Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 2. szám - IN MEMÓRIÁM - Pozsonyi Zoltán (CSÖNGE ATTILA)

IN MEMÓRIÁM POZSONYI ZOLTÁN (1976-2008) „Mors certa, hora incerta." A halál biztos, az ideje bizonytalan. Megnyugvásul szolgálhat, ha szép, hosszú, teljes életet zár le és különösen elszomorító, ha egy fiatal és tehetséges történész életét szakítja félbe. Pozsonyi Zoltánt élete rövidsége ellenére is sokan ismerték magas színvonalú, a Jászkunság történetét kutató „nagy öregek" számára is számtalan új szempontot felvető levéltáros előadásai, publikációi révén vagy akár úgy, mint őszinte, segítőkész kollégiumi nevelőtanárt. 1976. augusztus 16-án született Szolnokon. Édesanyja Csák Erzsébet, édesapja Pozsonyi Béla egyeden gyermeke volt. Velük élt Zagyvarékason, alapfokú tanulmányait is a helyi általános iskolában végezte, majd Szolnokon, a Varga Katalin Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. 1995-ben felvételt nyert a Kossuth Lajos Tudományegyetem nappali tagozatán történelem szakra. Az 1997—1998. évi tanévben a Történelmi Intézet által rendezett szakhét szakmai vezetője, az 1998-1999. évi tanévben pedig egyik ötletgazdája, vitavezetője volt egy historiográfiai műről rendezett könyvbemutatónak. 2000-ben történelem szakos diplomát szerzett a Debreceni Egyetemen, majd itteni tanulmányai után a szolnoki Városi Kollégium 5. számú intézményében helyezkedett el kollégiumi nevelőtanárként. 2003 tavaszán jelentkezett a Debreceni Egyetem történeti doktori programjába, ennek eredményeként 2003 szeptemberétől levelező doktorhallgató lett. A mikrotörténeti irányzat szakirodalmának követése, a legújabb magyar és nemzetközi eredmények megismerése érlelte meg benne a gondolatot, hogy a doktori programban ő is a nevezett társadalomtörténeti irányzat módszerével világítsa meg egy jászkun család 150 évét. A Városi Kollégiumból történt áthelyezését követően 2003. augusztus 16-tól segédlevéltárosi munkakörben alkalmazta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. A levéltárban töltött négy év során különböző területeken végzett magas színvonalú munkájával vívta ki kollégái elismerését. A legapróbb feladatoktól kezdve a tudományos munkáig mindent ugyanolyan odafigyeléssel és hivatástudattal kezelt, önmagából a lehető legtöbbet kihozva. A kutatószolgálat ellátásától, az iratrendezésen és segédletkészítésen át, a közművelődés területén az iskolás és nyugdíjas csoportok kiállítás-vezetéséig vagy épp egy-egy politikus számára ünnepi beszéd megírásáig bármivel bízták meg, feladatait mindig a tőle megszokott alapossággal és lelkiismeretességgel végezte el. A szó legnemesebb értelmében vett igazi történész-levéltáros volt: nem jelentett akadályt neki az MSZMP-iratok hónapokon át tartó dobozolása és jegyzékelése, hogy azután időről időre konferenciákon, tanulmányokban adjon számot igazi szerelme, társadalom- és családtörténeti kutatásai legfrissebb eredményeiről. Önmaga számára mindenkor a lehető legmagasabbra tette a mércét, ugyanakkor saját eredményeivel sohasem büszkélkedett, azokhoz magától értetődő szerénységgel, másokéhoz viszont a legkomolyabb megbecsüléssel viszonyult. Jó kapcsolatot ápolt más levéltárak, múzeumok, könyvtárak és első munkahelye, a kollégium dolgozóival, személye, ismertsége az egész levéltár jó hírét öregbítette. Fényesen induló levéltárosi pályáját azonban megtört: 2007 márciusától az intézményfenntartó anyagi megszorító intézkedéseinek következtében mindkettőnk — mint fiatal, egyedülálló levéltárosok — munkaidejét napi nyolc óráról hat órára csökkentette. Az önhibáján kívül előállt és majd fél éven át fennálló méltatlan helyzetnek csak egyféleképpen tudott véget vetni. Áthelyezését kérte, és 2007. augusztus 16-ától ismételten a Városi KolléLevéltári Szemle, 59. (2009) 2. sz. 92-32.