Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 4. szám - MÉRLEG - Gőzsy Zoltán: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt: Válogatás Bél Mátyás leírásából. Ford. Tóth Péter. Sopron, 2004. (Központi Bányászati Múzeum, 3.): Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt. Selmecbánya. Ford. Tóth Péter. Sopron, 2006. (Központi Bányászati Múzeum, 4.) / 73–77. o.

Górcső alá vette a gazdaságot, a növénytermesztés és az állattenyésztés lehetőségeit, a kertek struktúráját. Vizsgálta a társadalmat és a városok lakosságát többek között nemzetiségük, társadalmi helyzetük, foglalkozásuk alapján. Kitért a lakosok vérmérsékletére, konfliktusaira, szokásaira, arra, hogy miként kapcsolódtak ki (pl. lőtéren lövészversenyeket tartottak), miként szórakoztak. Megfigyelte a vallási, erkölcsi vonatkozásokat, különböző tradíciókat, a ruhaviseletet. Bél Mátyás az államismereti iskola tagjaként vizsgálatát széles perspektívába helyezte, munkáját pedig igen sokrétű forrásanyagra alapozta. Objektivitását számos alkalommal hangsúlyozta, ugyanakkor bátran értékelt, és szemmel láthatólag az értékelő attitűdöt külön választotta az objektivitás kérdésétől. A Selmecbányái leírás elején fogalmazta meg: „amint az szokásom — nyíltan és igazsághoz híven teszem." (II. 26.) Igyekezett a lehető legpontosabb képet nyerni egy-egy történelmi eseményről, de belátta azt is, hogy „aligha tudunk valamit is állítani a tévedés veszedelme nélkül." (II. 32.) Forrásai között személyes tapasztalat, ismerősök beszámolói, illetve könyvészeti anyagok szerepeltek. Utóbbiak közül nagyban támaszkodik Tollius útinaplójára, melyből több alkalommal is hosszasan idézett. A rendelkezésére álló szakirodalomból két szempontból válogatott: egyrészt lehetőség szerint „szemtanúkat" keresett, a kortársak műveit preferálta, másrészt hierarchiát állított fel a történetíróknál, és a számára leginkább hiteles szerzőtől vett át információkat. „Bonfini mondja el részletesen, ennélfogva őt kell idézni." (II. 46.) — vélekedett. Forrásai között természetesen fontos helyet foglaltak el a levéltári források, a bányászati levéltárak, a városi levéltárak irati. Sőt az érseki levéltár is, melynek mutatókönyvéről másolattal (!) is rendelkezett. (I. 129.) Különösen nagyra értékelte az okleveleket, melyeket „a történelmi tények védőbástyáinak" nevezett. Némelyiket gyakran idézte egészben, szó szerint. Forráskritikával kezelte őket, gyakran javította, korrigálta tartalmukat. Bél nem lett volna képes egyedül ekkora forrásanyag feltérképezésére, sokakat bevont munkájába, ők pedig igyekeztek számára forrásokat feltárni: ,^4 minap tudtuk meg egyik barátunktól, hogy zólyomi oklevelekből derült ki..." (I. 45.) Igen gyakran használta a történeti segédtudományokat. Körmöcbányánál numizmatikai elemzéseket olvashatunk, az érméken található ábrázolásokat elemezte hosszasan, még művészettörténeti aspektusból is. A Rákóczi-szabadságharc idején kibocsátott „emlékérmek" alapján mutatta be plasztikusan „ennek az igen kegyetlen lázadásnak a kezdetét, a növekedését és a kifejletét" (I. 132.) Többek között feliratokat, síremléket, címereket is vizsgált. Mindvégig markáns véleményt alkotott, sokszor cáfolt, minősített, és ha szükséges volt, rámutatott az ellentmondásokra. Leírásaiban nagy súlyt helyezett a fogalmak ismertetésére, az idegen eredetű terminusok magyarázatára. Több esetben etimologizált, de ezeknél jelezte, mikor nincs szerinte realitása az összehasonlító nyelvészeti okfejtésnek. Bél nem ismételt megállapításokat, elemzéseket, hanem a jegyzetekben hívta fel az olvasó figyelmét, hogy a Notitia korábbi köteteiben hol találhatja meg a kérdéses információkat. A személyes érzelmek, élmények igencsak motiválták a mű írásában, és ez érződik előadásmódján. Rendkívül hatásos, jól megválogatott jelzőket, jelzős szerkezeteket, plasztikus szófordulatokat, ellentéteket használt (vagyon, boldogság, ül. rebellió; saturnusi aranykor, ill. újabb veszedelmek; aranytermő völgyek, ill. fosztogató csapatok). Szívesen használt az ókori mitológiából származó hasonlatokat, főleg, amikor azokkal erő76