Levéltári Szemle, 52. (2002)
Levéltári Szemle, 52. (2002) 4. szám - HÍREK - Bán Péter: A levéltárak és a tudományos kutatás igényei: beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete Iratvédelmi Szekciójáról / 76–78. o.
A LEVÉLTÁRAK ÉS A TUDOMÁNYOS KUTATÁS IGÉNYEI — BESZÁMOLÓ A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETE IRATÉVDELMI SZEKCIÓJÁRÓL Amikor a szekció funkcióját a Magyar Levéltárosok Egyesülete választmányi ülése megfogalmazta, még abból az eredeti elképzelésből indultunk ki, hogy a délelőtti plenáris üléseken elhangzott volna egy neves, jó hírű, tudós kutató reprezentatív, átfogó jelegű, nyitó előadása, amely a társadalomtudományok művelőinek, azaz a „levéltári piac" keresletének oldaláról összegezte volna a tapasztalatokat. Azután ezzel került volna szembesítésre a magyar levéltárak különböző típusaiból — Magyar Országos Levéltár, Budapest Főváros Levéltára, valamint a megyei önkormányzati, a szaklevéltárak, az egyházi levéltárak — néhány jelentős kutatóforgalmat lebonyolító forrásgyűjtő és szolgáltató intézménynek a szemszögéből. Sajnos az MLE elnökségének végül nem sikerült találnia olyan kiemelkedő személyiséget a tudományos életből, aki a reménybeli vitára serkentő referátumot megtartotta volna. A szekcióülésen elhangzott hozzászólások ilyen körülmények között elsősorban a levéltárügy „berkein belül" érzékelhető problémákat tükrözhették. A dolgok ilyen alakulásáért azért is kár, mert hasonló eset nem először fordul elő szakmai rendezvényeinken. Ezt a hiányosságot a rövid elnöki bevezető természetesen nem pótolhatta, mindössze arra a nem könnyű kettős feladatra lehetett felhívni előzetesen a figyelmet, hogy a vonatkozó törvényes előírások szerint a levéltáraknak egyfelől biztosítaniuk kell a közérdekű adatok nyilvánosságát, a kutatásnak nem pusztán elviekben értendő szabadságát, másfelől meg kell felelniük a személyes és különleges adatok védelmére, továbbá a maradandó értékű iratok állományvédelmére vonatkozó racionális jogszabályoknak is. E Szkülla és Khariibdisz között nem mindig könnyű hajótörést, pánikot, pánikkeltést elkerülve kormányozni, pedig a 21. sz. Európája ezt követeli meg tőlünk. Érszegi Gézáné, aki sok tapasztalatot gyűjtött össze a Magyar Országos Levéltár „nagykutatójában", előadásában ugyancsak hangsúlyozta a levéltáros feladatának kettősségét: az anyag megőrzésének messzemenő szem előtt tartását és a kutatók minél teljesebb kiszolgálását. Az utóbbiak körét nézve, megpróbálta őket meghatározott típusokba sorolni. A négy körülhatárolható csoport — a családkutatók, az egyetemi hallgatók, a „hivatásos" tudósok és az általa „évfordulós" kutatóknak nevezettek — mindegyike más és más bánásmódot igényel. Amikor mindannyiuk közös érdekét nézte, fontosnak tartotta a kutatási szempontokat figyelembe vevő segédletek készítését, teljes anyagok jó minőségű filmezését, digitalizálását. Kritikusan szólt a levéltárosokról, tőlük — tőlünk — különösképpen megkívánható lenne az anyag óvatos, finom kézbevétele! A hozzászólásra kiszemelt szaklevéltárakról tudtuk, hogy kutatóik száma igen jelentékeny, de Kaposváron ráadásul kiderült: az 1990-es években felfokozott érdeklődés mutatkozott iratanyuk iránt. Érvényes ez a nagy múltú Hadtörténelmi Levéltárra, a nemrég létesült Történeti Hivatal és az 54 éves „korára" már fordulatos „életpályára" visszatekintő Politikatörténeti Intézet Levéltárára egyaránt, ami nem is csoda, hiszen a személyes, illetve különleges adatok kezelése az ő esetükben speciálisan érzékeny ügy. Az is vonzóerőnek tekinthető, hogy ezeknek a levéltáraknak az iratanyagai az átlagot felülmúló mélységig feltártak, és a két régebben működő intézmény remek, hozzáférhető 76
