Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 3. szám - HÍREK - Incze Miklós–Kosáry Domokos: Varga Sándorné (1914–1995) / 109–110. o.

Varga Sándorné 1914—1995 Az emberi minőségről és tisztességről szeretnénk néhány emlékező és emlékeztető szót szólni. Olyan tulajdonságokról, amelyek nélkül a szakmai jártasság sem képes valóban kibontakozni, és amelyek szakmai orgánum hasábjain említést érdemelnek. Tesszük ezt olyan valaki búcsúztatásakor, aki kemény időkben tett tanúságot jelleméről, amikor a gyengébbek bizony könnyen alkalmazkodtak a politikai elnyomás kívánalmaihoz és amikor a szélsőség — akkoriban a szélsőbal — szóvivői embertelen módszerek alkalmazását is elfogadhatónak tartották, saját vélt igazuk érvényesítése érdekében. Varga Sándorné, akit a Levéltári Osztály helyettes vezetőjeként ismertünk meg, az 1956 utáni időkben, tiszta és derűs, emberséges jellemnek bizonyult, pedig előzményei, indíttatása a baloldalhoz kapcsolták. Varga Sándorné, Sammt Erzsébet 1914. december 24-én született Budapesten. Nehéz anyagi körülmények között nevelkedett: ügyvéd édesapja az I. világháborúban hősi halált halt. 1938-ban szerzett a királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar—német szakon tanári diplomát, közben nővérével együtt korrepetálásból tartotta fenn magát. Végzése után is főleg utóbbiból, mert származása miatt nem tudott képzettségéből megélni, a csepeli papírgyárban helyezkedett el. Majd 1940-ben férjhez ment, de baloldali meggyőződésű mérnök házastársa 1942-ben büntetőszázadban pusztult el. A II. világháború idején nemcsak anyagi problémák, miatt volt igencsak nehéz helyzetben. A háború után, 1945 áprilisában Csepelen belépett a Magyar Kommunista Pártba és Csepelen (Neményi Papírgyár) tisztviselőként dolgozott tovább. 1947-től különböző pártmunkákat végzett. 1950-ben férjhez ment Varga Sándor mérnökhöz és férjével 1953 őszéig Moszkvában élt, ahol az egyetem történelem szakán tanult, de a tanulmányait Budapesten levelező hallgatóként fejezte be. A Bölcsészettudományi Karon államvizsgázott. 1953—1957 között a Lenin Intézetben adjunktusként dolgozott (az Intézet feloszlatásáig), utána 1957 szeptemberétől az akkori Kulturális Minisztériumban, majd 1977-ig, nyugdíjba vonulásáig a Minisztérium Levéltári osztály vezető helyetteseként. Azzal helyezték oda, hogy „csináljon rendet", amit azonban ő egészen másképpen értelmezett, mint azok akik odaküldtek. Nagyon sokat tett az értékek megőrzéséérrt olyan időkben, amikor a helyzet éppen hogy a megtorlásoknak és a kontraszelekciónak kedvezett. Mindig — az egész ott töltött hosszú időszakban — a kockázatok tudatos vállalásáig az emberi és szakmai értékek védése, felkarolása, jóakarat és a mindenkori segíteni akarás, aktív segítőkészség jellemezte, sokszor kellett a „hátát tartania" a hatalom, a Pártközpont illetékes vezetői előtt csakúgy, mint az I. kerületi Pártbizottság előtt, ahová természete109