Levéltári Szemle, 44. (1994)
Levéltári Szemle, 44. (1994) 4. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Major Zoltán László: Adatok Hajdú-Bihar megye községi irattárainak helyzetéhez 1960–1970 között / 45–50. o.
íyen a termelőszövetkezetek még 1965-ben sem rendelkeztek megfelelő irattári helyiséggel. A járási tanácsok mezőgazdasági osztályai tulajdonképpen 1970ben megszűntek. Jogutódjuk a Megyei Tanács Járási Hivatalaként működő szervezeten belül a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztály lett. A legtöbb esetben ezek az osztályok szorgalmazni kezdték az irattári tervek és iratkezelési szabályzatok elkészítését. 34 Korántsem kell azt hinnünk, hogy a helyzet számottevő javulást mutatna ezután. A termelőszövetkezetnek, még ha van is irattári helyisége, az iratvédelmi szempontokat nem tartják be. Nem sok jót ígérnek az iratanyag jövőjét illetően a termelőszövetkezetek fúziói sem. A termelőszövetkezetek és a községi tanácsok iratkezelésével kapcsolatban egy biztató motívum bukkan fel a községek irataiban. Az 1962. év folyamán néhány község tanácsi iktatókönyvében irattárosi tanfolyam rendezéséről és a tanfolyamra való meghívásról olvasunk. Sajnos az erre vonatkozó iratok nem lelhetők fel, valószínűleg kiselejtezték azokat. Nem tudhatjuk tehát, megvalósultak-e ezek a tanfolyamok vagy csak szép tervek maradtak. 35 Végül meg kell jegyeznünk, hogy a 60-as évtizedben a falu gyors átalakulása nemcsak a statisztikákban tükröződött, hanem az emberek mindennapi életében is. Modernizációs folyamatként értelmezi a szakirodalom ezt az átalakulást, amely a korábbi falufogalmat megváltoztatta. 30 A modern gazdálkodás, igazgatás, szervezés kedvezőtlen tényezőkkel is összekapcsolódott. Voltak a közigazgatásban elégtelen szakismerettel betöltött pozíciók, hiszen felmérések mutatták ki a szellemi foglalkozású dolgozók jelentős részének alacsony iskolai végzettségét. Mentalitásbeli jellemző volt, hogy a közigazgatási szervezet tagjaitól az óvatosságot követelte meg. 37 Mindezek a tényezők a hanyagsággal, az intézkedések elodázásával, a felületes ellenőrzéssel párosulva a közigazgatási-ügyviteli kérdések és az iratkezelés nem kellő megbecsülését eredményezték. Fentiekből könnyű bizonyos szomorú következtetéseket levonni az irattárak helyzetére nézve. Közelmúltunk és régebbi múltunk értékes forrásai a községi irattárak és a községek iratanyagai. Kutatójuk úgy szemléli őket, mint forrásait a középkori történetíró; az irattár társadalmi tények hűséges megrögzítője, gyűjtője és hivatásos hitelesítője. Sárguló lapok, kopott iktatószámok, elhalványult kéziratok, szabálytalan papírdarabok sokasága ez az együttes, amelyben a történész életadó leheletétől az európai szellem értékei ragyognak fel. 38 JEGYZETEK 1 Borsa Iván: A magyar levéltárügy helyzete a Horthy-korszakban és a felszabadulás után. Levéltári Közlemények — XXV. évf. 1954. 19. old. 2 Csatári Béla: Hivatal vizsgálat. In: A mai magyar község (Szerk.: Mártonffy Károly). Bp. 1938. 23., 25. old. 3 Preszly Elemér: A főispán és a község. In: A mai magyar község i. m. 149—150. old., Barcsay Ákos: A főszolgabíró jogállása és hatásköre. Uo. 181. old., Major Zoltán László: Adatok Hajdú és Bihar megyék községi irattárainak helyzetéhez az 1944—1950 közötti időszakban. In: A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XIX. (Szerk.: Gazdag István) Debrecen, 1992. 166—167. old. 4 Szedő Antal: A magyar levéltárügy fejlődése 1945-től 1960-ig. Levéltári Szemle 1961/1. 9. old., Leidecker Jenő: A felszabadulás utáni új közigazgatási hivatalok irattárainak sorsa Somogy megyében. L. Sz. 1963/4. 230. old. 5 Komoróczy György: A tanácsi iratkezelés levéltári problémái. L. Sz. 1963/4. sz. 60—61. old., Józsa Nagyközség 100 éve. 1872—1972. Függelék, összeállította: Mérvé Zoltánné (Szerk.: Szűcs Ernő) Debrecen, 1972. 171. old.; Beér János: A helyi tanácsok kialakulása és fejlődése Magyarországon (1945—1960). Bp. 1962. 154. old.; Major Zoltán László: Adatok Hajdú-Bihar megye községi irattárainak helyzetéhez 1950—1960 között. L. Sz. 1994/1. 62—63. old. 6 Balázs Péter: A községi irattárak leltározásával kapcsolatos kérdésekről. Levéltári Híradó 1953/1. 109. old. 49