Levéltári Szemle, 39. (1989)
Levéltári Szemle, 39. (1989) 1. szám - G. Vass István: Egy kortörténeti mű 1920-ból: Balás Ádám: A proletárdiktatúra Békéscsabán / 23–36. o.
A Forradalmi Kormányzótanácsnak a Vörös Hadsereg megszervezésére vonatkozó rendelete március 24-én jelent meg. A következő hetekben Békés megyében is nagy erővel indult meg a toborzás, s a Békésmegyei Népszava híradása szerint 30 április elejéig már mintegy 10 000 fő jelentkezett. Bálás Ádám e számot nem vonja kétségbe, de megjegyzi, hogy ebben az akkori gazdasági viszonyok között az is szerepet játszott, hogy a katonák az ellátáson felül havi 450 korona zsoldot, minden családtag után 50 koronát, valamint további juttatásokat kaptak. Amikor azonban a román hadsereg támadása megindult, s ki kellett vonulni a frontra, sokan vonakodtak eleget tenni kötelezettségüknek, s a hadsereg létszáma meglehetősen leapadt. A helyi pártvezetőség ezt úgy próbálta áthidalni, hogy április 22-én a városháza előtti téren az ipari szakszervezetek részvételével taggyűlést tartottak, melyen Czibor István előterjesztése alapján „egyhangúlag" a következő határozatot fogadták el: „ . . . mindazokat a proletárokat, akik munka nélkül vannak, s nem lépnek be a Vörös Hadseregbe, azokat kizárják a szakmákból és azokkal a proletariátus úgy fog elbánni, mint a burzsoákkal." 37 E határozatnak sem volt azonban sok eredménye, mert egyes munkások inkább vállalták a szakmából való kizárást, mint a katonai szolgálatot. Sőt! A nyomdászmunkások szakszervezete testületileg megtagadta a Vörös Hadseregbe való kollektív belépést. Ezért néhány hangadót le is tartóztattak. Mindennek felidézése nem kisebbíti azoknak az ezreknek az érdemeit, s nem homályosítja el emléküket, akik 1919 augusztusáig hősiesen kitartottak a Tanácsköztársaság mellett. Mert az is tény természetesen, hogy a salgótarjáni, a felvidéki és a tiszai hadműveletek csatáit végigharcoló 6. Vörös Hadosztály túlnyomórészt tiszántúli agrárproletárokból verbuválódott. 38 A fenti eseménysor ismerete segít azonban megérteni — s az egykorú katonai forrásokból 39 is ez a kép rajzolódik ki —, hogy áprilisban a román hadsereg támadását mindenekelőtt azért nem sikerült megállítani, mert a Vörös Hadsereg egységei akkor még valóban csekély harcértéket képviseltek. A kézirat ismertetését hadd fejezzem be egy hosszabb idézettel, amely egyúttal azt is érzékelteti, hogy a szerző a leíró, megjelenítő erőnek sem volt híjával. „Április 25-én (pénteken) este az itteni katonaság a főtéren sorakozva, elég jó rendben elindult a Vasút utcán át az állomásra. Szerda óta a direktorok s akik magukat bűnösöknek érezték, elszállingóztak a városból... Pénteken este az állami polgári fiúiskolából elköltözött a dandárparancsnokság is, miután Nagyszalontával megszűnt a telefonösszeköttetés, sőt a 16 kilométernyire fekvő Gyuláról is jelezték neki az oláhok közeli bevonulását, A vörösök, s a dandár, amit tudtak, hamarjában magukkal vitték, de sok felszerelést a sietés miatt itt kellett hagyniuk, s ez mind az oláhok kezébe került. . . A lakosság örül ugyan, hogy megszabadul a kommunista uralomtól, de retteg a megszabadítóktól . .. Az oláhok azt hirdették, hogy ők nem mint ellenség jönnék, hanem mint jó szomszédok megszabadítani bennünket a »bolyzsevik«<-től. A menekülő kommunisták viszont azt híresztelték, hogy az oláhokat az urak hívták be, nagy zsoldot ígérve katonáiknak. Ez a rágalom oly mélyen gyökeret vert a proletárdiktatúra itt maradt híveiben, a lakosság igen nagy részében, hogy az oláh megszállás okozta szenvedéseink közt gyakran lehetett hallani a kifakadásokat: ezt az uraknak köszönhetjük, az urak hívták be őket. Péntekről szombatra forduló éjjel és szombaton kora hajnalban a frontról s a város keleti határán fölállított »védő harcvonalról« visszaözönlő vörös katonaság kocsikon, gyalog, rendetlenül, sárosan s inagy zajjal vonult a Zsilinszky és Vasút utcán át az állomás felé, ahonnan nagy tömegben a dandárparancsnoksággal együtt szombaton délelőtt az összes rendelkezésre álló (hét-nyolc) mozdonnyal és kocsikon Mezőtúrra mentek . . . Eljött a nevezetes, szomorú emlékű szombati .nap, 1919. április 26-a! Az idő melegebb, derült — egész héten szinte téli szeles hideg volt. A lakosság a főtéren hullámzott, várva az eseményeket. ;];)
