Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 4. szám - MÉRLEG - G. Vass István: Dokumentumok a főváros 1954–1958 közötti történetéhez. Bp., 1988. / 92–95. o.

csolatában is: a vb egy-egy osztálya gyakran adott közvetlen utasítást — a kerületi vb-vel való egyeztetés nélkül — a kerületi tanácsok osztályainak, esetleg a kerületi osztályok hatáskörébe tartozó vállalatoknak vagy intézményeknek. S hogy még bonyolultabb legyen a kép, utalnak a dokumentumok további hierarchikus viszonyok létezésére, illetve fokozatos kialakulására is: egyrészt a pártszervek részéről megnyilvánuló helytelen irányítási gyakorlatra, másrészt a vb osztályai közötti sajátos rangsorra, a pénzügyi és a tervosztály különleges státusának kialakulására. Végeredményben tehát az egyes tanácsi szervek nem kettős, hanem többszörös alárendeltségben működtek, amiből a jogkörök, feladatkörök, hatáskörök és természetesen a felelősség összemosódása következett. A hatáskörök centralizálása, a tanácsi szerveket „sóhivatallá" változtató hibás gyakorlat ellen — aminek elsősorban a lakosság látta kárát — a főváros vezetői szívósan küzdöttek, s azt a tárgyalt négy évben lényegében folyamatosan napireden tartották. Áttörést, lényeges változást azonban nem tudtak elérni. Ennek fő oka a minisztériumok, és általában a politikai vezetés ellenállása volt, de a dokumentumok azt is érzékeltetik, hogy magában a tanács apparátusában is létezett ellenállás a hatáskörök leadásával — pontosabban: átvállalásával — szemben. 1957 márciusában a vb titkára például arról panaszkodott, hogy a kerületi tanácsok a decentralizációra vonatkozó javaslatokat ellenségesen fogadták, abban nem kevesebbet láttak, mint a tanácsrendszer, sőt a proletárdiktatúra funkciójának megszüntetésére való törekvést. E furcsa magatartást valamelyest érthetővé teszi, ha — ugyancsak az egyik közölt dokumentum alapján — felidézzük a tanácsi apparátus képzettségére vonatkozó fontosabb adatokat. 1957-ben a vb 20 osztályvezetője közül felsőfokú végzettséggel csak 12 rendelkezett. További 3—3 főnek volt középiskolai, illetve általános iskolai végzettsége, két fő azonban még általános iskolai végzettséggel sem rendelkezett. Az 591 érdemi ügyintéző 60%-a szintén csak középiskolai vagy általános iskolai végzettséggel rendelkezett. Még rosszabb volt a helyzet a kerületi tanácsoknál. A kerületi vb-vezetők (elnök, elnökhelyettes, titkár) 45%-ának csak 8 általános iskolai vagy annál alacsonyabb végzettsége volt. (A kerületi tanácsok osztályvezetőiről és szakalkalmazottairól nem közöl számszerű adatokat a jelentés.) Arról volt tehát szó, hogy az apparátus alacsony képzettségű, önálló munkára képtelen tagjai a hatáskörök leadása esetén joggal féltek saját alkalmatlanságuk nyilvánvalóvá válásától. A szerkesztők — ezt talán az eddigi példák is bizonyítják — gondos anyagfeltárás, széles körű kutatás után állították össze a kötetet. A közölt dokumentumok többsége a Fővárosi Levéltár anyagából, mindenekelőtt a Fővárosi Tanács és a VB, valamint az egyes szakigazgatási szervek fondjaiból, kisebb részben a kerületi tanácsok irataiból kerültek ki. Anyaggyűjtésüket azonban kiterjesztették az MSZMP KB Archívumára, a Budapesti Pártbizottság Archívumára, az Űj Magyar Központi Levéltárra és a Szakszervezetek Központi Levéltárára is. Az olvasó természetesen nem tudhatja, hogy a szerkesztők milyen anyagból válogattak, de azt megállapíthatja, hogy amit közölnek, az túlnyomó részt jól reprezentálja a korszak egy-egy aspektusát. A válogatás erényeit elismerve két dolgot mégis meg kell említeni. Egyrészt helyteleníthető, hogy a dokumentumok mintegy 7%-a utánközlés. Ezek többsége az 1956-os eseményekhez kapcsolódik. Bármennyire fontos, a korszak megértéséhez nélkülözhetetlen is azonban például a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nyílt levele a dolgozó néphez (1956. november 4.), Kádár János csepeli beszéde (1957. január 27.) vagy az MSZMP KB PB határozata a tanácsok pártirányításáról (1957. július 9.) stb., miután ezek a közelmúltban megjelent különböző 94