Levéltári Szemle, 26. (1976)

Levéltári Szemle, 26. (1976) 1. szám - ADATTÁR - Nagy Lajos: Levéltári adatok Pécs régi vízvezetékrendszerének és közkutainak történetéhez / 131–155. o.

Az induló nemzeti irodalmunk egyik pártfogója, Nunkovits György prépost kanonoki házába 1788. június 10-én engedélyezték a viz bevezetését. (121) Nunkovits egy korábbi kérelmében leirta, hogy a telkén már épittetett vízvezetéket és kutat. Vizet a Vas-kapun kivtili fővezetékből kért. (122) 1788-ban a város tanácsa kikötötte, hogy a kanonoki ház későbbi lakóinak ujabb kérelmet kell majd benyújtaniuk a tanácshoz-, a vizfelesleget Nunkovits köteles volt visszajuttatni a városi csorgőba. Philipp D' Ellevaux helytartótanácsi és kamarai adminisztrátor Pátkovits Boldizsárral és Dömötör Istvánnal együtt közös kérelmet nyújtott be. Sorbakapcsolt magánvezetékeik épitésére 1788. július 21-én kapták meg az engedélyt. A történelemtudős Koller József kanonok a reá kivetett évi 25 forintos vizadőba nem egyezett bele, azért magánkutja vezetékét elzárták. (123) A kiküldött tanácstagok néhány nap múlva jelentették, hogy Koller a vizadő fejében hajlandó a város pénztárába évente 5 guldent és a városi kórház gyógyszer ellátására 12 forintot fizetni. A tanács ekkor 18 forint vizadőt vetett ki a magánkut után, Nunkovits kanonokéval azonos feltételek mellett. (124) Koller ezután közölte a tanáccsal, hogy 20 krajcárnál többet nem hajlandó fizetni. Kútjának magánvezetékét ismét elzáratták. (125) A kanonokot végül is évi 20 forint vizadő fizetésére kötelezték. A Koller kanonok és a város tanácsa közötti vitára azért tértünk ki részletesebben, mert még az ilyen jelentéktelen ügyben is jelentkezett a véleménykülönbség a feudális jogaihoz ragaszkodó és Pécs szabad királyi városi rangra emelésébe belenyugodni nem akaró káptalan és a város között. A kanonokok még a 19. század második felében is többször fellebbeztek, különböző indokolással, a vizadó kivetése ellen. A város tanácsa ha az indok elfogadható volt, megadta a kedvezményt, de a szabad királyi rangra emelés okmányában foglaltakhoz ragaszkodva mindig hangoztatta, hogy a város magántulajdonát képező területen fakadó források a város tulajdonába tartoznak. A vita 1939-ben (!) éleződött ki a legjobban a Kaposvári utcai forrásra szolgalmi jogot követelő káptalan és a fent röviden emiitett engedélyezések körülményeit bizonyítani nem tudó város között. Az emiitett évben a pécsi székeskáptalan és a papnevelő intézet igényt jelentett be a Kaposvári utcai és a Szemináriumi forrás vizének a használatára, azon a cimen, ".. .hogy azt évszázadokon keresztül háborítatlanul használta, és ezzel a források használatára szolgalmi jogot szerzett." Pécs városa ezt a szolgalmi jogot nem ismerte el. (126) A káptalan és a papnevelő intézet a földművelésügyi minisztériumhoz fellebbezett, aki a polgármesteri határozatot feloldotta, (127) és a Baranya megyei alispánt utasitotta az engedélyezési eljárás lefolytatására. (128) A polgármester a Kaposvári utcai forrásra vonatkozó vízhasználati engedély elutasítását azzal indokolta, hogy a forrás a Kaposvári utca területén fakad és azzal a város szabadon rendelkezik. Az alispán kötelezte a várost, hogy a Kaposvári utcai forrás vizét vezettesse a mai Hunyadi ut és az Aradi Vértanuk útja északi sarkára korábban épített elosztó kútba. A vízmű elosztőkut utáni szakaszának építési költségei a káptalant és a papneveldét terhelték; a közös szakasz költségének a felét, a döntés szerint, a város fizette. A magánkutak száma a 19. század közepéig nem emelkedett lényegesen. Az 1815-ben és az 1836-ban létesült fürdők tulajdonosait is beleszámítva még 1851-ben 146