Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - Jakó Zsigmond: A laikus írásbeliség kezdetei a középkori Erdélyben: szempontok a latin paleografia műveléséhez a Román Népköztársaságban / 14–27. o.

A városi lakosság művelődési igényeinek jellemző kifejezői a gazdag plébánia-könyvtárai:, melyeket a városi tanács, mint részben a polgárság közkönyvtárát, állandóan gyarapított. Ezekben a theológia mellett korán feltűntek a gyakorlati érdekű (Tőként orvosi) könyvek és a szépirodalom termékei is. Pl. a szebeni plébánia könyvtárában, mely 4442-ben 439 kötetet számlált. már e század elején megvoltak a huszitizmus egyik előfutárjának tekinthető KremsleH Milic, hires csehországi népszónoknak a prédikációs kötetei. Eretnekségekkel foglalkozó értekezésen kívül a Gesta Romanorum közkedvelt szövegét s természettudományi munkákat szintén megszereztek az érdeklődő szebeniek és olvasták is azokat. Az egyik ilyen munka pl. az 4442. évi leltározásttor éppen a polgármesternél volt kölcsön, A polgárság gyakorlati célú iskolázása, a kor szellemi áramlataival való állandó és friss kapcsolata, a külföldi egyetemek tömeges látogatása és a sűrű könyvvásárlások utján, legmélyebben a városokban készítette elő a talajt a világiasabb művelődés számára. A reformáció gyors térhódítása az erdélyi városokban és a XVI. szd. derekán mindenhol virágbaszökkenő városi humanizmus kétségtelenné teszi, hogy a betű itt vált leginkább a laikus társadalom érdekeit szolgáló eszközzé. Városi levéltáraink gazdag anyaga, már a XVI. szd. második negyedében rendkívül erősnek és raélygyökerünek mutatja polgárságunk iráshasználatát. Meggyőződésünk, hogy ennek a forráscsoportnak egész Erdély viszonylatában való alapos irástörténeti vizsgálata nem egy meglepetést tartogat városaink reformáció előtti művelődését illetően. Egyes brassói, szebeni, besztercei, kolozsvári kereskedők ekkor már több országra kiterjedő üzleti összeköttetésekkel, jelentős méretű bányavállalkozásokkal rendelkeztek, amelyek lebonyolításában az Írásnak és a sokoldalú, vilá gias ismereteknek eleve döntő fontosságot kell tulajdonitanunk. A XVI. szd. elejére tehát az oklevelezés által gyakorlati, társadalmi szerepet vállaló Írás figyelemreméltó írástudó réteget alakított Erdélyben. Ennek műveltsége, magasabb képzettség esetén humanista, a nagy többségnél azonban csak annak hatása alatt álló deák-műveltség; jellege azonban mindkét esetben inkább világi színezetű. Az elvilágiasodó hivatalnok-klerikusok, valamint a laikus társadalom életét élő deákság népes rétege mellett a kolostorok, egyházak tisztán papi Írástudóidnak a csoportja jelentéktelennek tekinthető, Írásos tevékenysége mind minőségileg, mind pedig meny* nyiségileg eltörpül az előbbieké mellett. Az oklevélírás gyakorlati feladatain felnevelkedett Írástudók alkották tehát elsősorban azt a jólmegmunkált társadalmi talajt, amelyből a XVI. szd. derekára, miután a reformáció az utolsó gátakat is eltávolította az útból, kisarjadhatott mindhárom erdélyi nóp nemzeti nyelvű Írásbelisége, irodalma és ez utóbbinak az olvasóközönsége. 4. i Nézetünk szerint, a fenti példa által illusztrált irányba kellene terelni a hazai latin paleográfia tevékenységét. Az ilyen újszerű paleográfiai kutatások azonban nem vezetnének kellő eredményre, ha a hazai latin forrásanyag felhasználását érintő egyéb problémáktól elszigetelve látnánk nekik. Pl. az írástörténettől elválaszthatatlan a hazai latin diplomatikának és a középlatin filológiának az ágas-bogas kérdéscsoportja. A hazai latinság sajátosságainak a tisztázásától kezdve, legfontosabb középlatin szövegeink gondos kiadásán, az 4932-ben megindult uj Du Cange (Thesuarus mediae latinitatis) nagyszabású nemzetközi munkálataiba való bekapcsolódáson és a régi iskolázásunk, latin nyelvű irodalmi alkotásaink történetének a kutatásán át el egészen a könyvtáraink középkori codexeiben rejtőző művelődéstörténeti tanulságokig a teendők egész sora várja ezen a téren a Jólfelkészült szakembereket. Alapjában hibásak azok a nézetek, ameh/ek a problémákat helyi érdekű erdélyi kérdéseknek vélik. A latin forrásanyagunkkal való elmélyültebb foglalkozás ugyanis moldvai és havasalföldi vonatkozásainál fogva országos méretű problémája egész történetírásunk további fejlődésének. A latin irásu forrásanyagunknak az eddiginél módszeresebb hasznosítása ugyanis az egyik fontos előfeltétele annak, hogy eltüntethessük az előző korszaknak a hazai történet sok területéri mutatkozó mulasztásait Hazai adottságaink között azonban helytelen volna a fentiekből levonható tanulságokat csak a latin forrásanyagunk vonatkozásaiban értékesíteni. A paleográfiának általában is a fen22