Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - Jakó Zsigmond: A laikus írásbeliség kezdetei a középkori Erdélyben: szempontok a latin paleografia műveléséhez a Román Népköztársaságban / 14–27. o.

42 tél elválaszthatatlan oklevél-szerkesztés oktatására'kívánták helyezni a hangsúlyt. Szintén a jogi Írásbeliség útját egyengette az 4279. évi budai zsinatnak az a határozata, hogy íőesperesi tisztet a jövőben csak kánonjogi tanultsággal rendelkező klerikus tölthet be. Azokat a főospereseket viszont, akiknek csupán a szabad művészetekből volt képesítésük, három esztendei jogi tanulmányra kötelezték. Az 4309. évi budai zsinat pedig kifejezetten előírta a káptalanok számára, hogy oktatói tevékenységüket nagisterékkel, tehát egyetemi képzettségű férfiakkal, végeztessék. Ennek a külföldön tanult nagister-rétegnek az iskolapolitikájával lügghet össze, hogy a pápa 4254-ben már Magyarországon is tilalmazni kényszerült a theológiai tanulmányok elhanyagolását a papság képzésében a római jog kedvéért Minthogy a hiteleshelyekül szolgáló káptalanok esetében az oklevelezésiek és az iskolának a vezetője ugyanaz a lektor-kanonok volt, a rátermettebb diákoknak korán alkalmuk nyílott az oklevélszerkesztés gyakorlatába való bekapcsolódásra. Sok adat maradt arról,.hogy a hiteleshelyi oklevelek kiállításában, másolásában az ottani iskola tanulóit is foglalkoztatták. A káptalani iskolák ugyan elsősorban a klérus utánpótlását nevelték, bár a XIV. szd. elejétől reánkmaradt adatok szerint szórványosan olyan világiak is tanultak bennük, akik már eleve nem készültek egyházi pályára, A világiak írástudása azonban elsősorban nem a káptalani, hanem a'városok, mezővárosok és később részben a lalvak fokozatosan kiépülő iskoláiban formálódott ki. Előbb az ipar és a kereskedelem gócpontjaivá fejlődő nagyobb városokban : Brassóban, Szebonben. Besztercén, Kolozsvárt. Nagybányán alakultak városi iskolák. Ezekben gyakran már világiak, többnyire a város nótáriusai tanították a jobbmódu polgárok gyermekeit egészen gyakorlati célú betűvetésre és számolásra. A távoli vidékekkel üzleti összeköttetésben álló kereskedő, de még a közelebbi vásárokat járó iparos sem nélkülözhette a betű- és számvetés elemeit. A XVI. szd. elejére az Írásismeret és a számolnitudás, főjcént a falvakon élők szemében, már meglehetősen hozzákapcsolódott a polgárember fogalmához, A városi iskoláktól azoriban a praktikus kereskedő-iparos szülök csak annyi Írástudást igényeltek, amennyi elengedhetetlen volt ahhoz, hogy gyermekeik jól megállhassák a helyüket a család hagyományos munkaterületén. Ezért a városi iskolák - szemben a káptalani iskolákkal - általában nem akartak eleve hivatásos írástudókat nevelni. Jóidéig tehát nem annyira minőségi, mint inkább mennyiségi tekintetben végeztek ezek az iskolák jelentős munkát az Írástudás terjesztése területén. Az említett legnagyobb városainkban került az irás szélesebb laikus rétegeknek a birtokába; olyan embereknek a tulajdonába, akiknek az írástudás nem a megélhetésük alapja, hanem gyakorlati hivatásuk ejösegitője volt csupán. A polgárok felületesebb latin tudásán kivül ez a szélesebb körökre kii erjedő laikus írástudás hozta magával, hogy a városi élet körülményei között lassan kifejlődhetett az irás laicizálódásának a legbiztosabb jele: a vulgáris (nemzeti) nyelvű Írásbeliség. Az anyanyelvű szövegeket az a polgár is megérthette, akinek az ismeretei az irás alapelemein nem terjedtek tul; ilyen hevenyészett feljegyzések papirravetése neki sem okozhatott olyan leküzdhetétlen nehézségeket, mint a latinul való fogalmazás. Az anyanyelvű írásbeliség, mely az erdélyi városokban a XV. szd. elejétől fogva sarjadozott, a városi lakosság többségének megfelelően, sokáig kizárólag német volt" Az íráskultúrának ez a sokatigérő, de akkor még gyenge hajtása természetesen nem a városi iskolák terméke, hanem maga a városi életmód és termelés szükségei hivták létre. Az előfeltétele azonban az a szélesebbkörü elemi írásoktatás volt, amelyet á városi iskolák a laikus társadalom körébon korábban végeztél:. Mindez természetesen csak a szó szoros értelmében vett városainkra érvényes, A mezővárosok félig paras zti életmódot folytató lakosságát ugyanis az élet gyakorlati szükségei még sokáig nem szorították rá az elemi írástudás elsajátítására. A mezővárosi Írástudók kis létszámával magyarázható az is, hogy az irás az ottani ügyintézésben jóidéig, az igazi városokét legalább megközelítő szerephez sem juthatott. E városkák fokozatosan gyakoribbá váló okloveiezése, az itteni iskolákra vonatkozó adatok szaporodása azonban kétségtelenül bizonyítja, hogy az Íráskultúra a XV. szd. folyamán ezekben a félig agrár településekben is szilárdan megvetetne a lábát és szakadatlanul fejlődött az írástudás laikussá és az: iráanyelv vulgárissá válása relé. . A városi népesség körében végbemenő fejlődés ütemére jellemző, hogy a XVI. szd. közepén olykor már valóságos irásmüvészek is akadtak az Írástudó polgárok között. Ilyen volt pl, egy kolozsvári szabómes48