Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19-20. században - Kiss András: „Nem hisszük, hogy a lakótelepi dolgozók csak sör, vagy egyéb ital fogyasztásában találnák meg szórakozásukat”. Munkavégzés és szabadidő-kultúra a Csepel Autógyárban
detben Pesterzsébetről ingázott a Pest megyei Szigetszentmiklós-Gyártelepre, majd az ’50-es évek közepén az ingázó életmódot feladva, egy budapesti üzemben helyezkedett el. D. I. esete mindazonáltal nem igazolja, hogy az autógyári munkavállalók azért nem művelődtek az autógyár által szervezett programokon, mert távol éltek munkahelyüktől. Az ő esetében inkább a munkaidő mennyisége volt az, ami hátráltató tényezőt jelentett. Azon munkavállalóknak, akik a gyárteleptől távol laktak, a Csepel-szigeten belüli távolság nyilvánvalóan problémát jelentett. A vállalati pártbizottság iratai között található olyan levél, amely egy Ráckevén élő volt autógyári nyugdíjas dolgozónak szólt, elismerve benne a távolság okozta akadályt. 1959-re már elkészültek az autógyár művelődési házának tervei, a helyben eltöltött szabadidő igénye azonban már korábban megmutatkozott. „A Kultúrházunk 19 felépítése után külön helyi séget mi is tudunk biztosítani a nyugdíjasok számára, csak ez azonban még nem Csepel, és ide valószínűleg nem fognak eljárni délelőttönként kártyázni és elbeszélgetni Ráckevéről a nyugdíjasaink. Ennyivel előnyösebb helyzetben vannak a csepeli elvtársak.”20 A levél írója elismerte, hogy Csepel és „kulturális-szórakoztatóipara” már csak közlekedése révén is előnyösebb elhelyezkedésű, mint Szigetszentmiklós-Gyártelepé. A Csepel Autógyár esetében a problémát egyrészt az elhelyezkedése jelentette, hiszen Csepeltől 15 kilométerre volt, másrészt az, hogy a munkások nagy része a sziget távolabbi pontjairól ingázott a központi telephelyre.21 A fenti esetek alapján látható, hogy voltak dolgozók, akik a munkahelyükön töltötték szabadidejüket is. Extrém esetként tekinthető azon munkások helyzete, akik 24 óránál is többet tartózkodtak a gyárban. Hatékonyságuk, munkaintenzitásuk erősen megkérdőjelezhető, ami miatt a szakszervezet 1952-ben vizsgálatot indított. Számuk feltehetően egy szűk csoportra koncentrálódott, és többen voltak közöttük sztahanovisták is. A túlhajszolt munkavégzésnek két oka is volt. Egyrészt a havi terv teljesítését csak a hónap végi rohammunkákkal lehetett teljesíteni. Másrészt, ahogy erre interjúalanyom is utalt, igen fontos tényezőt jelentett a túlmunkáért kapott bér. Sz. A. 1950. januártól dolgozott a vállalatnál. Elmondása szerint volt olyan hét, amikor 110 órát dolgozott, és ezért 1100 forint heti fizetést vitt haza, ami igen jelentős összegnek számított az ’50-es évek első felében.22 Az autógyári munkásoknak pihe nőidő jutott, akár több órára is, amikor nyersanyag- vagy alkatrészhiány miatt kényszerültek megállni. 1951 júniusában 14 ezer óra állásidőt számoltak el, melyet Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19–20. században 142 19A „központi” művelődési ház felépüléséig az autógyár kultúrterme az igazgatósági épületében volt. 20MNL PML XXXV.79. (8. doboz). 1959. január 13. 21A területi összefüggéseket vizsgálja: Jószai Attila: A szuburbanizáció történeti előzményeinek vizs gálata a Csepel-sziget északi részén. PhD-disszertáció. PTE Közgazdaságtudományi Kar, Pécs, 2016. 22Interjú Sz. A.-val. Budapest, 2015. Az interjút készítette: Kiss András. Bíró Ferencné vezérigazga tó havi fizetése 1951-ben 3000 Ft + prémium, a főosztályvezetőké pedig 2400 Ft + prémium volt.
