Levéltári Közlemények, 88. (2017)

Műhely - Deák Ágnes: Vonzások és taszítások - Dessewffy Emil konziliáriusi szerepben, 1859-1860

Dessewffy február végi akciója még így is ismét elkésett, hiszen március elejére az uralkodó már döntést hozott. Az új birodalmi tanács legfeljebb nevében emlékeztetett a Dessewffy tervében vázolt testületre: nem jelentette ugyanis az uralkodói tanácsadó testület, az állandó birodalmi tanács megszüntetését, csakis annak ideiglenes birodalmi tanácsosokkal való kiegészítését. Továbbá tagjait kizárólag az uralkodó nevezte ki, kizárva bármiféle politikai képviseleti elvet (bár a tagok tartományuk képviselőinek számítottak, de míg Magyarországnak 6 képviselői hely jutott, a kis Tirolnak is 3, Horvátországnak 2). Tanácskozásai kizárólag pénzügyi és gazdasági kérdésekre terjedhettek ki, törvényalkotói, valamint kezdeményezési jogkör nélkül. Pusztán ajánlásokat fogadhattak el az uralkodó számára az általa kért témákban, a nyilvánosság kizárásával.19

Dessewffy a megerősített birodalmi tanácsról szóló pátens kibocsátása után azonnal visszakérte Windischgrätztől memorandumát, mondván, csak a visszavonulás maradt, megvárni a kormányzati akció kudarcát, „mi tervkoholók és intrigán

sok nem vagyunk”.

20

Windischgrätz egyébként teljesítette a vállaltakat, Dessewffy

levelét átadta Ferenc Józsefnek, a memorandumot nem – Ferenc József nem tartott arra igényt. A császár úgy nyilatkozott, hogy sok jó gondolat van a levélben, de kerülni kell mindent, ami még nagyobb komplikációkhoz vezethet.21

Ekkor még

láthatóan nem állt készen arra, hogy a magyar konzervatívokat lehetséges politikai együttműködő, mi több, fontos kormányzati döntések meghozatalában résztvevő félnek tekintse. A birodalmi tanács átalakításának tervét Dessewffy halva született gyermeknek, a bürokrácia utolsó próbálkozásának ítélte, s hazaárulásnak minősítette a testületben való részvételt.22

A politika színpadáról való teljes lelépést fontolgatta, kizáró

lag az Akadémiával (április elejétől a pénzgyűjtő akción túl a Széchenyi gyászünnepély szervezésével foglalkozott), a tervezett Magyar Földhitelintézet és a Tiszavölgyi Társulat ügyeivel kívánt foglalkozni. Kijelentette, tanácsadói szerepet nem vállal, ne hívják, nem megy Bécsbe – az 1848-ban papírra vetett, a magyar forradalom vezetőivel kíméletlen leszámolást hirdető, magabiztos memorandumai után 1849 tavasza óta viaskodott a dilemmával: szabad-e, érdemes-e tanácsadói szerepben összekötnie magát a kormányzattal, hiszen míg nem hallgatnak rá, a közvélemény előtt kompromittálódik, majd kifacsart citromként félre hajíthatják.23

De ahogy korábban, majd később is, most is hagy egy kiskaput félig nyitva

maga után: ha tervének kivitelét mégiscsak megpróbálnák, írja Szőgyénynek április végén, készen áll: „Azonban a létező bonyodalmak kiegyenlítését elvállalni, a

Vonzások és taszítások – Dessewffy Emil konziliáriusi szerepben, 1859–1860 247

19„Császári nyilt parancs 1860-diki márczius 5-ikéről”. PN, 11. évf. 55–3020. sz. 1860. márc. 7.

20Dessewffy levele „Kedves barátom”

megszólítással [Szőgyényhez], Pest, 1860. márc. 6. (Magyar

nyelvű.) MNL OL P 90 5/d. 21Jósika levele Dessewffyhez, Bécs, 1860. márc. 12. MNL OL P 90 5/d.

22Dessewffy levele Jósikához, Pozsony, 1860. márc. 14. MNL OL P 90 5/d.

23Vö. Dessewffy levelei Jósikához, Pozsony, 1851. ápr. 22., [?] márc. 20. MNL OL P 90 5/d.