Levéltári Közlemények, 81. (2010)

Közlemények - Dombóvári Ádám: Kísérletek a választási kicsapongások megfékezésére Magyarországon, 1836-1840

Közlemények Jelen ismereteink és a rendelkezésre álló szórványos források alapján a tiszt­újítások törvényhozás általi rendezését szorgalmazó barsi indítvány (V/159. pont) kapcsán, a december 20-i kerületi ülésben határoztak végül úgy a rendek, hogy a megyei tisztújítószékek rendezéséről szóló javaslat kidolgozását (is) a népnevelés tárgyában már kiküldött kerületi választmányra bízzák.304 Stuller idézi Móricz Péter máramarosi követ felszólalását, aki a barsi indítványt tovább­fejlesztve, a követválasztások hasonló rendezését is szorgalmazta. Móricz felve­tésére Zsembery Imre honti követ reagált, aki nem látta szükségét a korábbi rendszer megváltoztatásának, mivel a követválasztásoknál nincs helye főispáni kijelölésnek. Stuller tudósításának zárása: „a tisztválasztás rendszerének kidol­gozására a Rendek kerületi választmányt bíztak meg".305 A tisztújítások országgyűlési rendezésének szorgalmazása kapcsán Liptó rendjei még a megye 1839. december 16-i közgyűlésén egy, a többi törvényható­ságnak megküldendő körlevélről határoztak.306 A körlevél szövege szerint az „egyes törvényhatóságokban nemrég lefolyt események" (feltehetően Tolna megyének az országgyűléssel párhuzamosan háromszor is lefolytatott, országos visszhangot kiváltó követválasztására utalnak)307 miatt, a kicsapongások megfé­kezése érdekében a liptóiak fontosnak tartanák, hogy még a jelen országgyűlé­sen a rendek törvényeket alkossanak. Követeiket ezért arra utasították, hogy a tisztújítások rendezését a legelső alkalommal indítványozzák. Egyben felszólít­ják a többi megyét, hogy pártolják ügyüket, s utasítsák saját országgyűlési köve­teiket is az előterjesztés támogatására.308 Az 1839. december 16-i liptói körlevél hatására több — részben kormánypár­ti — megye is erőteljesebben pártolni kezdte a tisztújítási tárgy felvételét az or­szággyűlésen. Pest megye pl. 1840. január 31-én kapta meg és iktatta a körleve­let, amit az 1840. február 10-i közgyűlésen olvastak fel (634. jkv. sz.). A megye az 1839. évi 3359. sz. alatt kiküldött és a követutasítások kidolgozásával megbízott deputációt utasította, hogy figyelmét terjessze ki erre a kérdésre is, javaslatának bemutatásával pedig igyekezzen.309 Moson megye közgyűlésén 1840. április 9-én olvasták fel a szóban forgó körlevelet, s a megye az indítvány pártolására, sőt a tárgy előmozdítására utasí­totta követeit a rendszeres munkálatokhoz készített vonatkozó utasítást zsinór­304 Konkoli Thege 1847.1. köt. 422. 305 MOL R 99II. F/l. 18-19. cím. 61. sz. (1840. január 21.); MÓL Ft. 7155. d. (2240. föl.). A választmány személyi összetételéről sajnos itt sem találtunk további információt. Vö.: KONKOLI Thege, 1847. I. köt. 422. 306 Az 1839. december 16-i liptói közgyűlés jegyzőkönyve: MOL N 22 Extraserialia diáét. Poson. 1839. Irreg. 25. cs. 535-538. föl. 307 A tolnai követválasztásról részletesebben: Dombóvári, 2007. 308 A december 16-i liptói körlevél másolata: PML IV-3/c-l. 1820:926. 38. föl. (a vármegyei tisztújítás­ok rendezésével kapcsolatos iratokat feltehetően utólag csoportosították át ebbe az aktába). 309 Uo. 39. föl. 128

Next

/
Oldalképek
Tartalom