Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Tusor Péter: Lippay György egri püspök (1637–1642) jelentése Felső-Magyarország vallási helyzetéről (Archivio Santacroce) / 199–241. o.

Tusor Péter: Lippay György egri püspök jelentése 223 követően viszont, különösen a már felszentelt főpapok a Rómától való távolságra, illetve a sürgető lelki szükségletekre hivatkozva azonnal fungálni kezdtek.

127 Majd az ügyet az annata- és illetékfizetési problémák miatt,

128 vagy közeli áthelyezésükkel számolva sokszor már nem nagyon mozgatták tovább. Számos kollégájához hasonlóan Lippay is így tett, hiszen egri püspökségét átmenetinek tekintette az esztergomi szék felé, amelynek megszerzését már Pázmány halála utána megkísérelte.

129 Lehet, hogy főpap jelentését a sajátos helyzet kánoni legitimálásának növelésére készítette, mégpedig az előírt időben: az 1595-től számított 14. quadrennium idején, illetve négy esztendei tényleges kormányzás után? Eljárása ez esetben egyedülálló lett volna. A 17. századi hazai episzkopátus tagjai közül eleddig senkiről sem tudjuk, hogy pápai megerősítés nélkül relációt küldött volna Rómába. Az egri püspök lett volna az egyetlen, aki továbbgondolta volna az államegyházi gyakorlat kánonjogi konzekvenciáit, akár a római quadrennalis számítás betartásával, akár azzal, hogy négy esztendőnyi egyházi joghatóság-gyakorlásáról számot adjon? (Aminek kezdete végső soron közvetve mégiscsak az uralkodói kinevezéshez köthető.) Mi több, Lippay jelentése, mint láthattuk, nem puszta formalitás. Igen alapos tájékoztatást nyújt Róma számára a katolikus felekezetszerveződés felső-magyarországi problémáiról és lehetőségeiről. Egy komplex konfesszionalizációs programot vázol fel, a végrehajtás kulcsát a Szentszék kezébe helyezi, a sikert annak anyagi hozzájárulásától teszi függővé. Arról lehet tehát szó, hogy az államegyházi szisztéma nyújtotta előnyökhöz feltétlenül ragaszkodó egri püspök az ad limina jelentési kötelezettséget kihasználva igyekezett egyúttal az önálló állami entitással, gazdasági potenciállal rendelkező római centrumban rejlő lehetőségeket is kamatozatni? Ez utóbbi kérdésfeltevés már közel jár a valósághoz. Az konkrét történeti körülmények felvázolása mégis különleges megvilágításba helyezi forrásunk keletkezését. Spontaneitásról aligha beszélhetünk. Úgy tűnik, igen sajátos körülményeknek könyv. Szerk. KOVÁCS BÉLA. Eger, 1999. 23-42.; MOLNÁR ANTAL: Adatok a váci püspökség török kori történetéhez. Egyháztörténeti Szemle, 2. (2001) 2 sz. 57-86.; MOLNÁR ANTAL: A kalocsai érsekség a 17. században a püspöki processzusok tanúvallomásainak tükrében. Ezredforduló-századforduló-hetvenedik évforduló. Ünnepi tanulmányok Zimányi Vera tiszteletére. Szerk. J. ÚJVÁRY ZSUZSANNA. Piliscsaba, 2001. 149-163. 127 „legelsőben de usu iurisdicitonis nostrae [joghatóságunk alkalmazásáról], mellyet usurpálunk [birtoklunk] mihelen Őfelsége conferálja [adományozza] az püspökségeket: és ebben jól considerálja [fontolja meg] kegyelmed, hogy semmi quaestiót ]kérdést] ne kellessék moveálnunk [mozgatnunk], mert ebben etiam sacros canones habemus faventes ob necessitates ecclesiarum [az. egyházak szükségletei miatt kedvező kánonok is állnak mellettünk], igen messzi lévén Romatul." Lósy Lippayhoz, Nagyszombat 1640. jan. 3. PL AS AR, class. X, 9. cs., 279-282. fol. Az esztergomi érsek e nézetét már 16374oen tudatta Rómával: „Utor quidem beneficio sacrorum canonum in administratione ob necessitates et ob id, quod longe dissitus sum a curia Romána, coeterum nolo esse in mora, quin procurem confirmationem ac consecutionem pallii." Levele Malatesta Baglioni bécsi pápai nunciushoz, Nagyszombat, 1637. máj. 15. ASV ANV, Proc, n. 64 s.f. 128 TUSOR PÉTER: Az 1639. évi nagyszombati püspökkari konferencia (A magyar klérus és a római Kúria kapcsolatainak válsága és reformja). Századok, 134. (2000) 431^459., 441^43. 129 Malatesta Baglioni nuncius Francesco Barberinihez, Bécs, 1637. április 18. BAV Barb. lat., vol. 6984, fol. 98

v

.