Levéltári Közlemények, 69. (1998)
Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Dobák András: „Azt hittük, hogy a győzelem urai leszünk, s íme lealáztatás szolgáivá lettünk” : a besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849–1851 / 157–193. o.
166 Közlemények egyes szám első személyben megírt regény főszereplője az, aki zálogba adja pecsétgyűrűjét, hogy legyen a besorozottaknak tüzelője, ő az, aki virraszt a haldokló mellett, ő az, aki bajtársai helyett is bátran beszél a feljebbvalókkal. A mü tele van patetikus gondolatokkal. A 17 éves magyar fiú halála előtt két oldalon át meséli el látomásait: „Sötét undok évtizedet látok hazámra borulni. Éj lesz, mely elrejtse a gyengédebb lelkek fájdalomkönnyűit — mely eltakarja a bosszúra szorított öklöt se ne láttassa az érzékeny űrt, melye^a szellem és az értelmiség kivándorlása okozott" (I. m. 19.) y. A mű forrásként kevéssé volt felhasználható, egyrészt műfajából következően, másrészt mivel kevés utalás történt a honvédtisztek, a hadsereg mindennapjaira. 35 L) id. Görgey István *£gs;\Görgei Artúr testvérét, Istvánt is besorozták a császári hadseregbe. Görgey István #825-1912) Jogot végez Eperjesen (1841). 1844-ben ügyvédi vizsgát tesz, egy ügyvédi iroda alkalmazottja. 1848 nyarán a pesti Földváry-féle önkéntes zászlóalj közvitézekérít a Délvidéken harcol. Augusztus végétől hadnagy, bátyja segédtisztje", később századparancsnok. 1853-ban pénzért kiváltja magát, majd ügyvéd, később közjegyző lesz. Mivel különlegesen jó transzportba sorozták be, így ő inkább társai megvetésétől, mint a hadsereg kegyetlenkedésétől szenvedett: „Az utánam menetelő egyik honvédtiszt pajtársom leolvasván hátamról a Görgey nevet, felkiáltott: 'Ennek köszönhetjük a nyomorúságunkat!' Nevét elhallgatom. Az egy Rochlitz Gyulán kívül, ki a tényeket igazságosan ítélte, mind a többi tiszttársaim hangos szóval vagy ékesen szóló hallgatással éreztették velem, hogy egyéni szerencsétlenségökért Arthur bátyámat teszik felelőssé" (Lm..18.) Görgey István kapituláció után kapott útlevele egész Európára érvényes volt, azonban — mint írja — „rövid meggondolás után arra határoztam magamat, hogy nem élek a kiilföldre menekülés kínálkozó alkalmával — maradok az országban 'melyen kivül nincsen számomra hely' és [vállalom] a nyolcz évi katonai kényszer-szolgálatot" (i. m. 16.), így Pestre megy, ahol elveszik útlevelét. A besorozó bizottság azonban alkalmatlannak találja* Mint több társa, ö is elkezdi élni mindennapjait, míg meg nem kapja „az idézést a császári katonai hatóságoktól: 1850. évi január utolsó napjainak valamelyikén Kassán megjelenni, máskülönben szökevénynek" tekintik (i. m. 18.). Miután besorozzák (vele együtt 400 honvédet és közel harminc honvédtisztet), Galíciába indítják útnak. Itt igen bajtársi viszonyban szolgáltak a cs. kir. tisztekkel, és mikor megbetegedett, századosa felkereste szállásán, majd útlevelet állított ki a számára, hogy „utazzak előre Bielitzig, s ojt ir>afHödjam rokonimnál helyreállni, hogy mig ők gyalog napijáratokban oda érnek, egészséges állapotban csatlakozhassam hozzájuk." (i. m. 30.) Mikor azonban százada odaérkezett, még eszméletlen állapotban volt, így a transzport nélküle vonult tovább. Miután felgyógyult, Bécsbe ment, majd unokatestvérének segítségével előbb három év, majd 500 pengő forint lefizetése után 'elbocsájtásig' való szabadságot kapott és bátyjához ment Klagenfurtba. ;rfM'5Íi : >tócd5VO! .35 GÖRGEY ISTVÁN: Görgey Arthur a száműzetésben. 1848-1867. Bp., 1918. 36 BONA G.: Kossuth, i. m. 235-236.
