Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)

Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - IRODALOM - Ladányi Sándor: Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus 1565-től 1600-ig. Budapest, 1977. (Humanizmus és reformáció 6.) / 299–301. o.

Irodalom 299 Voltak köztük uradalmi zenészek (trombitások, hegedűsök, fuvolások stb.) vagy a nemesi rendből lesüllyedt „szabadok" is (171. lap). Ugyancsak az újkort tárgyalja Deák Ernő „Újkori gazdaságtörténeti és társadalmi vonatkozások 1547—1848" című tanulmánya. A földrajzi környezet meghatározása után területileg elhatárolja az újkori Örséget. Bemutatja a kisnemesi és a kisnemesi-községi jogállást, elsősorban az 1715-1720. és 1784-1787. évi összeírások adatai alapján. Jelentős társadalmi változás a katonai funkciók megváltozása. A gazdasági szerkezet c. fejezetben az erdőgazdaságról, állattenyésztésről, földművelésről, szőlő- és borgazdaságról, iparról és kereskedelemről olvashatunk. Külön fejezet foglalkozik alakosság és a település történetével (a lakosság szerkezete és telep ülésügy). Az eredmények előrebocsátása után egy helyen vitába kell szállnunk a kiváló kiadvánnyal. Kari Ulbrich a felsőőri térképekről szólva (az 54. lapon) azt írja, hogy Magyarország elhanyagolta az etnikailag német területek kataszteri felmérését. Szeretnék utalni arra, hogy az ország kataszteri felmérését a nyugati területekkel kezdték. 1867-ig éppen a Dunántúl nyugati része készült el, míg az etnikailag tisztán magyar Duna-Tisza közi és Tiszántúli területek kataszteri felmérése a kiegyezésig el sem készült. így tehát etnikai megkülönböztetésről nem helyénvaló beszélni. Végezetül szólni kell a kötet tudományos apparátusáról (melyet egy mutató még csak hasznosabbá tett volna), a térképekről, táblázatokról, illusztrációkról, képekről, melyek a munkát a szokásos helytörténeti kiadványok fölé emelik. Nyilvánvalóan a kötet Felsőőr tanácsa áldozatos támogatásának köszönhető (mint ahogy pl. az is, hogy a templomot külön ebből az alkalomból kiásták). Csak azt kívánhatjuk, hogy még sok ilyen kiadványt üdvözölhessünk. Kállay István ZOVÁNYI JENŐ: A MAGYARORSZÁGI PROTESTANTIZMUS 1565-TŐL 1600-IG Budapest, 1977. 462 1. (Humanizmus és reformáció 6.) A XVI. század művelődéstörténeti kérdései iránti érdeklődés Európa-szerte megélénkült. Egymást érik a különböző kiadványok hazánkban is. A „Humanizmus és reformáció" sorozat kötetei már több témakörben gyarapították ismereteinket. Zoványi Jenő (1865-1958) postumus munkája összefoglaló jellegű mű. Zoványi Jenő 1949-ben fejezte be a XVI. századi magyarországi protestantizmus feldolgozását. E munka első fele az 1922-ben megjelent, „A reformáczió Magyarországon 1565-ig" című kötet javított változata, második, nagyobb része - a szóban forgó kötet - pedig a XVI. század végéig folytatja a magyar protestantizmus történetét. Zoványi e művének kéziratát több mint negyed százada őrzi a Dunamelléki Református Egyházkerület Levéltára (Ráday Levéltár). Bár ez alatt az idő alatt a magyarországi protestantizmus történetéről szóló ismeretek jelentősen gyarapodtak, mégis időszerű volt az Akadémiai Kiadónak most megjelentetnie a mű kiadatlan részét. A magyar reformáció történetének ugyanis éppen a XVI. század utolsó harmadát hanyagolta el leginkább mind a Zoványi előtti, mind az ő utáni kutatás. Ebből az időszakból inkább csak az antitrinitarizmus mozgalmai álltak az érdeklődés előterében, más területeken és más kérdések vonatkozásában azonban még ma is újdonság számba mennek Zoványi eredményei. Főként azáltal, hogy különös figyelmet fordított a magyarországi protestantizmus legrégibb szervezeti kereteinek, önkormányzati formáinak kialakulására; valamint hogy rendet teremtett a protestáns egyházak területi egységeinek, szervezetének, lelkészi ordinációs gyakorlatának, kánon-gyűjteményeinek kialakulása terén, s az itt adódó kérdéseket kevés híján végérvényesen megoldotta, vagy jelentősen hozzájárult azok megoldásához. A kötet a magyarországi protestantizmus XVI. századi történetének 1565 utáni részét az alábbi felosztásban tárgyalja. „Az antitrinitarizmus küzdelmei a háromságvédőkkel János Zsigmond életében" fejezet az antitrinitarizmus megjelenését és térnyerését mutatja be Erdélyben 1571-ig. A Blandrata György és Dávid Ferenc vezetésével kibontakozó s a fejedelem támogatását élvező mozgalom és a vele szemben