Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Bónis György: Olasz vikáriusok Magyarországon a reneszánsz korában és a Beneéthy-formuláskönyv / 89–101. o.

Olasz vikáriusok Magyarországon a reneszánsz korában és a Beneéthy formuláskönyv 97 átküldő parancsot (1492:46. te: litterepreceptorie, általában mandátum declinatorium) eszközölt ki a nádortól, az országbírótól vagy a személynöktől (az utóbbitól a király nevében). A parancs indokolása mindig az volt, hogy a világi természetű ügyeket nem a szentszéken, hanem az ország rendes bírói előtt kell megvizsgálni és eldönteni, de kiadásánál a bírói irodák nem vizsgálták meg a per tárgyát, hanem a kérelmező egyoldalú előadása alapján döntöttek. A formuláskönyv tanúsága szerint az esztergomi vikárius a per minden szakában, még közvetlenül ítélethozatal előtt is engedelmeskedett az átterelő parancsnak, még akkor is, ha hatásköréről meg volt győződve. Az ellenfél ügyvédje tiltakozhatott az áttéte! ellen, és maga a vikárius is hivatkozott az egyházjogra és az országos törvényre, amikor pl. egyházi járandóságokról, végrendeletről, esküszegésről vagy kiközösítésről volt szó (337, 472, 483a). A parancsnak mégis engedelmeskedett, s ebben kétségtelenül része volt az említett megszorító törvényhozásnak. Az 1492:46. te. az átterelő parancsnak nem engedelmeskedő vikáriust javadalma elvesztésével fenyegette meg, kimondta azonban azt is, hogy ha a világi bíróság felismeri a per egyházi jellegét, köteles azt visszaküldeni. A gyűjtemény tanúsága szerint a királyi kúria bíróságai a gyakorlatban így is jártak el. Míg a kúria az esztergomi érseki székkel szemben legalább egyenrangúnak számított, sőt törvény alapján a hatásköri bíróság szerepét is betöltötte, a megyei és városi bíróságokat az érseki szék alsóbbrendű fórumoknak tekintette, s ehhez mérten is érintkezett velük. Pozsony megye hatósága egyszer azzal a kéréssel fordult Tamás vikáriushoz, hogy két nemesnek előtte induló perét a költségek csökkentése végett tegye át hozzá. A helynök teljesítette a kérést, de azzal a kikötéssel, hogy ha a megye egy hónapon belül nem szolgáltat igazságot, a pert ismét magához fogja vonni (158). A városokkal szemben, melyekkel a végrendeleti ügyek kapcsán gyakori volt az öszszeütközés, a szentszék láthatóan szigorúbb hangot ütött meg. Stayder János körmöcbányai polgárnak és feleségének a doktori címmel bíró Mihály pap és két budai polgár ellen indított hagyatéki perét pl. Montefiore-i Antal helyettes vikárius az érsek parancsára azzal tette át a kérelmező Buda város bírájához és esküdtjeihez, hogy az ítéletükben meg nem nyugodó fél ismét az esztergomi szentszékhez fellebbezhet (109). Hasonló feltétellel ment át egy iniuria-per Nyási Demeter vikáriustól a városi bírósághoz, de ennek kiközösítés terhével hagyta meg, hogy szolgáltasson igazságot (504). Általában az egyházi bíráskodás ebben az időben már a király és tanácsa befolyása alá került. Az uralkodó mind eljárási, mind érdemi vonatkozásban beavatkozott a szentszéki perekbe: így felfüggesztette az előkelő Csebi Pogány Zsigmond elleni követeléspert (57), vagy feloldozta a plébánosuk meggyilkolásáért interdictum alá vetett szerdahelyi község lakosait (24). A megyei és városi bíróságokkal szemben viszont* a vikárius a kiközösítés fenyegetésével élt akkor, ha az egyházi perben álló felet zaklatták, alkalomadtán pedig „mint írástudatlanokat" a kánonjog szabályaira is kioktatta őket (203). Kiközösítés alá esett az a papi személy is, aki kegyes hagyomány megszerzéséért nem a szentszék, hanem Buda város tanácsa előtt folytatott pert (490). A szentszék és a világi bíróságok kapcsolatához tartozik a világi kar kérése is. Ha a kiközösített elviselte nemcsak a fenyíték, hanem a súlyosítás és reaggraváció terhét is, sőt tartózkodási helyének interdictum alá helyezését, a szentszék brachium seculare alkalmazására hívta fel a királyt, a nádort, az országbírót, a vajdát, más bárókat és minden világi hatóságot (49, 329). Ezeknek kötelességük volt a makacs kiközösítettet elfogni, és személyének sérelme nélkül (a nőt tiszteséggel, több matróna kíséretében) Esztergomba szállítani, hogy az érseki börtönben szenvedjen megátalkodásáért (179). így kellett eljárniuk a világi hatóságoknak akkor is, ha pap volt az 7 Levéltári Közlemények