Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Karsai Elek: Dokumentumok Magyarország felszabadulásának történetéhez / 139–170. o.

Dokumentumok Magyarország felszabadulásának történetéhez 167 Szép teljesítmény mindenesetre. Elég volt mire hazaértünk, és nem olyan ritkaság volt ez. Sólyombányába is ki kellett, menni, vagy akármelyik bányába, Kazincbarcikán még közel volt a vonat, ha valami volt is, de nem mindenhol volt közlekedési lehetőség. Putnokon például egy olyan hideg szobában aludtunk és közönségesen azzal a parasztpokróccal takaróztunk, az volt a takaró, reggelre majd megfagytunk mind a ketten. Aztán későbben már jobban kialakult a helyzet, akkor volt már vonat is jobb, bár elég sokat utaztunk nyitott kocsiban vonaton, teherkocsiban ... Itt, Miskolcon, hogy indult meg az élet? Mit mondjak még egyebet? Maga a munkának a megindítása bent a városban, az elég hamar ment. Anélkül, hogy az embereket kellett volna unszolni; például a Borsodvidéki Gépgyár emberei bementek, szét volt robbantva a gyár, mindjárt hozzáfogtak, kérem szépen, dolgozni, azt se tudták, fogja-e valaki fizetni, vagy ki fogja? Tetszik érteni? Hozzáfogtak egyszerűen dolgozni, majd lesz valahogy. -A Magyar Államvasutaknak mostani Járműjavító Műhelye, azt is lebombázták, felgyújtották, azok is hozzáfogtak. Miután én valamikor a vasúton dolgoztam, csak a kommünből, 19-ből kifolyólag lettem kirúgva — azt akarták, hogy menjek vissza oda. Hát nem mentem vissza, mert más feladatot kaptam. És ők sem tudták, hogy ki fog fizetni, hogy lesz, mint lesz? De azt viszont minden egyes dolgozó belátta, hogy így nem állhatunk, élni kell, az üzemet meg kell indítani. Az ipari munkásokkal nem volt baj. Sőt a parasztokkal se, a kisparasztokkal. Azok, akiknek volt egy kis földje, azok hozzáfogtak rögtön a munkához, mihelyt lehetett, mert tudta, hogy ő abból fog élni. Hát már a nagyobbakkal inkább . .. VII. Szabó Imre visszaemlékezése az MKP megszervezésére Sárvárott és az alsópatyi földosztásra. (MR Dok., D 2300/36. tekercs) A mikrofonnál? Szabó Imre. Foglalkozása 1944-ben? 44-ben, hát ilyen alkalmi munkás voltam, Budapesten. És Szombathelyre mikor került? Szombathelyre 945. április 5-én. 45. április 4-én indultunk el a pártközpontból a Dunántúl területére, én Vas megyébe; én miután vas megyei vagyok, hát én Vas megyébe jöttem. Amikor megérkeztünk Sárvárra, én, mivel sárvári születésű vagyok, Sárváron szálltam le a kocsiról, és hát az -első ténykedésem az volt, hogy — körülbelül 30 vagy 40 ilyen karszalagos ember állt a piactéren —, kérdeztem tőlük, hogy hát maguk kicsodák? És mondták, hogy ők nemzetőrök. Mondom, hogy hát szép kis nemzetőrök maguk, amikor íme ottan a nyilas zászló még hát leng. Mondják, hogy nem lehet ám oda bemenni. Aztán hívtam őket és hát bedöntöttük a kaput, bementünk, én felszaladtam, mindjárt ledobtam a zászlót, és rá egy órára hát megszerveztem — azért mondom, hogy szerveztem, mert tényleg én szerveztem meg — ott a pártszervezetet. Hát rengeteget lehetne mondani ezekről az élményekről. Most nem tudom, hogy részletesen? Részletesen, tessék nyugodtan, részletesen. Például a körülálló egyéneknek azt mondom: kérem, maga elmegy, hoz ilyen és ilyen méretű deszkát, ráfestve: „Föld, kenyér, szabadság". — Igenis, kérem, meglesz. A másiknak mondom: maga pedig ugyanilyen méretű deszkát hoz, rá lesz festve: „A Magyar Kommunista Párt sárvári szervezete". — Igenis, kérem, meglesz. Maga pedig elmegy és hoz egy vörös zászlót. Az illető azt mondja, hogy: hát kérem, vörös zászlót máma Sárváron nem lehet találni. Mondom: ide figyeljen, az anyja hétszentségit magának, lesz vörös zászló, vagy nem lesz vörös zászló? Igenis, lesz —- azt mondja. Hát egy óra múlva mind a három kelléket meghozták, arra összejöttek az emberek, már a párttagok, köztük az öreg Urbán és a fia, Urbán, az író, az Ernő, az Urbán Ernő. Ugyan az öreg Urbánért el kellett mennem, mert annak a felesége — hát mosj már nem él — egy ilyen nagyon szentes asszony volt, és az öreg Urbán 19-ben sokat ugye szenvedett, megverték stb. stb. mint az akkori direktóriumnak az elnökét: — hát az asszony nem akarta engedni, de aztán az én kérésemre mégis eljött az öreg Urbán is: így"nyolcan voltak ott, amikor megszerveztem a pártszervezetet.