Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Karsai Elek: Dokumentumok Magyarország felszabadulásának történetéhez / 139–170. o.

168 • Karsai Elek Vittem, hoztam magammal a központból egy ilyen csomó nyomtatványt a „Fel ti rabjai a földnek" címmel, mert hát itt ugye nem mindenki tudta, ezt kiosztottam és úgy énekeltük aztán el, de az emberek mind könnyeztek örömükben. Az Urbáh Ernő lett a titkár. Akkor a másik nap én fogtam a cuccomat, és hát elmentem az én falumba, Felsőpatyba. Az hét kilométerre van Sárvártól. Mert a megbízatás elsősorban az volt, hogy földet kell osztani, földosztás volt a feladatunk. Amellett pedig szervezni a pártot s az életet. Hát persze, akkor még nemigen lehetett járkálni az utcán sem, nem mertek járkálni az emberek, nem beszélve az országútról, hát ott a Vörös Hadsereg vonult Bécs ellen, és mindenfele az úton katonák álltak, akik irányították a forgalmat, és nem engedtek senkit sem az úttesten, már a műúton, illetve az országúton menni. Hónom alatt voltak a plakátok, amiket hoztam magammal, Marx-, Lenin-képek és ezek a jelszavak: „Föld, kenyér, szabadság", „A föld azé, aki megműveli", és így tovább, és volt egy rossz télikabátom, rámterítettem és elindultam gyalog. Hát egy-két helyen igazoltattak, de ugye, nekem a pártközpontból olyan igazolványom volt, hogy tisztelegtek, aztán mondták, hogy charaso, mehet tovább. Amikor hazaérek, beérek Alsópatyra — hát Alsópaty és Felsőpaty azóta már összeépült —, Alsópatyban így az utat javították odavaló emberek, akik ugye mindjárt megismertek, az orosznak, aki velük volt, felügyelt, mondtam, hogy mijáratban vagyok, és hát kérem, hogy egykét embert engedélyezzen, hogy a fontosabb helyekre plakátokat kiragasszon. Akkor átmentem oszt Felsőpatyba. Beérek Felsőpatyba, találkozom a falu végén a jegyzővel. Jó napot, Imre *-- mondja. Jó napot, jegyző úr. Hát mi újság Pesten? Hát, mondom, nézze,, megvagyunk, jegyző úr. Hát kérem, mondom, jegyző úr, én holnap reggel 6 órakor a három falu népének gyűlést akarok tartani a kultúrházban (nagyon szép kultúrház van, hiszen valamikor még én is részt vettem az építésében): tehát Alsópaty, Felsőpaty és Rábabogyoszló, három község népének. Itt vannak ezek a dekorációs anyagok, ki kell dekorálni a termet és így tovább. Azt mondja a jegyző: óh, Imre, nem lehet ott gyűlést tartani, hiszen az oroszok még a lovakat is ott tartották, és félig van trágyával. — Jegyző úr, én a Magyar Kommunista Párt központjából vagyok kiküldve, holnap reggel 6 órakor gyűlést akarok tartani. Megértette? — Elkezdett remegni a szája széle, azt mondja: Szabó úr, kérem, meglesz. Akkor nem azt mondta, hogy Imre, azt mondta: Szabó úr, meglesz. Akkor elmentem az Öcsémhez, oda meghívattam egy pár régi cselédtársamat, akikkel együtt voltunk cselédek, és oszt megmondtam, hogy mijáratban vagyok, beszélgettünk, és így tovább. Ott megaludtam. Másik nap reggel, úgy hat óra felé, megyek — hát látom ám, hogy a kultúrház előtt rengeteg nép van, és két orosz katona is volt ottan. Persze előzőleg bementem az orosz parancsnoksághoz, bejelentkeztem. Amikor közelebb érek, hallom, amint mondják az asszonyok, meg az emberek is — főleg több asszony volt —, „látjátok, az Imre mellen nagy ember lett? Még az oroszok is tisztelegnek neki". Ugyanis az orosz katonák tisztelegtek. Ezzel aztán ugye_ falusi szokás szerint, amikor én bementem a kultúrházba, hát bejött a tömeg is. Szépen ki volt dekorálva dekorációs anyaggal, és hát tartottam egy beszédet, aminek mondjuk az volt a veleje, hogy hát ugye, felszabadultunk és hát rátértem a földosztásnak a lényegére: meg kell választani mind a három falunak, külön-külön, a földosztó bizottságot, oda olyan megfelelő emberek legyenek stb. stb. Amikor ez megtörtént, akkor megválasztották a földosztó bizottságokat és akkor a nép elment. Elszéledt. Én a felsőpatyiaknak megmagyaráztam részletesebben, ugye a kollégáknak, hogy hogyan kell ezt a yakorlatban csinálni. Akkor én átmentem a következő községbe, Jakfa községbe, azzal, ogy másik nap visszajövök, arra a földet osszák fel a felsőpatyiak, szóval már papirice, hogy kinek mennyit szándékoznak adni, és amikor én visszajövök, nem tudom hát 10 órára (nem tudom pontosan), arra a falu népe, akkor már csak a felsőpatyiak, ünneplőben,, vörös zászlóval legyenek a kultúrház előtt. Tényleg amikor én átmentem vissza Felsőpatyba, a nép együtt volt és akkor felolvasták, hogy ki mennyi földet kap. Nos, amikor befejezték, akkor azt mondtam: kérem, ha valakinek van kérése, esetleg több földet akar, vagy olyan, aki esetleg sokallja, amit hát kapni fog, vagy akármilyen kérés, hát az most mondja meg. Hát odajön egy Kiss János nevezetű — azt hiszem, már meghalt — azt mondja: nagyságos úr. Mondom neki: János bátyám, én csak most is Imre vagyok, úgy mint mikor együtt arattunk. Hát azt mondja: Imre, ha lehet mit mondani, hát én nekem még egy 2 hold elkelne — ilyen Vas megyeiesen. — Mondom: akkor írjanak két holdat még hozzá. A másik azt mondja, egy asszony, azt mondja: Imre kérem, az uram nincs itthon, fogságban van, nekem az a 8 hold egy kicsit sok, nekem elég lenne 5 hold is. Ki kell javítani. -— Szóval amikor ez így megtörtént, akkor azt mondtam: van még valakinek valami kérdése, vagy panasza, meg vannak elégedve a földosztással így? Mert gyakorlatban ez most így lesz kiosztva. Egyhangúlag azt mondták: meg vagyunk elégedve. Akkor aztán elindultunk, ugye