Levéltári Közlemények, 3. (1925)
Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Fekete Lajos: Debrecen város levéltárának török oklevelei / 42–67. o.
DEBRECEN VÁJIOS TŐRÜK OKLEVELE] 45 Ez az újítás fokozta a város terheit; az ezideig különféle helyen fizetett adókat összegezve Váradra irányította, azonban ezeknek korábbi élvezői (akik talán Debrecen „ajándékainak" beszámításával vásárolták meg tisztségeiket) nem akartak lemondani jövedelmük e részéről. Debrecen a budai és egri bejlerbejeken kívül harmadik urat kapott a váradi pasában, kivel szinte állandóan pörben áll. Hazai forrásainkból pedig azt tudjuk, hogy a „keresztény rendre" szóló adókat továbbra is fizetnie kellett. Több mint száz éven keresztül a török csak adója miatt törődött Debrecennel s ha a háború hullámai nem verődtek a város határáig, csak akkor gondolt vele, ha ez panasszal jött eléje. Rábízta az igazságszolgáltatást, midőn jólétének emelése végett feltűnő engedékenységgel elismerte „dőre és nem szép hitén alapuló" törvénykezési jogát. A levelek közt erre nézve több rendelet maradt fönn, a legrégibb Zal Mahmud budai pasáé, aki a rablók elszoporodása miatt benyújtott panaszokra 1564 május végén megengedte a város önbíráskodásának fölújítását. Több példa igazolja, hogy a városi kereskedők meghallgatásra találtak gazdasági vonatkozású panaszaikban, melyek rendszerint a vámszedők túlkapásai ellen irányulnak s hogy a törökök a vásárok és a kereskedelem biztonságát hangoztatták. (Hogy mily kevés eredménnyel, egyéb forrásokból ismeretes.) De a város belső élete még vallási kapcsolatokban sem érdekelté őket. Mohamedán egyházi intézményeket itt nem létesítettek s amint annak isem találjuk nyomát, hogy Debrecen mint Várad tartozéka, Mekkának és Medinának vakfja volt/ az önképen arra sincs egyetlen adat sem, hogy a helyi török kormány Debrecen városában a magyarországi kálvinizmus székhelyét, a protestáns kultúra egyik központját látta volna. Az oklevelek kivonatai a következők: 0 3 Ezt a sztambuli N ür-i 'Osmän je-köny vtárnak egy kézirati földrajza (D ografja-i dzedid) említi. 8 A közleményben előforduló török fogalmak közül az ismertebbeknek magyarázatát, mivel azok a Török-magyar okmánytár első két kötetében (összegyűjtötték Szilády Áron és Szilágyi Sándor, Budapest, 1863), a Magyarországi török kincstári defterek (fordította Velics Antal és Kämmerer Ernő, Budapest, 1886, 1890) és a Török Történetírók köteteinek (fordította Thúry József és Karácson Imre, Budapest, 1893—1916, valamennyi a M. Tud. Akadémia kiadása) előszavában, illetve függelékében megtalálhatók, mellőztem.
