MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Reisz T. Csaba: Beszámoló a Magyar Országos Levéltár 2010. évi tevékenységéről. Levéltári Közlemények, 82. (2011) 2. 205-250.

Beszámoló eredmény, mert az egyébként rendkívül népszerű májusi szabadtéri programot a rossz időjárás miatt részben lemondta a Magyar Nemzeti Múzeum. Emellett csak a rendezvény tervezett időpontja előtt néhány héttel derült ki a sajtóból, hogy 2010-ben nem kerül sor a Múzeumok Őszi Éjszakája központi program megren­dezésére, így nem maradt elég idő arra, hogy az azonos időpontban megtartott levéltári éjszakáról kellő tájékoztatást helyezzünk el a médiában. Az előkészítés­ben és a szervezésben rendszeresen részt vevő munkatársak száma folyamatosan emelkedik, és erre a növekvő látogatottság, valamint a mind összetettebb fel­készülést kívánó programok miatt szükség is van. A legnépszerűbbek továbbra is a meglehetősen eszközigényes jelmezes és a kézműves játékok, amelyekhez a munkatársak minimális költséggel, gyakran saját szabadidejükben állították elő a szükséges eszközöket. Tavasszal önálló sátorban vettünk részt a Múzeumok Majálisán, ahol a gyer­mekprogram mellett, amelynek témája a céhes élet — vándorkönyvkészítés, mesterlevél-készítés, könyvkötés — volt, a felnőtteknek hasonló témában ke­resztrejtvényt és kvízt készítettünk. Júniusban ismét csatlakoztunk a Múzeumok Éjszakájához, ebből az alkalomból kulturális kaszinóval vártuk a látogatókat. A sajtónyilvánosságot az OKM által központilag szervezett kampány biztosította. A Kulturális Örökség Napjai program keretében szeptemberben az épület és az időszaki kiállítások bemutatása mellett igen sikeres történelmi játszóházat szer­veztünk. A Múzeumok Őszi Fesztiválján két programsorozattal vettünk részt. A Térjünk n tárgyra sorozat keretében hat héten át hetente egy újabb, levéltári irat mellékletét képező tárgyat mutattunk be a közönségnek. A bemutatott anyagról a Skanzen támogatásával oktatási segédanyag készült. A Fától-fáig sorozatban a környezettudatos magatartásra hívtuk fel a figyelmet, ennek keretében a papír és az újrapapír készítésének állomásait ismerhették meg a látogatók kézműves fog­lalkozásainkon. Novemberben Karnyújtásnyira a történelem című közművelődési programsorozatunk ötödik rendezvénye a Felemelő évszázad címet viselte. A ren­dezvény fővendége Farkas Bertalan űrhajós volt, aki az időszaki kiállítás meg­nyitását követően személyes élményeit is megosztotta a látogatókkal. A program lebonyolítását az Apetito Étterem támogatta. A Nagy-Kul-Túra pályázatot 2010-ben nem hirdette meg a minisztérium, ezért oktatási programjainkat csak a bejelentett látogatócsoportok számára kínáltuk. A TÁMOP 3.2.11/KMR pályázat keretében 6 iskolával kötöttünk együttmű­ködési megállapodást; 18 különféle tematikájú foglalkozás keretében, összesen mintegy 400 diákot fogadtunk volna. A pályázott összeg eredetileg 16 617 870 Ft volt. Pályázatunkat kétszeri hiánypótlás után formai okokra hivatkozva eluta­sították. A második hiánypótlás alkalmával csökkentettük a pályázati összeget 15 617 459 Ft-ra. Az elutasítás ellen panasszal éltünk, azonban panaszunkra a meghosszabbított határidő letelte után sem kaptunk választ. A végleges elutasí­tás 2011 januárjában érkezett csak meg. Az együttműködő iskolákkal egyeztetve a tervezett csoportokat a 2010/2011. tanévben a lehetőségekhez képest annak el­lenére is fogadjuk, hogy az igényelt támogatást nem kaptuk meg. 243

Next

/
Oldalképek
Tartalom