Iratértékelés, illetékesség
G. Vass István: Az Új Magyar Központi Levéltár gyűjtőköre és iratbeszállítási politikája: jegyzetek a levéltár szervjegyzékének és fondjegyzékének összeállítása közben. • 1988. [LSZ 1988/2. 3-15. p.]
vatkozott — névjegyzékei és az Interpress Kiadó adattárai19 alapján szabad eldönteni. A fentiek szerint a székesfehérvári Videoton Elektronikai Vállalat és a budapesti székhelyű Videoton Külkereskedelmi Vállalat két önálló fondképző és mindkettő az UMKL illetékességi körébe tartozik, de nem önálló fondképző a debreceni Magyar Gördülőcsapágy Művek Budapesten működő Kereskedelmi Igazgatósága, valamint diósdi és balmazújvárosi gyára, noha ennek elismertetéséért egyik kollégánk évekig hadakozott. („Minden levéltáros annyit ér, amennyi a mögötte levő szervek száma ...") Ugyancsak nem tekinthető önálló fondképzőnek (és ezért az UMKL-hez tartozik) a Magyar Vagon- és Gépgyár Budapesten működő Vörös Csillag Gépgyára, valamint a RÁBA Sárváron, Kapuváron és Mosonmagyaróváron működő L, II. és III. sz. gyáregysége, a Lenin Kohászati Művek vagy az Északmagyarországi Vegyiművek budapesti kirendeltségei stb., stb. (Ez utóbbi ügyében egy alkalommal a BFL egyik munkatársával kellett hosszas telefonvitát folytatni.) Magától értetődik, hogy mindez nem csak az UMKL-re érvényes! Megítélésem szerint a Pamutfonóipari Vállalat miskolci, kaposvári, nagyatádi, illetve váci gyárához semmi köze sincs a Borsod Megyei, a Somogy Megyei, illetve a Pest Megyei Levéltárnak, mert ezek nem önálló fondképzők, s így a nagyvállalat központját felügyelő BFL illetékességi körébe tartoznak. Ugyanez — hogy tehát a vállalati székhely szerint illetékes megyei levéltár gyűjtőkörébe tartozik — vonatkozik értelemszerűen a szombathelyi Lakástextil Vállalat tatai üzemére, a Mezőtúr székhellyel működő Alföldi Téglaipari Vállalat kecskeméti, kiskunhalasi, debreceni, hajdúszoboszlói, nagykőrösi és még további húsz helységben (Szolnok, Csongrád, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Pest megyében szétszórtan működő) telepeire. — Ha ezt az elvet érvényesítjük, a felügyelendő szervek száma máris lényegesen csökken. Elég talán csak arra a furcsa jelenségre utalni, hogy miközben statisztikai kiadványaink 1985—1986-ban a vállalatok számát (beleértve a tanácsi és a szövetkezeti vállalatokat is) 1850—• 2000 között regisztrálták, ugyanezekben az években levéltáraink a XXIX. fondfőcsoportban ennek pontosan a kétszeresét, mintegy 4000 felügyelendő szervet tartottak nyilván. A kérdés természetesen e vonatkozásban sem egyszerű. Egyrészt közismert, hogy egy-egy vállalat, illetve azon belül egy-egy telep vagy üzem, vagy intézet státusa sem változatlan, nem egyszer s mindenkorra eldöntött. Ahogyan az 1970-es évek elején a RÁBA „bekebelezte" a Vörös Csillag Traktorgyárat, ugyanúgy (sőt ma egyre inkább ez a jellemző) fel is bomlanak egyes mammutszervezetek, s több önálló egység, több önálló fondképző keletkezik. Példáért nem kell messzire menni: az addigi nagyvállalati formában működő Szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalat 1987 elején megszűnt, s helyette Kenderipari Tröszt létesült, amelyen belül azonban már a korábbi (Szegeden, Eperjesen, Komádiban, Pécsett és Nagylakon működő) egyszerű gyártelepek önálló vállalattá, azaz önálló fondképzővé léptek elő. Erre tehát a levéltáraknak állandóan figyelniük kell, s amennyiben ez különböző levéltárak illetékességi körét érinti, egymással is egyeztetniük kell. Másrészt félek, hogy az e fejezet bevezetőjében az ÁFOR-kutakról mondottak könnyen félreérthetővé teszik gondolatmenetemet. Néhányan esetleg azt gondolják majd: annál az egységnél tehát, amelyet nem tekintünk önálló fondképzőnek, ott nem is képződik történeti értékű irat. — Meggyőződésem, hogy többségüknél valóban nem képződik (s ezért a szolnoki kollégáknak nem kell feltétlenül ellenőrizniük a felsorolt téglagyárakat), de ennek általános elvként való kimondásáról szó sem lehet. Ezt ismét csak egyedileg lehet eldönteni. S hogy ezt valóban így gondoljuk, bizonyíték rá a Magyar GÖrdülőcsap-8
