Lapszemle, 1935. május

1935-05-14 [1421]

tanácsost rigai követté nevezik ki s végül dr. Welnert az eddigi belgrádi kcvetít a külügyminisztériumba hívják vissza szolgálattételre, B"e 1 ü g 7 e k A választási mozgilom egyre jobban élesedik s legélesebb a Kramar-párti nemzeti demokraták ós az agrárpárt között. Á magyar ellenzéki pártok királyhelme­ci járásban az ottani 16 kézségben gyűlést akartak tar­tani,azonban a járási fÖnak minden indok nélkül megta­gadta a gyűlések megtartását. Csak az agrárok és a cseh nemzeti szocialisták jgyül/seit engedélyezték A magyar pártok megbízottja előtt a belügyminisztériumban kije­lentették, hogy a gyűlések meg nem engedélyezése csaknem .valamennyi esetben azért tortént, mert ott ugyanarra az időpontra már előzűleg más pártoknak adtak engedélyt választói gyűlések megtartására. A magyar szocialista párt tőt nyelvű hetilapjának a Yola Ludu­nak legújabbi szamát elkobozták vezércikkének egyes kitételei miatt. A lap uj kiadásban jelent meg, - Ugyanez a sors érte a Hl inka-párti Szlovák szombati és vasárnapi számát is, amelyet szintén a választási cikkekben foglalt egyes kitételei miatt a pozsonyi ügyészség elkoboztatta, A lap mindkét száma uj kiadásban jelent meg, - A cseh lapok élesen bírálják Hlinka Andrásnak a Cseh-Tesehenben való szereplését,ahol a lengyel, választókhoz autonomista

Next

/
Oldalképek
Tartalom