Lapszemle, 1933. október

1933-10-09 [1402]

iay nagy vonásaiban megegyezik iáusanov .|emzeti vj üjság-beli nyilatkozatával, melyről az M.T.I. je­lentését közli a Dimiueata és Universul 8. Budapesten oktőber 6-án románellenes tün-J t-ütésuket jelentének a bukaresti lapok, nevezete-^ 3cv,i a cuvantul és Universul 8,sőt utóbbi klmon- i YoUan "aagy H tüntetésekről ir, anélkül azonban, j nogy közelebbről részletezné őket. Mindössze fel­említi a jelentés, nogy oktőber 6-át nemzeti gyáss ünnepnek minősítette a kormány s nogy ezen az ün­a az egyetemi ifjúság a szabadság-téren \ gyűlésezett. Felemlíti a jelentés az aradi Kara I -lyöző tanár budapesti rádiőelőadását is az általa ...űzetett aradi ásatásokról, melyeken sikerült , ..llula az 1849-ben kivégzett vértanuk csont­• 1 . > Ó'ayantul Q a jelentésének erre vonatkozó részét nyoadatecnniicailag kiemeli, aminek magyará­zta úyiivánvalőan az, hogy előzőleg a Cuvantul '6t miként a szemle már jelentette, egy pocsék tá­inaá'ást eresztett meg azok miatt az aradi ásaté­•J:^ miatt, melyek a bukaresti lap szerint csak a ;ar irredentizmus szolgálatába voltak állítva , iszen "Kassutfc Jancu Avram. elleni lázadásá­:>kait végezték volt; ki annakidején Indig Ottó uj színdarabja körül a tyt már élénken tárgyalják az erdélyi magyar •lapok/erdélyi Lapok, Nagyvárad 8 stb/, Hogy t.i.

Next

/
Oldalképek
Tartalom