Lapszemle, 1932. augusztus

1932-08-22 [1388]

az ottani németek és magyarok is meg vannak elégedve. Épen ugy szere­tik őt csehek, tótok, magyarok és németek, mint keresztények, vagy nem keresztények. Országh dr. beszélgetés folyamán töobek között hangsúlyozta, hogy ebben a hivatalában súlyt helyez arra, hogy egy- J formán igazságossága 1 kezelje csehszlovákok, németek és magyarok | ügyét.,. Minden erejéuol odatörekszik, hogy ezek között harmonikus együttműködést létesítsen és készséggel támogat minden olyan meg­mozdulást, amely a Felvidék népeinek egymáshoz való viszonyán ja­víthat- Pozsonyiaknak épen ugy, mint a tót föld bármely más lakója- ( nak - ugy véli - alig lehet okuk politikai és nemzetiségi elkülönböz­tetés miatt panaszkodniok. A harmóniát szerinte az is biztosítja, hogy a tót földön élő három nemzetiséghez tartozók majdnem mindegyi­ke egyformán bírja mind a három nyelvet és Így egymással meg tud­ják értetni magukat. A oeszélgetes vége felé a Duna-konföderációra * terelődött a szó, ahol ezt a rövid kijelentést tette: Sl A Duna-álla­mok egymásközötti gazdasági közeledését véleményem szerint meg kell valósítani, olyan gondolat ez, amely megéri a támogatást. Egy együtt működés a dunamenti szomszédos államok között mindegyik számára nagy eredményt jelenthetne. Mussolini és jjitler_közötti_összenasonlitássál vesződik a szocialista Arb.Ztg., illetve a polgári lapok által Hitler és Mus­solini előretörésének felfedezett rokonvonásait és jellegzetességeit elrálva a lap Igyekszik minden érdemet elvitatni Mussolinitól. Magyarország. ujabb kommunista fészek klfUstöléséről és több kommu­nista letartóztatásáról az összes 19-LC ikl lapok közölnek tudósi­t ást .

Next

/
Oldalképek
Tartalom