Lapszemle, 1927. október

1927-10-04 [1331]

"Magyarság" közleménye szerint a Palóologue-fóle jegyzőkönyv elsősorba a Romániával fennálló függő kérdéseket érintette. A franciák kifejeze+ tsn azt kívánták,, hogy Magyarország a határrevizió kérdésében teljesen bizza rá magát Franciaországra, mert ha a többi hatalmakkal is külön le akarná tárgyalni ezeket a kérdéseket;, a megbeszélések annyira elnyúlnának és komplikáló áriának, hogy a megállapodások a franciák ál­tal kivánt rövid időn belül perfektuálhatok nem volnának* Franciaor­szág vállalta. !; hogy Anglia hozzájárulását ő fogja kieszközölni, ő fo­gadtatja el a megállapodásokat a Magyarországot körülvevő államokkal és ő gondoskodik a technikai keresztülvitel módozatáról is. A tárgyalások tovább folytak s amikor a bolsevisták fenyegető offenzívája Lengyelor­szág ellen megindult, Franciaország budapesti f&iegbizottja Fouchet 1920, július 20-án ünnepélyes formában átnyújtotta a magyar kormánynak Millerand francia miniszterelnök formális Írásbeli ajánlatát, amely Franciaország katonai szövetségét ajánlotta fel Magyarországnak. A francia ajánlat ugy szólt, hogy a franciarmagyar katonai szerződést egy időben Parisban és Budapesten a két nemzet parlamentje elé terjesztik ós a sajtóban közzéteszik* A Szerződésben Franciaország kötelezte ma­gát, hogy Magyarországon 100.000 fónyi hadsereget fegyverez fel a bócá Arsenalban .őrzött fegyverekkel ós municióvai. A megbeszélések annyira tisztáztak már minden résletet, hogy a fegyverkészlet szállításának módja is meg volt állapítva. A szerződésben Magyarország kötelezettsé­get vállal % hogy eaael az újonnan felfegyverzett hadsereggel a rutén földön át felvonul Lengyelország támogatására. A francia szövetségi a­jánlat alapját azok a megállapodások tettók 8 melyek a francia és a ma­gyar kormány között már előzetesen létrejöttékkés amelyek Magyarország közgazdasági* pénzügyi és katonai segítségére, továbbá szabetosan meg­jelölt határki igazításokra vonatkoztak.- A franciák azt kívánták, hogy ------------- - - - - - ­esetleges mozgósítás ellenőrzésére a magyar államvasutak feletti leg­főbb felügyeletet bérlet formájában nekik biztosítsák* legfeljebb a -

Next

/
Oldalképek
Tartalom