Lapok Pápa Történetéből, 2013
2013 / 3. szám - Dr. Zsindely Sándor: A Jókay-család irodalmi munkássága
ilyen pusztítások, csak nem tudott róluk a hírközlés fejletlensége miatt az egész világ, mondhatni csupán az elszenvedők és közvetlen környezetük. Ilyen volt az 1875 júniusában bekövetkezett ún. budai katasztrófa. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy bővebbet tudhatunk meg erről a hatalmas viharról, mert a Jókai család két tagja is tudósított a természeti csapásról. 1875. június 27-én, alkonyaikor Vály Mari és édesanyja Pápán észrevették, hogy „soha nem látott színű felhők kezdtek tornyosulni a keleti égbolton. Az egész látóhatár koromsötét alapszínén, lángveres és mocskos szürke fellegalakok gomolyogtak, - mintha egymással harcolnának - míg a sötétség mind jobban beborította az eget, melynek, a láthatárt érintő széle, akkor már olyan vörössé vált, mint valami izzóvá olvadott érctömeg, kiömlő láva folyam” - ahogy azt Vály Mari vérbeli festőhöz illően feljegyezte. Ezt a rendkívüli látványt orkánszerű szélvihar követte homokvihart okozva, úgy, hogy az utca túlsó oldalára sem lehetett átlátni. „Ebből a portömegből a forgószél valóságos homoktölcséreket kavart, kergetett és emelt a magasba.” „Ez a rettenetes természeti tünemény eltartott csaknem egy óra folyásáig, egy csepp eső nélkül!” - folytatja a krónikás. - „A lég azonban úgy lehűlt, mintha közelben óriási tömeg jég hullott volna, a folytonosan kavargó, száguldó felhőkből... Aggódva gondoltunk rá: mennyi szép remény pusztulhatott el, a jónak ígérkező aratás küszöbén!?...” Másnapra aztán meghozták a napilapok a választ: „ Tegnap alkonyaikor olyan óriási felhőszakadás és jégvihar vonult el a budai hegyek és Pest- Buda fölött, melynek víztömege felszakította Budán, - a hegyek vizét a Dunába vezető - úgynevezett "Ördögárok ” boltozatát, halomba döntve fölé épült emeletes házakat... Sok helyen a vízzel megtelő pincékben, felemelte az üres hordókat a betóduló ár, annyira, hogy azok átszakították a pincék boltozatát... A budai temetőben pedig, számtalan sírt kimosott a rohanó víz ereje s magával ragadta a bennök nyugvó koporsókat... ” no A másik krónikás Jókay Jolán volt: Hegedűs Sándorné Jókay Jolán emlékirataiból6 [Az 1875. évi budai katasztrófa] „Mikor átértem Budára, alighogy megindult a lóvontatú kocsi, iszonyú szél keveredik, összevissza forgat minden kofakosarat a bombatéri piacon [a mai Batthyány téren], kocsink csak szalad a szélben. Mikor a Szent János kórházhoz érünk [a mai Margit körúton volt régi Szí. János kórházról van szó] nagy cseppekben kezd esni az eső [...] azzal közeledünk a fogaskerekű állomáshoz, de mire odaérünk, már szakad az eső. Gyorsan kiugróm a kocsiból, beszaladok a terembe, jönnek a többi utasok is, és alighogy leérünk a váróterembe, egyszerre csak a terem kétszárnyú ajtaja egyszerre kitárul, és az indóház előtt gyümölcsöt áruló kofa asztala, széle és ő maga hömpölyödik be. Mindenki kacagott a látványon, mert azt hittük bűvészmutatvány akar lenni, de alighogy körülnéztünk, látjuk ám, hogy ez nem bűvészet, de az ár, mely már az utcát elborította, nagy sebességgel ragadott magával mindent, amit útjában talált. Egy másodperc alatt térdig érő víz volt a váróteremben. Egy szegény öreg ember hajtogatta kíntornáját a várakozó közönség mulattatására, azt is magával ragadta a zenélőládájával együtt. Egyszer csak bekiált a kalauz:- Kérem tessék a kocsikba menekülni, mert az épület megvan repedve, a pince megtelt vízzel, gyorsan összedűlhet! Gyorsan megteltek a fogaskerekű vagonjai utasokkal és várták az indulást, de én már nem fértem a kocsikba. Ekkor már nem térdig, hanem derékig ért az ár és iszonyú sebességgel és dühhel rohant a lejtőn. Mikor én az indóház ajtaján kiléptem, már derékig voltam az iszapos sárban, mely magával ragad, ha körmeimmel az épület falába nem kapaszkodom és így tettem pár lépést, míg a vasúti főnök ajtajáig nem értem. [...] Ekkor figyelmeztették a kocsiban ülő utasokat, [...] hogy meneküljenek, mert az ár elszakította a kocsik fékeit, és magával ragadja a kocsikat. Az utasok most beugrottak a rohanó iszapos sárba, ekkor a víz már nyakig ért. Férfiak húzták az elájult hölgyeket magukkal fel a lépcsőn, és 6 (282. és köv. lap) 931
