Külföldi-Belföldi Hírek, 1946. február/2
1946-02-19 [0028]
G-erő Ernő közlekedésügyi niniszter beszéde a MÁV miskolci alkalmazottainak nagygyűlésén, Kir. o- Fi/Pl 4 M i s k o 1 c , február 19* G-erő Ernő közlekedésügyi miniszter kedd reggel különvonaton Miskolcra érkezett. Kisénetében voltak 3ebrits Lajos közlekedésügyi államtitkár, Varga László, a MÁV elnöke j Paalényi Pál postafőigazgató , *Rostásy István miniszteri tanácsos es Grál "György sajtófőnök. Az állomáson, történt fogadás utá* a miniszter és kísérete megtekintették az állomáson végzett újjáépítési munkálatokat, a fűtőházat, a rendezőpályaudvart, az üzletveze tőség'épületét és a miskolci postát, 11 órakor a miniszter ismét az állomásra hajtatott, ahol megjelent a MÁV miskolcit alkalmazottainak nagygyűlésén, A miniszter a nagygyűlésen a többi között a következőket mondta: - Az 1945 novemberében tartott választások óta a magyar demokráciának sikerült tető alá hoznia a m agyar köztársaságot, Ez nagy eredmény, de világosan látjuk, hogy csak akkor oldja meg a magyar nép bajait, ha megfelelő tártalommal töltjük meg. Meg kell áll api tanunk, hogy az utvúbbi időben a reakció is előretört. Utcai tüntetéseket rendez. Pesten s a nagytőke gazdasági szabotázsba kezdett. A köztársaság* kikiáltását a reakciósok arra kísérlik meg felhasználni, hogy jobbra tolják az egész kormányzati rendszert. Meg kell állapítanunk, hogy a reakciónak ez a kísérlete nem sikertelen* Elsősorban azok a próbálkozások nem, amelyeket gazdasági téren végez, igy a drágaság növesztése s a pénzromlás . Nem akarjuk elkendőzni, hogy mindezek a demokráoiát fenyegetik; éppen ezért nem szabad csak védekeznünk ezekkel a kísérletekkel szemben, hanem át kell mennünk támadásba. Elég volt a szép szavakból, tettekre kell áttérnünk. El kell kezdenünk ezt azzal, hogy be kell vezetni a kötött gazdálkodást, mert legyünk tisztában azzal, ^gy a szabad gazdálkodás és anyakló nélküli kereskedelem szabad rablást jelentenek, Másodsorban szükséges, hogy végre azokkal fizettessük meg a stabilizáció költósgeit, akik 0 i y sokat kerestek , ^ z t mondják, az infláció nem is olyan rossz dolog, mert papirból i s lehet készitenii Hát papirból csak kártyavárat 1 ehet késziteni és a pap^ir csak arr* jó, hogy a dolgozók húsát és zsirját elvegyék vele. Az államgépezet túlságosan megduzzadt. Feltétlenül csökkenteni kell az állami alkalmazottak számát , ' mondotta a továbbiakban a miniszter, Erdekéé, hogy ma senkisem tudja, hány állami alkalmazott van Magyarországon és senkisem tudja, hogy hány alkalmazottat kell az államnak fizetnie. Egyeseiszer int 4oo,ooo a számuk, \i a közüzemi alkalmazottakkal együtt 600.000, ami annyit jelent, hogy minden nagyipari alkalmazottra harcm közalkalmazott esik. Számukat tehát csökkenteni kell és igy elsősorban azokat kell elbocsátani, akik az igazoló ' elftárás során büntetésben részesültek, másodszrban akikről köztudomású,hogy reakciósok, /Folyt, köv./ 'L~