Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1959-09-15 / 9. szám

10, KRÓNIKA 1959 Szeptember tozhatott “moszkovitává”, mert tudata alatt hordozta szláv szár­mazását. Ama történetírók közé tartozik ö, akik “szocialista” szemüvegen nézték a múltat és mindent, ami magyar volt, rossz­nak, rozogának ítélték, mint pl. többi közt Jászi Oszkár, Ágos­ton Péter, Kunfi Zsigmond, úgy kürtölték a “történelmi szo­ciológiát”, mintha ők találták volna fel a spanyol viaszkot. És a szerző ezek javára elítéli ifjú­sága tanulmányait: “A belénk gyökerezett bombasztikusán na­cionalista történelmi faisifikáci­­ót”. Ezen megállapítása ellen tiltakozom a XIX. századvégi és a XX. századi, 1945-ig tartó ma­gyar gimnáziumi történelemta­nítás nevében, de jogom van til­takozni az egész nemzet névében is, mert alapos nemzetgyalázást követett el általa a szerző. így járnak azok a túlbúzgók, akik agyonmagyarázzák az igaz­ságokat. A szocialista írók mo­dem követelményekkel léptek fel a múlt korszakaival szemben: modern veretű érték-egységgel mérték a rég-múlt eseményeket, s így hamis történelmi szemléle­tet nyújtottak, ők hamisították meg a történelmi körképeket, nem a nemzeti érzésű tankönyv­írók. Annál súlyosabban meg­bántotta volt hazafias tanárai — nevelői — szellemének az emlé­két igazságtalanul, mert még vastag betűkkel is szedette hely­telen vallomását. Remélem, hogy felvilágosításaim után megszó­lal a szerző lelkiismerete és meg­bánása jeléül a Krónika legkö­zelebbi számában visszavonja jól meg nem fontolt kiszólásait. ★ Előadtam a “Habsburg-kér­­dés” modern és magyar szem­pontú állását nagy általánosság­ban. Ámde nem hagyhatok fi­gyelmen kívül néhány részlet­­kérdést sem. A szerző Fráter Györgyöt ‘le-szegény-barátozza’. Mit szólna hozzá, ha valaki fö­lényeskedő eljárásáért “le-sze­­rencsétlen-flótásozná” őt? Ma­gyar Bíboros Hercegprímás volt “György barát”: korának elis­mert nagy államférfia, a rom­lott “machiavellista” idők rom­latlanul önzetlen magyar patrió­tája, aki aszkéta életmódja mel­lett nagy kincset gyűjtött a tö­röknek Magyarországból való kiűzetése végett. Mi lett ebből a kincsből, hova, kinek a kezébe jutott, hiszen a török nem tu­dott róla? És ezt a szentéletü papot I. Ferdinánd “Habsburg­­házbeli király pribékjei meggyil­kolták. Ez Ferdinánd “egyenes tilalmának ellenére” történt vol­na? Utyeszenics Martinuzzi Frá­ter György: Mátyás király fiá­nak, Korvin Jánosnak a nevelt­je, az ősi nagy magyar ideálokat hordozta keblében. Tudjuk, hogy ezen ideáloknak volt irányozva a tőr, amely kioltotta nemes éle­tét. A magyar történelem nagy mártír-főpapja, akárcsak Mind­­szenty József, a mai bíboros her­cegprímás, bár eltérő viszonyok között. A motívumok azonban, amelyek meghatározták sorsu­kat, azonosak. További kirívó állítása, hogy a “bolsevizmus félig-tatár”. Miért nem mongol? Vannak, akik azt az álláspontot vallják, hogy az “orosz-bolsik” mongolok. Ha ez igaz, miért nem az angolok, vagy oroszok ragadtak fegyvert elle­nük? Miért a mongol-fajú né­pek: a baskirok, az üzbek nép, a yakutok, a “sing-yangi” tatá­rok, a finnek és a magyarok? Legutóbb pedig a tibeti nép. A bolseizmus minden irányú rab­szolgaság, e népek pedig a min­den irányú ^szabadság hívei: a mongolfajú népek az egyéni sza­badságot többre becsülik az aranynál és az emberi méltóság hordozói voltak mindenkor. Gon­doljunk csak Attilára, Kublai kánra, a török szultánokra, vagy Árpád apánkra! Gondolatzavar­ban leledzik a szerző. Talán ösz­­szetéveszti őket Marxszal, En­­gelsszel, Leninnel és Sztálinnál és Kruscsevvel? Sztálinban volt mongol vér: georgiai, azonban neveltsége “moszkovita-orosz”. A bolsevizmus a szülőapjára, Marx­ra hasonlít elsősorban. A bolsevizmus semmikép sem minősíthető tatárnak, még félig sem, hanem félig nemzetközi, félig pánszláv-orosz társadalmi jelenség, ami vagy “nemzetkö­zi”, vagy “pánszláv” világura­lomban fog végződni, hacsak sa­rokba nem szorítják a keresz­tény és másfajta szabadság­ápoló népek “viribus unitis”. ★ Újabban számításból szeret­nek hivatkozni Kossuthra a “le­gitimista” berkekben is. De mint sok egyéb érvelésükben, úgy itt is mellémagyarázás formájában. Kossuth törvényes úton akarta biztosítani hazája számára a sza­badságot: épp azért a Márciusi Ifjúság beavatkozása Petőfivel az élén, kínosan hatott rá Po­zsonyban. Később is kitartott a törvényes álláspont mellett, csak akkor gondolt detronizálásra, a­­mikor biztossá vált, hogy jön az orosz Ausztria támogatására. Meg van írva az “Irataim”-ban: “Nagy emberek nagyot téved­nek” — Deák Ferenchez címez­ve, természetesen a “kiegyezés­re!’ vonatkozik. Továbbá: “Az osztrák sassal együtt fogja elé­getni Európa a magyar trikolort is” — jövendölte bölcsen és saj­nálatos jóslata beteljesedett Tri­anonban. Élete vége felé, tehát kb. 25 év múlva, a 67-es kiegye­zés után csupán oly értelmű nyi­latkozata olasható az “Irataim”­­ban, hoffy a változott európai vi­szonyokhoz képest javára válik Magyarországnak az Ausztriával való preszonál-űnió. Valóban Kossuth mindig hazája javát nézte: nem adta át magát poli­tikai gyűlölködésnek. “Tempora mutantur et nos mutamur in il­lis”. Magyarán: “Csak az ökör következetes”. Befejezésül még egy komoly megállapítást kell tennem. A ka­landozások kora óta kétségtele­nül létezett állandó német “ani­­mozitás”: a tömegben német “magyar-gyűlölet” Magyaror­szág irányában. Ez “belegyöke­­reztetett” a német származású Habsburgokba is. A német “ma­gyar-gyűlölet” felújult a “Hit­­lerkérdés” idejében, amikor nem­csak a dunántúli svábok, hanem a bajor, s egyéb németek is azt tartották, amit Lagerdorfban (Augsburg mellett) hallottam az úton: “A magyart mind be kellene fullasztani most is a Lech^ folyó vizébe!” A “Lech­­mezei csatáról” volt u.i. köztünk szó. Ámde már ez is a múlté. Nem ábrándos szerelemből, ha­nem a magyarság helyesen fel­fogott állam-érdekéből restaurál­nunk kell a Habsburgházat, mint ahogy IV. László királyunk tá­mogatta Rudolf császárt, és a XVIII. századbeli magyar köz­nemesség “Vitam est Sangvi­­nem”-et szavazott Mária Teré­ziának. LÁZÁR JÓZSEF Trianon Dr. Dobolyi Lajos: “Modern keresztény világrend” című cik­ke, mely az idén júniusban jelent meg, csak részben fedi álláspon­tomat. Főképp szerkezetileg hi­bás, mert hangsúlyát a keresz­tény világrendre helyezi és ez­által külpolitikai problémánk — Trianon — elsikkad, helyeseb­ben elhomályosul a sorok között. Csaknem egy évvel ezelőtt megírtam már a KRÓNIKÁ-nak, hogy a világ szerencsétlenségé­nek, nemzetünk szenedésének kórokozója Saint Ger­maine és Trianon békediktátu­mai voltak! Pregnánsabban ma­gamat akkor így fejeztem ki: St. Germaine a Monarchia szétrom­­bolásával ledöntötte Európa tar­tó oszlopát, Trianon pedig Ma­gyarország feldarabolásával mo­zaik államocskákban teremtette meg az erőtlenséget és gyűlölsé­­get! Kreáltak egy “légüres fo­lyosót”, melyen keresztül előbb Hitler, s véle a fekete söpredék, s aztán Sztálin, a diadalmas go­noszság száguldhatott végig! (A “légüres folyosó” kifejezést dr. Dobolyi is használja.) A Páris környéki gyűlölség agyhasadás­ban jelentkezett. Senki sem látta a ‘jövőt’ s mindenki megfeledke­zett Európa egyensúlyáról, a pángermanizmusról és pánszláv­izmusról! De megfeledkeztek Magyarország történelmi érde­meiről és a világ egyetemében Isten által rendelt hivatásáról is! Trianon a világ legnemesebb és legártatlanabb nemzetét haso­gatta szét. A harácsra éhes vad haramiák Pozsonyt, Kassát, Munkácsot, Beregszászt, Kolozs­várt, Szabadkát, Temesvárt, Fi­úmét és “Burgenland”-ot rabol­ták el tőlünk. Véres tivornyát táncoltak egy elalélt nemzet tes­tén, s “kis-entente”-ban tömö­rültek — ellenünk! Igen, mert Trianon aljas gesztusokkal mu­tatta meg a világnak, hogy ho­gyan kell “jutalmazni” a “má­séból” ! De előbb sségven-bélye­­get sütöttek homlokunkra! HÁBORÚS BŰNöS-nek helye­­geztek. S minden aljasságnak ez volt a “jogforrása”! Vajon iga­zán háborús bűnösök voltunk? Ott valahol a bécsi Burgban még ma is megtalálhatók gróf Tisza István, felelős magyar minisz­terelnökünk kijelentései, aki Ma­gyarország nevében Szerbia meg­büntetését semmiképp sem akar­ta “háborúval” megoldani! Sőt, tiltakozott ellene. De ettől elte­kintve is, — a Monarchia szer­vezetében Csehország éppenúgy háborús bűnös lehetett. Az, hogy két “légiója” átállott, inkább gyávaságot, mint demonstrációt jelentett, s önmagában nem men­tesítette az országot! A “Pitts­­burgi Paktum”, ez az aljas, puccs-szerü svindli pedig igazán nem lehetett jogcím egy törté­nelmi és érdemteljes ország fel­­darabolására. Vagy vegyük ma­gát az egyént. Te, vagy én, vagy mi mindnyájan felelősek, vagy bűnösök voltunk ebben a hábo­rúban ? Nem! Semmiképpen nem! Ennek a háborúnak mi csak áldozatai voltunk! (Lásd a Brest Litovsk-i, vagy Bukarest-i békét, különösen az utóbbit, mely élénken bizonyítja, hogy mi gondolatban sem óhajtottunk területi hódításokat!) Sokat írhatnék a “Gyulafe­­‘hérvári Kongresszusáról, Tria­non kulissza-mögötti machináci­óiról, a szerbek féktelen délszláv agitációiról, de most egyebet kell tennünk. Minden magyarnak éa minden emigráns sajtónak Nagy:" Magyarországért kell harcolnia! Gúzsba kötött és vasfüggönnyel elzárt árva Hazánk ma külpoliti­kát nem teremthet! Ez az emig­ráció kötelessége! És most itt térek vissza ahhoz, hogy dr. Dobolyi Lajos cikke szerkezetileg miért hibás! Nem lehet kül- és belpoli­tikát egy fazékban forralni. Ha ezt tesszük, kotyvasztás lesz be­lőle, ami egyenlő az élvezhetet­­lenség fogalmával. Minekutána dr. Dobolyi is megállapította, hogy a Páris-környéki diktátu­mok Közép-Európában “légüres folyosót” teremtette, — anélkül, hogy ennek meritumába merül­ne, — rátér a ránézve fontosabb “belpolitikai” problémára. Arra, hogy a kommunizmus legyőzeté­­sével fel kell készülni “a világ elrendezésének új megalapozásá­ra! Az új alapozásnak iránya, bárhogyan fontolgatjuk a kér­dést, csak keresztény alapon tör­ténhetik meg, nem történhetik másképpen!” E kérdéssel most foglal­kozni nem kívánok és vitatkozni sincs szándékom. De meg kell ál-Mindenfajta jó hurka, kolbász, sonka, — HAZAI szalámi — friss hús, stb., igazi HAZAI MÓDI — KAPHATÓ; MERTL JÓZSEF magyar hentesnél RHinelander 4-8292 1508 Second Ave. New York

Next

/
Oldalképek
Tartalom