Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)
1953-05-15 / 5. szám
6-ik OLDAL "KRÓNIK A” 1953 május. Megy a gőzös Kanizsára... Tulipánt csókol már a tavasz... A BOSNYÁK OKKUPÁCIÓ 75-IK ÉVFORDULÓJÁRA. Irta: KRÓNIKÁS. A legidősebbek közülünk még bizonyára emlékeznek erre a külömben kedves dallamu, habár primitiv nótára, amely úgy folytatódik, hogy a gőzös onnan pedig Boszniába megy. Miért megy, mit visz, kit visz, mi lett a következménye annak, hogy a gőzös éppen Boszniába ment és nem máshová, a nóta alig sejteti, pedig ami a nóta mögött komoly valóság volt, az a világtörténelem mikénti alakulásának elsőrangú tényezője volt akkor is, az is maradt. Érdemes tehát magyar szempontból is foglalkozni kissé azzal, ami e nótával összefügg, a nóta keletkezésének 75-ik évfordulóján, természetesen mindazzal ami ezt a végzetterhes esztendőt — 1878-at — megelőzte és követte. Az akkori mérték szerint igen hosszantartó, igen véres, két világrészre kiterjedő háború fejeződött be annak az évnek a kora tavaszán, amelyben a balkáni és román segítséggel győztes oroszok földre terítették a törököket, akik pedig ezúttal nagyon sokban felevenitették a régi török vitézi hagyományokat. Hiszen még most is emlegetik Oszmán Pasát, Plevnai hősies védőjét, ma is emlékezetes szólásmód az, hogy: “A sipkaszorosban minden csendes” __| 'ilyen a csend, azt a japan háborúban elpusztult Verescsagin hires orosz festő hasonló nevű festménye mutatta, amelyben a tél ridegségében pompázó magas balkáni hegyszoroson lévő elhagyott csatatéren az elesetteken milliónyi hollók ülnek pazar lakodalmat. A magyarság, habár fizikailag nem vett részt ebben a nagy küzdelemben, a fiatal, tüzes székely Ugrón Gábor hiába akart betörni az Erdéllyel szomszédos Moldvába, hogy az orosz hadak felvonulási útját megszakítsa, azon ban annál lelkesebben állott a törökök oldalára, visszaemlékezve arra, hogy mit tettek 1849-ben az oroszok a magyarokkal, visszaemlékezve arra is, hogy a függetlenségi harc leveretése után a törökök a győzők követeléseire nem hallgatva, menedéket adtak a szabadságharc hőseinek. Magyar diákküldöttségek diszkardot vittek a szultánnak, a szultán pedig viszonzásul Mátyás király több drága Corvináját adta vissza a magyaroknak, amelyeket annak idején a budai királyi palotából zsákmányoltak el és ezúttal a magyarság mellett állott a hivatalos osztrák politika és közvélemény is. Ráébredtek a pánszláv veszély tudatára, ráébredtek arra, hogy a san stefanoi béke által, amelyet a győztes oroszok rákényszeritettek a törökre, a Monarchiát végveszély fenyegetné, mert bezárulna körülötte a pánszláv vonal északon és délen, keleten pedig az oroszok által naggyá tett Románia állana területi követelésekkel és nyugaton viszont a német császári birodalom vonzaná magához Ausztria németségét, amely a szláv többségű Monarchiában már nem érezné magát biztonságban. Akkor még Nyugateurópa hivatalos politikáját és közvéleményét nem mérgezte meg a liberálizmus jelszavaiba öltözött pánszláv propaganda, akkor még az igazán demokrata és liberális francia nép a németek elleni revánzs vágyéban nem halmozta el az oroszokat, minden demokrácia és szabadság esküdt ellenségeit pénzzel, pénznél többet érő erkölcsi támogatással, Poincaré és Clemenceau elődjei messzebb láttak az orruknál és mivel akkor Angliának nem egy Lloyd George volt a miniszterelnöke, hanem a még ma is előnyösen emlegetett Lord Beaconsfield, össze is fogtak a Monarchiával, hogy a san stefanqi béke rendelkezéseit meghiúsítsák. Mátyás király halála óta először jutott a magyarság ennél vezető szerephez, mert a nagy nyugati és körmönfont orosz diplomatákhoz mindenképpen méltó partner volt idb. Andrássy Gyula, volt magyar miniszterelnök, aki Ferenc József fejére helyezte a Magyar Szent Koronát azelőtt 12 évvel. Az egykor halálra ítélt volt forradalmár, akit reakcionárius érzésekkel senkisem vádolhatott, vette fel a harcot az orosz törekvésekkel szemben. Ennél már nem maradhatott ki a német nagy kancellár, akinek a tetteit a történelem bírálhatja különféle szempontokból, de zseniálitását senki sem és Bismarck, akit az oroszokhoz nagyon sok érzelmi szempont is fűzött, ezúttal ‘mint önzetlen közbenjáró’’ teljes szívvel a Nyugat és a Monarchia mellé állott. Az erősen német érzésű Bismarck aki egykor a Monarchia súlypontját Budapesten látta, tudta, hogy mit jelent a világ számára az erős, független Monarchia, többet mint egy erőszakkal a német birodalom kebelébe beolvasztott Ausztria és ennek a tudatában mig ő volt a kancellár, magyar és osztrák pángermánok igen hűvös fogadtatást nyertek Németországban, amely ennek a politikának a követésében biztonságban érezhette magát Keleten és Nyugaton. Összefogtak tehát a nyugati hatalmak és ennek volt köszönhető, hogy Oroszország elállóét a san stefanoi béke keresztül erőszakolásától és beleegyezett abba, hogy az összes balkáni kérdéseket egy nemzetközi kongresszuson intézzék el. így jött létre a berlini kongresszus 1878 junius elején, amelynél fontosabb és fényesebb nemzetközi gyülekezetnek az 1814-15- ös bécsi kongresszus óta nem volt tanúja a világ. Füzzük sajnálattal hozzá, hogy ez volt az utolsó, oly nagyszabású kongresszus, ahol győzőt, győztest meghallgattak, a jogos igényeknek sokszor eleget is tettek, a kardokat nem csörtették, népeket nem vetettek tartós rabságba, tartós gazdasági kizsákmányolással együtt. Láthatjuk, hogy mily eredményeket értek el az 1919-ben és 45-ben megtartott hasonló méretű kongresszusok, Bus a királyné, Ifjú királynő, fájdalma, buja ezerszeres. .Arra mereng most, oda gondol most, hol szive vágya fészket keres. Magyarországon legszebb országon bus magyarok közt az a hir jár: királynét várnak, hol Buda várnak vadul lerombolt ős fala áll. amelyek csupán a nyers erőszak diktatúráján alapultak. A berlini kongresszus többek között elismerte Szerbia, Montenegro és Románia függetlenségét, utóbbinál éppen az úgynevezett junker Bismarck követelésére azzal a feltétellel, hogy a zsidóknak teljes polgári egyenjogúságot adnak, (Románia ennek csak formaszerüleg tett elegeit), megalapozták Bulgária későbbi függetlenségét Kelet Rumelia hozzáadásával, gondoskodtak azonban arról, hogy Törökország európai tartományaitól ne legyen elzárva, Romániának átadták Dobrudsa fél szigetet, amely helyett viszont az oroszok Besszarábiát kapták, továbbá az összes ázsiai hódításaikat Örményországban megtarthatták. Végül gondoskodtak arról, hogy Törökország más vallásu polgárai egyenlő jogokat kapjanak és vallásukat szabadon gyakorolhassák. A magyarságot külön érdekelte, hogy a többi érdekelt nemzet egyhangú kívánságára megbízták a Vaskapu csatorna elkészítésével, amelynek ellenében vámot vehet az ottani hajózásból. (A csatornát a magyarok meg is csinálták, 1896-ban fel is avatták, de a vámokat Románia szedi 1919 óta, viszont a csatorna karbantartására egy fillért sem adott sohaf. Végül azonban felszállitották a Monarchiát, hogy Boszniát és Hercegovinát "foglalják el,” mert csakis ilyen módon lehet ezt a sokféle hitűn lévő lakósok sérelme nélkül kormányozni. “Elfoglalni”, nem pedig “megszállni”, mondta, a határozat, amelyet már azelőtt egy évvel egy Budapesten kötött titkos szerződés szerint az oroszok tálcán ajánlottak fel a Monarchiának. Mégis a Monarchia meglehetős nagy önmérséklettel csak a “megszállást” választotta és igy 1908-ig, amikor kimondták az annexiót, a két tartomány névleg a török szultán fennhatósága alatt is volt. Lászólag tehát minden rendben volt, holott itt kezdődött a nóta, amelynek a kellemetlen akkordjai máig sem csendesedtek el. Megy a gőzös. . . Mig a pánszláv világban, főképp az orosz népnél és szerbeknél a rendelkezés valóságos dührohamot váltott ki, Csókra figyelj csak, arra figyelj csak: tulipánt csókol már a tavasz. Fecske cikkázik, olvass csak százig s tulipán ajkak csókja maraszt. Tulipán álmok, királyné álmok kinyílnak egyszer Buda felett s friss tulipánok, virághuszárok piros csákóján csillog szemed. addig a hivatalos orosz világban is igen kellemetlen hangulatot váltott ki Bismarck közreműködése, amely lassankint teljes elidegenedésre vezetett és a három év múlva legyilkolt II. Sándor cár fiánál, III. Sándornál, aki apjával ellentétben rideg, erőszakos autokrata volt, a köztársasági Franciaország gal való szövetkezést. Magyarországon elfeledkeztek arról, hogy Andrássy Gyula, akinek erős magyar érzésében kételkedni nem lehetett, tulajdonképpen a magyarságnak akart tenni szolgálatot, mert elsősorban a magyar határt fenyegette volna a Boszniával megnagyobbodott Szerbia , de Bosznia földrajzi helyzete folytán gazdaságilag is a magyarságnak jelenthetett volna nagy előnyöket. Ausztria közvéleményét éppen ezek miatt nem is nagyon- érdekelte Bosznia, ráadásul a Monarchia mindkét felében attól tartottak, joggal, hogy a szláv elem ezzel többségre jut Monarchiában. Így Tisza Kálmán kabinetje majdnem belebukott a boszniai megszállásba, Deák Ferenc pártfogolja. Széli Kálmán lemondott a pénzügy miniszterségről és amikor kiderült, hogy Bosznia megszállása nem katonai séta, akkor majdnem kisebbségbe került a kormányzópárt és Tisza Kálmán maga Debrecenben elbukott. Ment a gőzös, eleinte kevés katonával, mint gúnyosan mondták, annál több katonabandával, a végén kétszázezer katona kellett hozzá, az 1873-as bécsi pénzügyi krach által amúgy is megviselt Monarchia pénzügyeinek nagy visszavetésével. Várakozás ellenére a hitüket féltő mohamedán bosnyákok támadtak nehezen hozzáférhető hegyeikből igen hevesen Hadzsi Lója vezetésével, a többi szlávok körörvendve csatlakoztak hozzájuk és bizony ma csak a magláji magyar huszárok között történt véres aratás nyomán hanem másutt is. sok jó magyar fiú maradt örökre Boszniában. amíg úgy. ahogy rendet tudtak teremteni. íjí & Ä Ami azután történt, az fényes tanúbizonyság amellett, hogy egy nagyszerű magyar államférriu, Kállay Benjámin közös pénzügyminiszter által vezette közös kor-Fényre figyelj csak, oda figyelj csak: Szent Koronánk az éjbe ragyog. Pirkad a hajnal, szabadság hajnal s tündöklő fénye egyre nagyobb. CSIGHY SÁNDOR.
