Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1947-09-15 / 9. szám
/ 1947 szeptember 15. “KRÓNIK A" nyerni? Szabad ilyen urnák. .Mussolini és a fascizmus egykori mentegetőjének, Amerika ócsárlójának közéleti pozíciót betölteni? Mi azt mondjuk, nem. Mit szólnak azonban a fascizmus állítólagos többi ellenségei, a kommunisták., a radikálisok, a liberálisok? * Ezek az Amerika ellen lazító cikkek Budapesten jelentek meg akkor, amikor senki sem kényszeritette az újságírót vagy szerkesztőt arra, hogy az amerikai demokrácia ellen izgasson. Ki az az ur, aki nemcsak eltűrte, hogy lapjában ilyen ocsmány hangon emlékezzenek meg az Egyesült Államokról, hanem maga is hozzájárult a gyalázkodáshoz? Ugyanaz a férfiú, aki a napokban fogja elfoglalni hivatalát Washingtonban, mint a Magyar Köztársaság amerikai követe. A neve. .. (van-e cseh, aki e nevet nem tiszteli?) Vámbéry Rusztem. (T. S.) SZEMLE OTTÓ TRÓNÖRÖKÖS SZÓZATAI nyomán a levelek özöne árad hozzánk azokból az európai országokból, ahová eljut a Krónika. Az egyéni küszködés szomorú adatai mellett a lelki fejlődés sok örvendetes jelét is találjuk soraikban. Némely levélből azonban valami indokolatlan kevélység hangja süvölt felénk, a tévedésekhez való makacs ragaszkodás és fölényeskedés öntetszelgő tenorja, amitől legkevésbbé lehetünk elragadtatva. Mások is kaptak leveleket, amelyek hasonlóan kínos hatást tettek reájuk, mert a háború utolsó szakában Nyugatra menekült levélíró egyebet sem hangoztat benne, mint hogy a nyilasságot szerinte mennyire “igazolták” az utóbbi idők eseményei. Az embernek az a benyomása, hogy a levélíró, ha hazatérne, ott akarná folytatni a hitleri parancsuralmi politika Szálasi-féle magyar változatát, ahol annakidején, elmenekülve az országból, amelynek tragédiáját nem enyhítették, hanem sulyosbitották, abbahagyták. Szerencsére ezek a levelek kisebbség az igen örvendetesekhez képest, de bűn volna meghagyni íróikat tévedéseikben, megrögzöttségükben, mert alapjában magyar lelkiségü emberekről van szó, akiket kár volna elvesztenie a megfogyatkozott magyarság ügyének s akiket ezért szeretettel, jószándékkal felvilágosítani, a helyes útra terelgetni, kötelesség. A mi jószándékunkban nem kételkedhetnek. Hiszen amikor csak becsmérlés, szidalom, a legjobb esetben rideg idegenkedés volt osztályrészük, a Krónika volt csak nem az egyetlen magyar nyelvű újság a világon, amely magyíir testvériség melegével fordult az elbskottak, elesettek felé és igyekezett lelkileg és fizikailag segíteni rajtuk. Nem átkoztuk ki őket a magyarságból, mint annyi mások tették, hanem kitárjuk feléjük magyar szivünket és segitő-karunkat és politikailag “aranyhidat” kívánunk építeni számukra a magyar életbe és a hagyományok magyar útjára való hglyes visszatérés íráhyában. S azért szólunk most, mert ennek lehetőségét veszélyezteti a régi tévedésekhez való ragaszkodás. Sohasem róttuk meg a Nyugatra távozottakat csak azért, hogy keserű tudatában annak, hogy ismét mindent vissza kell adni abból a kevésből is, amit szentistváni jussából visszakapott a magyar, kitartottak a végsőkig. Nem káromoltuk őket, pedig ugyancsak vitatni lehetne, nem-e lehetett volna a főváros és az ország többi közületei kevesebb pusztulásával megúszni a második világháborúnak azt a végső fázisát, amikor csak gőzfejü politikai analfabéták előtt volt kétes a háború kimenetele s hogy nem-é lehetett volna elkerülni az egyoldalú orosz megszállást vagy legalább egy kevéssel jobb békét kapni, ha a magyar kontón nem szerepel a Szálasi-féle nyilas puccs-korszak tehertétele is. Nem is szólva arról, hogy legalább azt el lehetett volna kerülni, íhogy, az oroszokkal együtt a románok is végigrabolva az országot, harcoljanak Magyarország-. ellen és hadosztályaikkal "résztvegyenek” Budapest ostromában, amiről naponként adtak ki öntelt hadi jelentéseket a világsajtóban, — Erdély újabb birtokának fokozottabb biztosítása érdekében. Ez a lap sohasem tette és ma sem teszi, hogy gyalázkodó szóval törjön pálcát amiatt, hogy reménytelenül, céltalanul és nagyon kétes módszerekkel, de mégis az ősi magyar föld jussát akarták védeni a végsőkig. Ottó trónörökös a Szent István Napján lapunk élén közölt ünnepi szózatában a szentistváni Magyarország mellett emelte fel szavát és a Krónika negyedik évi fennállása alatt soha nem hagyott kétséget aziránt, hogy a szentistváni alapot tartja igazi eszmei célkitűzései forrásának, politikai Hiszekegyjének. Nekünk senki sem adhgt leckét a magyarságból, hiszen vállaltuk a gúnyt is a szentistváni alapon való kitartásunkért és vállaltuk a bolsevik sajtó piszkolódó rágalmát is, amiért emberi magyar érzéssel fordultunk a menekültek felé ós igyekszünk segíteni rajtuk minden tekintetben. De azt az álláspontot, hogy a nyilas politika az eseményektől igazolt volna, soha semmi körülmények között nem fogadjuk el és óvnunk kell attól, hogy egyes Nyugaton szenvedő honfitársaink a magyar tragédia legújabb kinszenvedéses “orosz fejezete” felett diadalmámorosok hamis igéinek lépre menjenek és újabb tévelygésre, uj katasztrofális téyutakra hagyják csábittatni magát. * * * AZT IS OLVASSUK némely, magukat igazoltnak látók levelében, hogy ők nem tettek mást, mint az orosz bolsevizmus előrelátható rabigájá ellen harcoltak. Ezt iS megértjük, de óriási a tévedésük, ha azt hiszik, hogy ezt csak öle tétték! Nekik, lehet ezt legkevésbbé kisajáíitaniok. Tették ezt sokan mások is, köztük a Hitlertől annyit hajszolt Ottó trónörö kös és a magyar legitimizmus harcosai s újságírói is, olyanok, akiknek épp oly kevéssé kell a bolsevizmus szabadságrabló, pogány állambálványozó rabszolgaságának diktatúrája, mint ahogy nem imponált nekik Hitler nácizmusának és Szálasi és társai nyilas fascizmusának parancsuralmi önkénye sem. Nekünk nem kell semmiféle totalitárius parancsuralmi rendszer, akár a hitleri fajgyűlölet, akár a lenini és sztálini osztálygyülölet alapján rombol, pusztít, gyilkol és teszi pestisessé a keresztényi szellemiségű, igaz emberek számára a légkört. Csak az antitotaliter demokrácia hívei bírnak száz százalékos erkölcsi alappal a bolsevizmus ellen. A Szent Korona egyik legrégibb, legnemesebb hagyománya a törvényhozási alkotmányosság, újkori néven a parlamentáris demokrácia és annak szelleme ezer évig megtartotta a magyart. Nem kell semmiféle diktatúra és nem kell az olyan fajpolitika sem, amely, miként Benes és társai tették a Felvidéken, bárkit is elkerget ősei földjéről, otthonából, az apák sírjától s amely úgy akar uj perspektívát, magyar boldogulást a Dunavölgyében, egybeforrást a szlovákokkal, bunyeváccal és a többi nemzetiséggel, hogy előre elkülöníti magát és a hitvesi hűséget szentirásnak vélelmezve faji származási táblázatok szerint nagyszülőkig, dédszülőkig visszamenőleg kutat a pontos vérségi eredet után, ami azelőtt csak a versenylovak, fajkutyák és más állattani lények esetében volt szokásos. Az ember lelki lény. Mi csak azt nézzük, kiben van magyar lélek, magyar érzület, magyar céltudat, szolidaritás és nem utolsó sorban: magyar bölcsesség. *■ * * SZENT ISTVÁN, amikor nyugati népeket telepitett az országba, nem minél kevesebb, hanem mind több magyart, minél fejlettebb, erősebb nemzetet akart és erről tanúskodik hires “intelmeinek” magasztos öröksége is. Rákosi Jenő harmincmillió magyarról álmodott és ezért kővel dobálták meg az internacionalizmus tentavitézei. Harminc nfillió magyarról álmodott hazafias magyar lélekkel, holott atyja, .— ki Rákosi Viktornak, a nagyszerű Sipulusznak és tüzes 48-as Justh-párti képviselőnek is atyja Volt, — még a Kremsier nevet viselte, amiért Ady Endre “svábokból jött magyaroknak” titulálta Rákosi Jenőt és körét. Bizony mondom, ez a Rákosi-Kremsier, — aki a kiegyezés utáni Magyarországban az uralkodóháznak is törhetetlen hűségű embere volt, mert tudta, hogy ettől függ a Kárpátoktól az Adriáig terjedő gyönyörű Nagymagyarország megmaradása és mert még szilárdabb, harminc milliós Magyarországot áhított, — volt olyan jómagyar, mint akik a kjlencmilliós országcsonk magyarságát harminc millió helyett három miihóra rostálnák, csenevé-5-IK OLDAL. szitenék, a fajpolitikailag voltakép száz százalékosan amúgy sem biztos . származási tabellák mindenhatósága nevében. A Nyugatosokhoz intézett 1947 áprilisi vezércikkünkben irtuk: “Nem szabad, hogy elveszítsétek Magyarországot és hogy Magyarország elveszítsen bárkit is, ki sorsát a küzdő magyarság sorsával akarja egybekötni.” Ezt álljuk továbbra is a Nyugatosok ügyében és álljuk tekintet nélkül a pedigrékre és a nagymamák sziklaszilárd családi erkölcsére, mindenkivel szemben, aki megmutatja, hogy magyarul érző szive van, hogy “sorsát a küzdő magyarságéval akarja egybekötni.” Hadd idézzünk egy másfajta levélből is, nemcsak abból amit a magukat mohón igazoltnak tekintők írnak. Betekintést nyertünk egy levélbe, amelyet olyan “nyugatos” menekült irt, aki régi közbecsült történelmi név viselője s “nyugatos” már 1944 március hó 19-ike óta, amikor Hitler a képviselői mentelmi joga s a magyar szuverénitás letiprásával hurcolta el nyugatra, börtön-tábor keservébe és ma is ott van egy nyugati országban, mert nem hajlandó hazamenni és statisztálni Rákosi Mátyás vörös fascista diktatúrájához vagy a hitleri internálás után megismerkedni a vörös Gestapo börtöneivel is. Azt írja ezekről az önigazolókról: Hihetetlen vakmerőséggel lépnek fel mindenütt, leplezetlen kárörömmel állítják oda a hazai és szomszédállamokbeli eseményeket, mint a demokrácia állítólagos csődjét s úgy tesznek, mintha az ő lelkűket semmi bűn nem terhelné, csak a kommunistákét... A jelen bűnei nem mentesitik azokat, akiket a múltból méltán érhet bírálat. Éppen ezért kívánatos az igazi tiszta nyugati és a keresztényi morálon alapuló demokrácia terjesztése a még nem teljesen átvészelt emberek körében és annak a hirdetése, hogy a jelen bűnei nem mentesitik azokat, akik a múltért sokban felelősek s akik most azt képzelik, hogy ismét eljött az ő idejük. Mi, akiknek az emberi szabadság és az emberek egyenjogúsága nélkül elképzelhetetlen egy civilizált társadalom élete és fennmaradása, tenni fogunk róla: a parancsuralom semmiféle formája ne használhassa fel a másik diktatúra bűneit ürügynek arra, hogy saját “eszméit” iijra terjeszthesse. . .” Csák néhány kiragadott mondat ez s nem is a legélkeseredettebb hanguak. De ki merne kételkedni keresztényi és magyar szellemiségük tisztaságában és bölcs igazságában? S amikor látjuk a levelekből hány nyugatos honfitárs várja Amerika segítségétől Magyarország szabadságát, a bolsevik járom alóli felszabadulását, talán szabad megkérdeznünk: milyen erkölcsi igényjogosultsággal várják, hogy Amerika, a nyugati demokrácia segítsen? Fascizmus, uj parancsuralmi rendszer, az ember Istentől kapott jogainak megtiprói számára legyen bolond kikaparni uj hatalom gesztenyéit a tüzből? “Csöbörből vödörbe” után 1 I
