Krónika, 1946 (3. évfolyam, 2-10. szám)
1946-08-15 / 8. szám
“K R ó NIK A” 5-1K OLDAL 1946 augusztus 15. Gyászos Szent István-ünnep Irta: KRÓNIKÁS Lehet, hogy mikorra e soro nyomtatásban megjelennek, már hivatalosan is megkondul a gyászharang a szentistváni Magyarország- kiterített, megcsonkított, kirabolt, önfiai által is megcsufolt teteme fölött. Lehet az is, hogy augusztus 20-ára, amikor más években Magyarország minden fajú és hitű népe minden hatósági kényszer nélkül ünnepelte meg a szent uralkodó emlékét, még nem hozta meg a Párisban békekonferencia név alatt gyülekező',ltanácsa a győztes nemzetek államférfiainak a döntését a magyar békeszerződés ügyében, de ne álltassuk magunkat, a halál nem ott kezdődik, amikor a halottat a sírba teszik, az már csak a végleges pont, amelyet a hátramaradottak a halottnak még adóznak. El' van döntve kegyetlen biztonsággal, hideg lelkiismertelenséggel, jóindulatba burkolt tudatlansággal, avagy gyávasággal, amely szemet hunyt előtte is ismert vérlázitó igazságtalanságok előtt, ha azt látja, hogy lelkiismeretét nem hívják a világ itélőszéke elé, Vagy nem követelőzhetnek neki olyan csoportok, amelyek a választásoknál kellemetlen meglepetését készíthetnének elő nekik. A háttérben ott settenkednek a hiénák és mindezek a tényezők együttvéve Szent. Istyán ősi birodalmának, az európai szellem és kultúra évezredes harcosának és letéteményesének az örökségen megosztoznak, különösen azok, akik a szentisváni eszmék védelmében egy évezred alatt élveztek állandóan jogot, biztonságot, vagyoni boldogulást, sokszor még kiváltságokat is. Ne reménykedjünk emberi hatalmak segítségében, mert azok a hatalmak, vagy tudják, hogy mit tesznek, mennyire arcul csapják az igazságot és ennek a tudatában vállalják a hóhérmunkát, vagy pedig tudatlanok, mert nem is akarják tudni, hogy melyik részen áll az igazság. Nem fontos nekik. Nem fontos nekik az sem, hogy ebből a békéből kifakadhat az a sok genny, egyébb ártalom, ami már egyszer végveszéllyel fenyegette az emberiséget, nem fontos nekik az, hogy talán fiaik, de egész biztosan unokáik, apáik mulasztásai folytán ismét a vágóhídra kerülnek, még borzalmasabb fegyverekkel küzdve, mint az eddigiek, a fontos az csupán, hogy békekongresszus hamarosan végezzen, tegyen eleget a jugoszláv, román és cseh “kulturnépek” egyre növekedő mohóságának, azután lehet hazamenni kérődzni. Utánunk az özönvíz. Törődjenek ennek a fajta békeszerződésnek a következményeivel az utódaink. De ne csodálkozzunk rajtuk, mert hiszen az a kormány, az az úgynevezett magyar közvélemény amelyet az oroszok ültettek a magyarság nyakára, maga is egymással versenyzett abban, hogy a szentistváni eszméket lebecsülje a külföld nyilvánossága előtt is, azokat mint valami igen kárhozatos eszméket tárja a világ elé és ezzel kapcsolatban a békeszertződési tervezettel szemben támasztott igényei is oly csekélyek, hogy magyar., ember,., ha nem akar valami nagyon csúnyát mondani róluk, a fejéhez kap és azt mondja, hogy ilyesmi még egyetlen nemzet történelmében sem fordult, nem is fordulhatott elő. A magyar Olcsó Jánosok egymást licitálják túl a felkinálkozásban, az öngyalázásban és csodálkoznak rajta, hogy még olcsóbban akarják őket megvenni. Mi azonban, akik tudjuk hogy a szentistváni Magyarország m;t jelentett a világnak, mit jelentett a benne lakónak, mi akiket sem az orosz terror, sem a cseh propagandapénzek meg nem vesztegettek, mi akik ettől a rendszertől nem várunk zsíros állásokat, mi ezt a napot leikeinkben ismét ünneppé szenteljük, mint szenteltük akkor, amikor még a szent király szellemi palástjának hagyatékában, legalább oly jogokban, egyenlőségben részesültünk fiit és fajbeli külömbség nélkül mint azokban az országokban, amelyek most részben mini bírák, részben mint haszonélvezők nyuj-Üzenet a magyar menekülteknek: Ottó trónörökössel, - a magyar feltámadásért! Olaszorsrgból szép kiállítású füzetet hozott a posta. Az van ráírva: “Magyar Harangok” és alatta ‘Menekült Magyarok Lapja’ Kiadják a Magyar Ferences Atyák, Roma — Milano. Cikkeit, verseit menekült magyarok Írták s tele vannak az elmúlt eseményekből való tanulás vágyával, a magyar feltámadásért dolgozni akarással és — mérhetetlen, gyötrődő honvágygyal. Mutatóba itt közöljük Vadócz Mária két szép versét: OTT AHOL AZ UTAK MENTÉT...... Ott ahol az utak mentét jegenyefák őrzik, Kék napfényes levegőben szénaillat érzik, Ott van az én drága hazám, magyarok hazája, Megkérem az én Istenem, küldjön áldást rája. ' Ezer áldást rája. Ott ahol az utak mentén akácfa virágzik, Vadvirágos mező felett pacsirta trillázik, Ott hagytam el testvérimet s őszülő Apámat Hej, ha tudnák, hogy miattuk mint gyötör a bánat. Mint gyötör a bánat. Ott ahol a Zala mentén nefelejtsek nyitnak, Száz emléke visszakisért egy horpadó sírnak, Odaszáll a szivem-lelkem minden áldott este Tengerparti fényes város pompáját feledve. Nagyon elfeledve. * * * KIMENTEM A TENGERPARTRA Kimentem a tengerpartra vándorfelhőt lesni Szép hazámnak, bus hazámnak akartam üzenni, Arra jött egy vándormadár remegett a szárnya, Lehullott egy fájó könnyem, csak lecsapott rája. Vándormadár hazarepül szép Magyarországba Kérdik tőle hogy, s mint vagyok idegen országba. Vándormadár nem szól semmit, csak kibontja szárnyát S lehullatja azt a könnyet, szemem csordulását. Nagy anyagi erőfeszítéssel adják ki a menekültek ez újságját, bizonyságául a balsors dacára rendületlen életakarásnak, a hontalanok sóvár, elpusztíthatatlan magyarságának, örömmel tölti el szivünket ennek tudata, de azt is meg kell mondanunk, hogy az általuk is annyira óhajtott magyar feltámadás útja, egyedüli helyes útja a történelmi hagyományokra épülő demokratikus haladás, amelynek szilárd kerete csak a legitim uralkodóház visszaállítása, a királyság lehet. Seregeljenek menekültjeink az Európában tartózkodó Ottó trónörökös köré, aki a szabadságot együtt akarja hozni a felvirágzáshoz annyira szükséges renddel, ami — mint a mostani magyarországi eseményekből is megfigyelhető, — legjobb védelem az annyira fenyegető szélsőségek ellen és a szociális szellemű haladás biztosítéka. Ottó trónörökös a lapunkban megjelent húsvéti levelében utalt arra is, hogy az általa kívánt dunai federációban békés utón újra egymáshoz kerülhetnének a régi, dicső Nagymagyarország elszakított részei. Ottó nem mondott le semmiről és nem fogadja el az uj Trianont. Aki menekült magyar feledni akarja a balszerencsés multat és arccal a jövő felé fordul, Ottó mellé kell álljon, az ő harcát kell segítse, mert ez a harc a magyar feltámadásért van, amelyet a nagyszivü és nagytudásu ifjú trónörökös és bölcs politikai szándékai képesek legjobban elősegíteni. togatják magasba keselyükarmaikat a zsákmány után. Mi tudjuk, hogy még sokkal nagyobb mértékben uralkodott ott a kultúra, a demokrácia, igen, a demokrácia is, a törvények tisztelete, a törvények előtti egyenlőség, minden nyelvnek és hitnek korlátlan, államilag védett szabadsága, mint kivétel nélkül a mostani párisi fórum országaiban, különösképpen mindenben külömb, mint azokban az országokban, amelyek 1919-ben elkövették a bűnt, állítólag tájékozatlanságból és most megtetézik holott tudniok kellene, hogy ily vetésből mi származott és mi kell származzon megint. Mi tudjuk, hogy Szent István országa mindig haladt a korral, 'sokszor előtte is, néha erős karral, néha nagyon meggyöngitve, mert erejét vesztette abban a küzdelemben, amelynek javát a mostani bírák élvezték. Mindig a Nyugat mellett, ha ugyan nem előtte és ennek közönhette, hogy Európa összes országai között több mint ezer éven át az egyedüli volt, amelynek ezen hosszú idő alatt a határai nem változtak. Isjen akarata, amely a természeter földrajzi határokat kijelölte, egyesült a hitvallás szertartásai mellett a hitvallási jelképpel megkoronázott uralkodók és népeik tevékenységével, akik szent elődjük útmutatásai szellemében egyesültek az ezeréves ország megtartására. Nem hódítani, de nem is meg hódittatni. Ebben a szent istváni országban a megmaradt más hitüek, más nyelvűek, szintén csak ebben az országban, ezer év előtti állományukat megtarthatták szinte csodálatos .sértetlenséggel, sőt gyarapodhattak, sőt a beköltözötteket, akik a keleti pogányság elől kerestek védelmet a szentistváni országban, vendégszeretettel, kincsekkel, kiváltságokkal halmozták el, szerbeket, svábokat, ruthéneket, oláhokat, szászokat, horvátokat és most történik meg ezer év óta először, hogy sem hitükben, sem nyelvükben sem otthonaikban, vagyonúkban nincsenek biztonságban, még életükben sem, azóta, amióta elkerültek, állítólag saját kívánságukra, a szentistváni ország kebeléből. A horvát, abácskai szerb, az erdélyi és szepességi szász, a bánáti, dunántúli sváb.^az erdélyi oláh, a felvidéki ruthén, mind mind saját testén érzi meg a változást és amikor a hatalmom kényszerítéséből földönfutó lesz, vagy mint politikai üldözött kell meneküljön, vissza kel gondoljon arra is, hogy 1919-ig, amíg az úgynevezett népek önrendelkezési joga nem jött uralomra, addig, amig a Szent István koronájával megkoronázott törvényes uralkodót száműzetésbe nem kergették, minden jogukban megrendithetetlenül biztosnak érezhették magukat méltán. Most csak vértanúik maradtak vissza őseik földjében, szintén a legelsők azóta, amióta a szentistváni ország megalakult, azok a vértanuk, akiket nem Szent István népe, hanem azok avattak azokká, akik fajtestvéreiket az úgynevezett felszabadítás áldásaiban részesítettek. Ezekért^ emeljük fel a fejeinket büszkén és öntudatosan, mi akik, egy szabad országban, mint
