Krónika, 1946 (3. évfolyam, 2-10. szám)
1946-07-15 / 7. szám
8-IK OLDAL “KRÓNIKA 1946. július 15. Nyolcvan éve történt és ma is aktuális... Irta: KRÓNIKÁS A történelem írásaiban visszalapozva, abban egy fejezetre bukkanunk. amely e hónapban nyolcvanadik évfordulóját ünnepelhet- Hetné. A történelem igazi írója, a Gondviselés emberi szemeknek látható figyelmeztető írást hagyott az uralkodó, az államférfiak dolgozó szobáinak a termeiben. De miképp annak idején Belsázár király nem ügyelt a törzs nélküli kéz Írására, amúgy a nagy urak is figyelmen kívül hagyták a nyolcvan év előtt eseményeket, mindmáig és ezért kizárólag csakis ezért történhetett a világon mindaz a sok borzalom, amely azóta rászakadt, mindmáig. És folytatódni fog mindaddig, mig a történelem tanulságaiból nem okolunk, és ezért bir aktuálitással feleleveníteni a 1866-ban lefolyt véres tragédiát, amely Ausztria és a délnémet államok között egyrészt, másrészt Poroszország és Olaszország között történt, a véres kőniggraetzi és sadowai csatában, amelynek 80-ik évfordulója junius 22-én volt. Ausztria és Poroszország egymás ellen. Az 1849-es magyar és olasz függetlenségi harcos és az 1859-es olasz-francia 'harcok folytán belső szervezetében nagyon meggyöngült. Nagy-Ausztria Ferenc József uralkodó bölcsessége folytán, aki egyre jobban függetlenítette magát tanácsadóitól, lassankint közeledett ahhoz, hogy népeinek alkotmányosságot adjon. Magyarországon, Horvátországban, Erdélyben már parlament működött, az uralkodó legbizalmasab tanácsadója már Deák Ferenc volt és a teljes parlamentáris alkotmány mindkét országrészben már csak idő kérdése volt. Ebben az időben, Ausztria látszólagos gyengeségére támaszkodva, nagy és kitünően felszerelt hadseregében bizakodva, Poroszország elérkezettnek látta az időt, hogy Ausztriát kitessékelje, ha kell, erőszakkal is, a német birodalomból. Ausztria jogosan igényelhette magának a vezérszerepet (Magyarország, Galicia, Bukovina és Dalmácia nem voltak a német birodalmi szövetség tagjai, csupán az úgynevezett osztrák örökös tartományok) egyrészt történelmi, még sokkal inkább kulturális jogcímen, de azonfelül azon a címen, hogy az összes nagy német tartományok, Bajorország, Szászország, Württemberg, Baden, Hannover, Kurhessen, mindegyik szívesebben volt osztrák vezetés alatt, mint porosz alatt. Ausztria évszázadokon át békében hagyta birtokállományukat, a poroszok kétszáz év alatt egyebet sem tettek, mint tartományokat ragadtak magukhoz, hol ettől, hol attól. Vallásilag is közelebb állottak egymáshoz és igy a poroszok csak úgy lehettek biztosak a vezérlő pozícióban, ha abból Ausztriát kiteszik és egyben oly államot alkotnak, amelyben vallásilag is ők vannak többségben. Ezért kellett ürügyet keresni, ezért kellett megrendíteni az eddigi középeurópai egyensúlyt, azért kellett szövetségest keresni és ezért kellett még arra is gondolni, hogy az esetleg szembeszálló nagyhatalmakat a várható konccal lekenyerezzék. így sikerült megnyerni szövetségesnek az olasz királyt, aki zsákmányrészül Velencét kívánta. így sikerült megnyerni Klapka Györgyöt Komáromvára 1849-es le nem győzött nagyszerű védőjét, hogy a felkelő magyarokkal támadja hátba Ausztriát és igy sikerült lekenyerezni III. Napóleont, akinek Bismark Ígéretet tett, hogy Belgiumot, Luxembourgot és a Rajnamente egy részét átengedi, hogy ezzel a Mexicoi kalandban megkapott tekintélyét helyreállíthassa. Angliát biztosnak tudták, mert a porosz trónörökös az angol királynő vejé volt egy pár év óta és királynő vejét nagyon nagyra becsülte. Az orosz cár pedig hagyatékkép kapta apjától I. Miklós cártól, Ausztria gyűlöletét, aki Ausztriát hálátlansággal vádolta, mert nem ment az 1849-es magyar függetlenségi harcban adott segítségért viszonzásul az ő segítségükre az 1854-55-ös krimi hadjáratban. Ezt még fokozta az 1863- as oroszellenes lengyel forradalom, amelynek a cárizmus elől menekültjei barátságos otthont kaptak Ausztriában, főképp Galíciában, ahol a lengyelek viszonylagos szabadságban éltek és ott a lengyel nemzeti kultúra és függetlenségi törekvések szabad tűzhelye Volt. A lengyelt elnyomó porosz és orosz hát könnyen megegyeztek egymással. A konfliktus kitör. Hogy rövidek legyünk, a porosz és osztrák csapatok 1864-ben Jól tudom, hogy melyikök volt Honáruló, nemzetgyilkos Káin bélyeg homlokukon, Mit tengernyi könny le nem mos. Kár volt vala Ocskaynak, Árulónak, bár vitéznek De nincs kára Rákosinak Bűne felett ma elnéznek. Majthény síkján letört zászló Rudját tartja Gróf Károlyi. Ivadéka újból otthon. De bűnös s holt már Bárdossy. Gróf Batthyány, Damjanics, Az aradi tizenhárom Éltét vették s mit ma adnak Csupán nehéz muszka járom. Hát a hires Rózsa Sándor Országutak elállója Ki, mikor betört rác, oláh, így kiáltott: "Betyár, léra!” Pattogott, hej, a karikás, Ma? Bőszükén atom pattan. Börtönében sorsát várja A Kiss Szaléz, elhagyottan. megverték a kis Dániát, elvették tőle Schleswig-Holstein tartományt, amelyet ketten együtt kormányoztak. Közös gazdálkodás sohsem vezet jóra, mint azóta számtalanszor bebizonyult, pld. Danzignál és bizonyára igy lenne Triesztnél is, ha győzne a közös állami felügyelet és természetes, hogy a két tartományhoz amúgy is határos poroszok kiakarták onnan teljesen nyomni a poroszokat, majd a német szövetségtanács határozata ellenére a kis osztrák megszálló hadseregeket ki is űzték onnan. A háborúra meg volt minden ok, a kilátások látszólag Poroszország ellen voltak, amelylyel csak pár kis aSzaki német állam ment, Középnémetország és a déliek, mind Ausztria mellett. A háború menetéről fölösleges volna sokat beszélni. Tény az, hogy a poroszok jól kihasználták azt a jelszót, hogy németek ne harcoljanak a németek ellen és mivel az uj gyutacs puskával fel voltak szerelve, nagyszerűen ki is képezve, mert mig a többi kisebb német uralkodó nem készült hóditó háborúra és hadikiadások helyett inkább a béke munkájára fordította az országa bevételeit, addig Poroszország még parlamentjét is hazakergette, amikor nem akartak nagyobb 'hadikiadásokat megszavazni. Pár nap alatt elözönlötték, elfoglalták az összes Velük szembenálló német fejedelmek seregeit és azután berohantak Csehországba a számbelileg nagyobb és elég jól kiképzett osztrák sereggel megütközni, amelynek azonban a legénysége többnyelvű, kultúrában alacsonyabb és gyengébb felszerelésű volt. Ennek ellenére a nachodi, jicini, stb. porosz győzelmek után Gablenz tábornok Trautenaunál alaposan megverte a poroszokat, akiknek Más fából volt ám faragva Az a girhes Szamuelly, Kinek kolykeit a kuvasz Tucatszámra ma is elli. Mig élt bőrkabáttal hátán Hadonászott nádpálcája “Burzsuj, paraszt szemedet a Rut fekete holló vájja.’’ Hajdanában, tüzes trónon Végzé életét be Dózsa Ma hasonszőrűeknek van Eszgm-iszom dáridója. Magyar vezér akart lenni Szálasi, a nyilas örmény Vértengert hozott az átkos, Elnyelte a vörös örvény. Kalandor volt az Imrédi Dics vágyban nem akadt párja Mig kisült, hogy sváb nagyapja Életpárja nem volt árja. Mit folytassam? Hőst, árulót Adott történelmünk bőven. Jó éjszakát, bus magyarhon Most van napod lemenőben. Tarcz Sándor. azonban segítségére jött az olasz hadüzenet, amely miatt a legjobb hadvezéreket és a katonaság nagy részét az olasz harctérre kellett küldeni. Ekkor, junius 22-én, megtörtént a döntő ütközet a csehországi Königgratznél, amelyet a porosz főhadiszállás után Sadowai ütközetnek is neveznek. Az osztrák hadsereget az erdélyi székely származású Benedek Lajos tábornok vezette, kitűnő katona, aki azonban sehogy sem akart fővezér lenni, mert nem volt kellő ismerete a cseh harctéren. Mint katona azonban szót fogadott. Az eredményt tudjuk, a már-már megvert porosz katonaságot a porosz trónörökös idejében érkezett segédcsapatai döntő győzelemre segítették, az osztrák hadsereg csak Bécs környékén tudta magát összeszedni, Pozsony mellett még egy ütközetet megpróbálni, siker nélkül. Nem ingyen adták a győzelmet, az osztrák hadsereg borzalmas vérveszteséget szenvedett, de a porosz hadsereg még többet és ezek után érthető volt, hogy sietve elfogadták az osztrák fegyverszüneti ajánlatot, amelyet Ferenc József Deák Ferenc ajánlatára tett meg, aki azt mondta az uralkodónak, hogy a "magyar anyák csak egyszer egy évben szülnek." Ferenc József hét év alatt most már másodszor bizonyította be, hogy hiú presztízsnél többre ‘hélyezi a vérontás megszüntetését és egyes tanácsosai ellenére is napok alatt köt békét ennek a megszüntetésére. Az Olasz harctéren ismét nagy győzelmet arattak Albrecht főherceg csapatai Custozzánál, a tengeren Tegetlholf tábornok verte meg Lissánál a sokkal nagyobb olasz hajóhadat, Klapka határon készenálló csapatai nem jelentettek komoly fenyegetést, ellen lehetett volna még állni sokáig, ontani a vért, polgárok vérét, III. Napoleon üzenetet küldött, hogy megfelelő rajnai terület ellenében lemond a semlegességről és megtámadja Poroszországot. Ferenc Józsefnek, Deák Ferencnek ez nem kellett, inkább elfogadták Bismark feltételét, hogy kilépnek a német szövetségből, beleegyeztek abba, hogy a poroszok elfoglalják Hannovert, Hessent, Frankfurtot, Schleswig, beleegyezett Ferenc József abba is, hogy Velencét átadja az olaszoknak, csak a mindvégig hűséges szász király javára lépett közbe eredményesen. Hadisarc alig volt. A békekötés előzményei. * Annak, hogy oly váratlanul és oly gyorsan megköthették a békét és eltekintve a porosz annexioktól, amelyek egyébként az érdekelt lakosságnak inkább előnyére, mint hátrányára voltak, oly előzményei is voltak, amelyekről csak a mostani háború előtti időkben rántotta le a leplet Julius Szepsnek, a Rudolf trónörökös és más közéleti nagyságok bizalmas újságírójának a leánya, a bécsi Neue Freie Presseben közölt írásaiban. Ezekből a rendkívüli érdekes és teljesen megbízható cikkekből megtudhattuk, hogy az enyhe béke igazi szerzője, Frigyes trónörökös, a későbbi 88 napos KI VOLT NAGYOBB?
