Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)

Érmellék, 1913-05-24 / 21. szám

VI. évfolyam.

Melléklet a „Közérdekéhez. 21. szám.

Érmihályfalva—Székelyhid, 1913. május 24.

Felelős szerkesztő SIMKÓ ALADÁR.

Főmunkatársak:

Érmihályfalva: VAJDA RUDOLF.

Értarcsa :

SZOBOSZLAY SÁNDOR.

Bagamér:

MOLNÁR ANTAL.

Ermellék

TÁRSADALMI HETILAP.

Megjelenik Érmihályfalván és Szé- kelyhidon minden szombaton délután, a „Közérdek“ melléklete gyanánt.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagykároly, Gróf Károlyi György-tár 20. szám

Kéziratok nem adatnak vissza

Nyilttér sora 50 fillér.

Érmihályfalva.

Igy képzelem el

amit Érmihályfalva nagyközség közgyülésé- sének minapi tudósításában olvastam, hogy a község nem tudta elrendezni építkezési számláját és a pénzintézet váltót kért annak fedezésére.

Így képzelem el:

Érmihályfalva megkapta a sablonos levelet amelyet mindnyájunk reggeli kávéjához pontosan elhoz a posta és amelyben a bank tisztelettel értesíti, hogy az „igazgatóságunk határozata értelmében junius hó 25 én lejáró elfogad- ványa lejáratkor teljes összegében visszafizetendő. Tisztelettel: Az Ermihály falvai Egyesült Takarékpénztár és Ér melléki Hitelbank igazgatósága“.

Érmihályfalva elolvasta a levelet, megvakarta a tarkóját, izgatottan jártle meg fel a szobában: hogy honnan veszek én annyi pénzt, honnan veszek én annyi pénzt!

Elindítja Végrehajtó nevű gyermekeit, hogy próbáljanak valami adókinnlevöséget inkasszálni.

A kis fiuk elmennek az adó-adósokhoz és kérik a pénzt, hogy:

— Azt üzente a tata, tessék már kifizetni azt a kis adószámlát, mert júniusban nagy lejárata van a tatának.

De az adósok nem bolondok, hogy fizessenek. Egyiknek nincs aprópénze, a másik azt üzeni, hogy nincs otthon, a harmadik azt mondja, hogy ő már régen meghalt éhen, a múlt héten temették, a negyedik elsején kéri a számlát, akkorára majd kifundál valamilyen kifogást, az ötödik meg a többi, kilöki a számlahordókat.

Szóval nincs pénz, mire Érmihályfalva elhatározza magát, hogy elmegy a bankba halasztást kérni.

— Asszony, add rám a legócskább kabátot.

Az asszony kiadja a legócskább kabátot,

Érmihályfalva megtépi a bélését, hogy minél rongyosabb legyen, hosszú szakáit ereszt és elmegy a bankba,

— Kezeit csókolom nagyságos Egyesült Bank ur.

— Nna: ez se pénzt hozott, hogy ilyen alázatos, dörmögi magában a Bank, majd fen- hangon igy szól: Csak üljön le barátom, mindjárt előveszem az ügyét.

Érmihályfalva leül és — lehetőleg úgy, hogy a bank összes tisztviselői észrevegyék és szánakozzanak rajta — szivarvéget szedeget, miközben fenhangon dörmögi:

— Ich tanze für bagó, ich tanze für bagó.

Na tessék besétálni, mondja a Bank. Vajda

ur, adja be az asztalomra Érmihályfalva építkezési kölcsön ügyét.

— Milyen szép színben méltóztatik lenni a nagyságos igazgató urnák.

— Elhozta a pénzt ?

— Mit csinál a kedves neje Őnagysága a Bankné?

— A pénzt kérdezem.

— És a kis Bankgyerekek már nagyok lehetnek.

— Kilenc ezer . . .

— Bizony, bizony öregszünk.

Tessék elhinni. nem csoda, ha korán meg- öszül az ember a mai viszonyok mellett.

Ki—lenc—e—zer !

— Annyi.

— Guba.

— Miből ?

— Mi az, hogy miből ? Mióta rosszak a pénzviszonyok, tanácsot nem adunk. Vagy apja vagyok én kegyednek, hogy én törjem a fejemet, hogy miből ? Mi ? (haragosan) Mi ez : bank vagy jótékonysági intézet ? Mi ?

— Bank vön’.

— Mi az, hogy : vóní. Ez van egy Bank.

— Hát van egy bank. Hát pénz, az nem van. Az csak vön1.

— Bedig azt fizetni kell. Fizu . . .

— Talán lehetne mégis egy kis moratóriumot.

— Nincs moratorium. Ez nem zenede. Ott játszhat magának egy oratóriumot, mondja mindig elibe a mö betűt és lesz magának moratórium. Különben is nagyon megrendült előttem a hírneve.

A zenyém ? A zén hírnevem ? A zén hírnevem megrendült ?

— Igenis megrendült. Epen most olvasom egy földrajz könyvben, hogy Érmihályfalva az „Er“ mellett fekszik. Hát egy olyan adósnak, aki vén fejével az Er partján fekszik és biztosan ott kél is, — nem hitelezek.

— Aber, gnädiger Herr! Az egy szamárság, amit az a rosszindulatú könyv ir. Attól meg lehet adni azt a kis haladékot.

— Na és ha közben maga kijátsz bennünket és átíratja a vagyont Érmihályfalvánéra ? Mi ? Egy bankdirektornak mindenre kell gondolni.

— De miért kell éppen a feleségemre gondolni ? (Önérzetesen) Az én feleségemre ne

merjen gondolni senki! Azt kikéi em maqam- nak, mert .. .

— Mert ?

— Csak mert.

— Mert különben kifizeti azt a rongyos kilencezret.

— Annyira mégsem haragszom. Hanem ha már gondolni tetszik, gondoljon a gyermekeimre, (sírva) a gyermekeimre, akik éheznek, akiknek napok óta nem volt meleg kanál a gyomrukban, a kik mezítláb járnak.

— Na ne sírjon, ne sírjon, mert megszakad a szivem.

— Ha én azt megérném!

■— Nix erlébn.

— Kilencezer.

— Kereken. '

— Fillér ?

— Krón.

— Nincs. Nahát nincs.

— Azt majd megmondja a végrehajtó.

— El tetszik árvereztetni ?

— Eltetszik.

— A párnám ?

— Azt is.

— A földem ?

— Azt is.

— Az omladozó községházát ?

— Azt is.

— A csatornázási terveket ?

— Azt is.

— A járásbíróságot?

— Azt is.

. — A villanyvilágítást ?

— Azt is.

— A Digesztort ?

— Azt nem. Azt megtarthatja magának.

— Es megtetszik venni ?

— Mindent.

— És kiírja a cégtáblára, hogy ez a község az Egyesült Érmihályfalvai pénzintézetek tulajdona ?

— Ki.

— Hát jó. Hát én kívánom, hogy legyen az uraknak egy községük is. Vegyenek kilencezerért egy községet.

— Hát veszünk. (Gondolkozik, hogy talán mégse kell a Bánknak egy közséqet a nyakába venni) Hanem ha váltót adna a tartozásról és fizetne kamatot, talán az igazgatóság belemenne a hosszabbításba.

— Kamatot ?

— Kamatot.

— Hát nincs.

— Akkor licitálunk.

— Meggondoltam a dolgot. Hát licitáljanak. Majd ott leszek én is. És megveszek mindent a feleségem nevére. És ezután igy fog menni a község : „Érmihály falváné nagyközség“.

— Hm.

— Hm.

— Kamat sincs ?

— Egy grisli sincs.

— Hát adja ide a váltókat most az egyszer.

— Váltót?

— Igen, a hosszabbításhoz.

— Most jut eszembe, hogy nincs pénzem vekszlire sem.

— János, hozzon egy 8 koronás váltóblankettát (kiutal 8 koronát váltóblankettára).

G)

Személyi hir. Lovas Sándor nagybirtokos, kedves neje kíséretében pár heti üdülésre Marienbadba utazott.

Nászünnep a föispáni családban. Két előkelő és régi biharmegyei család ünnepe volt szerdán az az esküvő, melyet Bihar-Illye községben tartottak meg. Miskolczy Jenő tb. főszolgabíró esküdött örök hűséget Szepessy- I Szokoll Margit bárónőnek, Szepessy-Szokoll József báró és neje, Szokoll-Vilburg Szilvia báró leányának. A polgári házasság délelőtt 11 órakor volt a biharillyei kastély nagytermében. Az uj párt Csanády Jenő nagyszalontai főszolgabíró adta össze. Tanúként szerepeltek a menyasszony részéről báró Royne- burg Alfréd tábornagy és báró Wildburg Walter kapitány, a vőlegény részéről dr. Miskolczy Ferenc főispán és dr. Miskolczy Imre cs. és kir. kamarás, orsz. képviselő. —• Esküvő után a biharillyei kastélyban fényes ebéd volt.

Áthelyezés. A máv. debreceni üzletvezetősége Bartha István forgalmi tisztet Nagykárolyból Érmihályfaívára és Szendrey Pál árufelCzipész uLra-ik: fig'^olrrAé'beI

ELSŐ BIHARMEGYEI CIPŐFELCipőfelsőrészeket nagyban, raktári munkára, valamint páronként rendelt munkára pontosan ion.éret ■ULtéian legázléseseTolo DslTritello en és leg-olcsóToTo arToam az

SORESZ-GYARTOL

ERMlHALVFALVflN

szerezheti be. o-o