Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1907-10-05 / 40. szám

Szekszárd, III. évfolyam.

40. szám.

Szombat, 1907. október 5.

Kiadóhivatal:

Báter-nyomda, Kaszinóbazár

épület

Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők.

Hirdetések

leifjntányosabb számítással, díjszabás szerint.

Megjelenik minden szombaton.

TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDÉKÉIT KÉPVISELŐ HETILAP

AZ ORSZÁGOS NI KIR SELYE HITEN YÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA

KÖZÉRDEK

Szerkesztőség: Bezerédj !stván-utca 5 szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. EUŐFIZETÉS :

egész evre 10 kor., félévre 5 k. negyedévre 2 kor. 5(% fill

NÉPTANÍTÓKNAK,

ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor.

Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN.

JANOSITS KAROLY.

BeimuukatársMk :

KOVÁCH ALADÁR.

Kiadja:

BÁTER JÁNOS NYOMDÁJA.

Október hatodikén.

Itta: Magyarász Ferencz.

Sohasem feledem el azt. a napot, a mikor ott állottam az aradi vértanuk vesztó'helyén. Keserű csalódás fogott el, midó'n lábam alatt éreztem azt a talajt, melyet az ó' vérük áztatott, az ő haláluk szentelt meg. Kerestem az ] emléket, melv— nem mondom, méltó ! •volna érdemükhöz, hisz •egy arany- ; oszlop sem méltó ellenértéke a leg- I drágább kincsnek, melyet ember adhat s ők adtak: az életnek — de azt | hittem, a késó' nemzedékek hálájának J s a művészi ihletnek impozáns meg- \ nyilatkozásával fogok találkozni. Azt hittem, hogy a kegyelet oly oltárt emel azon a helyen, hol a hó'sök életüket áldozták és vérüket, ontották, hogy lángjainál jövendő' századok melegedhetnek. Azt véltem, azt reméltem, hogy emberész és emberkéz remekbe j alkotja meg hálájának érczbe öntött kifejezését. És mit találtam ? Mondjam-e? 1

Egy kicsi kőoszlopot, egy nagyon szegényes vasrácsot, egy alaesony kő- rakást. Olyan volt a vasrács, olyan az oszlop, melynél ezerszert,e különbet állít a hivalkodó kegyelet sok olyan halottnak, ki életében nem szolgált rá, hogy holta után neve fönnmaradjon. Mit találtam ott? Egy egész orTÁRCZA.

Az agárdi postakürt.

Egész világ átváltozott —

— Kocsi helyeit: gyorsvonat,

A biczitdi ritkább egyre,

Töff töffözni már divat.

Sőt ma-holnap, ki gavallér Léghajón szel égi űrt —

Egy maradt meg csak a múltból: Az agárdi postakürt.'

Eshetik, a szél dudálhat, Összedőlhet félvilág,

Úgy délután pont háromkor,

Egg hamis „c“ fülbevág. Beleszédülsz, majd felugrassz : Látsz-e égni tanya-csűrt ?

— De könnyebben lélekzel, hisz : Az agárdi postakiirt.'

Igen, igen ott jön szembe A kis kordé, taliga,

,,Semmisem uj a világon“

Erre mondta Akiba.

Vagy talán a vén gebére ?

— De eszembe másmi Hint — Tépelődöm : minek ma már :

Az agárdi postakürt ?

Hajdanában azt jelezte ;

Térj ki paraszt, ur, király !

A vén kocsis jól tudja ma,

Hogy hiába trombitál,

szág alig két-három négyszögöl területet tud azok emlékének szentelni, kik érte éltek, érte haltak. Nincs ke- gyeletes kéz, mely virággal hintené be e szent helyet. A klasszikus népek panteont emeltek lió'seik emlékének; -az aradi vértanuk vesztó'helyének egy koszorú is csak elvétve jut. A palesz- •tiriai zsidók évenként egyszer elzarándokolnak Jeruzsálembe, Rogy annak • egyik ősrégi kőfalát megöntözzék köny- nyeikkel és megemlékezzenek az ősök •dicsőségéről, Dávidnak hatalmáról, Salamonnak hírnevéről, a Makkabeusok vitézségéről, a zsidó nemzetnek hajdani, letűnt nagyságáról; az aradi vértanuk vesztőhelyére néhány ujaradi oláh paraszt jár ki földecskéjét. művelni. Máriás kesergett Karthago romjai fölött és megsiratta az ellenséges városnak szomorú végrom!ását-, a magyar nemzet az ő legjobb fiainak vesztő-' helyét majd hogy jeltelen nem hagyta és közömbösen megy el ama hely mellett, hol a halál éltet, hol a honfiak veszte uj életet öntött, a csüggedő hazába. A kai in árnépnek gúnyolt amerikai lelkesen ünnepli Julius negyedikét, a függetlenségnek és szabadságnak születésnapját; a mi népünk pár {fonnyadt babérlevéllel rója le tartó- sását azok iránt, kik meghaltak a. ■szabadságért. Egy idegen nemzet nagy fiának, Washington nak szobrot álliIgy inkább hát maga tér ki,

— A tekintély rég letűnt;

Ezért recseg tán oly búsan:

Az agárdi postakürt f

Vén kocsis csak fujja-fujja —

Rezes arcza úgy dagad,

A környéken egér — patkány,

Macska — kutya megszalad;

De te azért ne neheztelj,

Kegyelettel tiirve-türd, —

Mattból egy kis romantika:

Az agárdi postakört.'

B. I.

Aranyos.

— Rajz. —

.{Egy agglegény elbeszélése.)

ügy történt az édes öcsém. . . <.

Mint emlék is oly kedves nekem, hogy félve érintem, nehogy ez is, mint ködpára oszoljon el. Azok a napok, melyeket az egykor oly hires szőlőhegyek alatt töltöttem el, örökké feledhetetlenek. Még akkor pompás termést adtak s ország-világ előtt hirdették a jó borok hazáját, több volt akkor a kedv, vidámabbak az emberek s ha egy évben egyszer ngynevezeti „sértés“ történt is, oly hamar jött utána a kibékülés, mintha csak ez édes musttermő hegyek alatt a tartós harag j kizárva lenne.

Legszebb kilátás volt a Tarkői László „Aranyosnak“ nevezett szőlőjéből, a hol bizony nemcsak a legszebb kilátás, de a légiünk, saját vértanúink mindegyikének sírját sem ismerjük.

Nem tudtam szabadulni e gondolatnak súlyától, midó'n az aradi tizenhárom hős tragikumának színhelyére léptein. Igen, csalódást éreztem, mert mást vártam, nagyot, dicsó't., méltót a nemzethez, melyért ők érdemesnek találták küzdeni, meghalni.

Igaz, a város közepén remek szobruk áll, tán legszebb szobra az •egész országnak; de nem ott volna a helye annak. Gyönyörű szobor, páratlan éke Arad városának; de mért áll a városi zajnak kellős közepében, mért. disziti a városnak egyik terét, mikor nem is ott haltak meg a hősök } és nincsenek is ott eltemetve? A Maros j habjainak csobogása, a várárok nyár- I fáinak suttogása, az Isten szabad ter- j mészete mégis csak jobban illenéK ; környezetül és milieu gyanánt ama ! szoborhoz, mint a piacz lármája, az emberek hétköznapi tülekedése, a bérkaszárnyák tömege. Igaz, a várost akkor nem díszítené; de az ide zarándokló honfiak akkor is megtalálnák, ha a. vesztőhelyen állana, aminthogy most is nagyobb hatással van a szemlélőre az egyszerű obeliszk egy-egy fonnyadt koszorújával, mint a virág- erdővel boritott szabadságszobor. Ez utóbbinál bámulatba ejt a művészet.

| mig az előbbinél fölemel a kegyelet.

| jobb belátásból is legtöbbször összetalálkoztak azok, a kik nem keresték ugyan egymást, de a legnagyobb örömmel maradtak egymás társaságában.

Jó ismerős volt különben az az egésr vidék s nem csoda, ha a bármily véletlenül összejött emberek is a legjobb egyetértésben elszórakoztak, legtöbbször — éjfélutánokig. Kivált szép időkben, a midőn a leáldozó nap aranyozását, az „éjféli lovag“, a hold aranyozása váltotta fel. Ekkor volt aztán még csak aranyos az Aranyos. László bátyánk jó régi aranyszínű borait hozogatta fel, a mitől aranykedve lett mindenkinek és szikráztak a jó krónikás, meg nem krónikás adomák, s .ebben a mindenképen aranyos helyzetben aztán megesett egy pár, a bor erejét nem ismerő czimborával az is, hogy az Aranyos ról lejövet maga is egy ujabbkori 20 koronás aranynak képzelte önmagát s megkísérelte: vájjon letudna-é gurulni a jól kivágott szekéruton.

De természetesen, ez mind az éj holdvilágleple alatt történvén, másnap már senki nem emlékezett rá, s magam sem merem határozottan áliitani, hogy csakugyan megesett-e ilyen eset.

Akkor volt ám igazán aranyos az Aranyos, ha a Tarkői-család szüretét tartotta, a mi pedig akármilyen sietés mellett is eltartott jó három hétig. A mikor kint volt a hires háziasszony is, a László bátyánk felesége Kiss Ilona és két szép leánya: Irma és Ilonka.

Ilyenkor aztán nemcsak a házi ur és házi asszony ismerősei, hanem a fiuk és a