Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-11-11 / 45. szám

1905. november 11. 7 A asutasok települése. Az eddig Dom­bóváron lakó vasúti alkalmazottak száma az utóbbi napokban megszaporodott, mert 62 vasúti családot helyeztek át, kik inár majd­nem mind át is költöztek. Boldog Dombóváriak? SZÍNHÁZ. E hó 3-án az Orpheus a pokolban bájos zenéjii operettet adták elő telt szinház előtt. A közönséget vonzza e derék társulat kitűnő játéka, de különösen az Esztergomból lejött 12 tagból álló katonai zenekar, mely' kifogás­talanul, gyönyörűen játszik. A rendezés ügyes, az öltözék diszes. Sok tapsot aratott a mű­vész Szilágyi Dezső igazgató s a kedvelt énekesek: Túri Mariska és Bándi Rózsi, valamint Kiss Pista. Nagyon jó volt Vágó, ki nejével együtt mondhatni iegérdemesebb tagja, e jó színtársulatnak. Szombaton, 4-én volt az előadások koro­nája, amikor oly szépen játszottak mind, hogy jobb előadást, kivált vidéken, kivánni már nem is lehet. Ekkor került színre »A Czigánybáró« hires operett, Jókai Mór szép munkája. Legelőször is megemlítjük Bándi Rózsit (SzafFy leánya) szerepében, ki bár már máskor remekelt, ily szépen, jól még nem hallottuk énekelni. Jól énekelt Túri Mariska is, (Cipra, a vén czigányasszony) szerepében. Tapsolt a közönség, sőt Bándi­nül meg ismételtette az éneket. Mindkettő­jük élő virágokból készült csinos csokrot kapott elismerésül. Bándié fehér szegfűből-, Túrié piros szegfűből volt csinosan összeál­lítva. Meg kellett ismételni a toborzót is. Oly szépen, összhangzatosan énekeltek, hogy a taps alig akart megszűnni. A zenészeket is megtapsolták, kikről csakis a legmelegebb megelégedés hangján szólhatunk. A toborzó tánczot B. Bánfaiul/ Etel és Sarkadi Endre lejtették, mely sikerült tánczot mégis ismétel­ték a közönség zajos kívánságára. Sok tap­sot nyert még Miskey József, (Barinkai Já­nos elzüllött nemes szerepében). Kitünően adta szerepét Szilágyi Dezső, a gazdag bánáti sertéskereskedő s Vágó István mint királyi biztos. Egyszóval mind jó kedvvel, kifogástalanul játszottak, miért is ez mond­ható a legsikerültebb esték egyikének. 5- én vasárnap délután félhelyárakkal János vitéz nagy operette adatott elő ötöd­ször. Minden jól sikerült, a szokott módon. Este, a Hajdúk hadnagya nagy operette. A közönség zsúfolásig megtöltötte a színházat. A dragonyosok ezredese Szilágyi Dezső volt. Strázsamester Vágó István, grófnő Bándi Rózsi, a strázsamester felesége Lcndvai Ferike. Az előadás igen jól sikerült. Taps­ból kijutott bőven. Báthori kitünően játszott és szépen tánczolt Lenduai Ferikével s tán czukat megismételtették. 6- án, hétfőn a Ncbántsuirág operettet adtak. Zongoramester Báthori Béla volt, kit sokszor megtapsoltak. Túri] Mariska nagyon jól játszott, valamint. V. Berzsenyi M. is. Kedden 7-én a Bőregér, Strausz operettje került színre nagyszámú közönség jelenlété­ben. Egyike volt a legjobban sikerült elő adásoknak. Kiss Pistát és Tury Mariskát úgyszintén Bándi Rózsit, ki ma különösen remekelt, többször a lámpák elé hívták nagyon szép énekükért. A komikus tánczot ] B. Bánfaiul Etel és Sarkadi Endre lejtet­ték. A közönség hatalmasan megtapsolta őket s jóizüket nevetett Márkus Sándor (Frosch, a részeg börtönőr) sikerült játéká- j nak is. E hó 8-án a Lolli ezredesei operett ke­rült szinre, üres ház előtt, mit az okozott, j hogy a nőegydet ekkor tartotta második tea- j estélyét. Legfőbb szerepe volt Tury Maris­kának, ki szépen megállta helyét, melyért a közönség szüntelen tapsolta és énekét meg­ismételtette, bár a sok ének kifáraszthatta, mégis kitünően felelt meg nehéz feladatának, j A Vágó pár, mint mindenkor, ez alkalom­mal is kitünően játszott. Báthori jeles ko­mikus, folyóton kaczagtattaa közönséget. Lend- vai Ferike nagyon csinos szobaleány' volt. Csütörtökön Ordonneau-nak a I^'ecske­KÖZÉRDEK I fészek czimü operettjét adták másodszor. Szilágyi Dezső művész volta ma is tündö­költ. 8ok tapsot nyert a kedvelt komikus : Báthori, valamint Túri Mariska és Bándi \ Rózsi is. V. Berzsenyi M. a főnöknö, Vágó a rendőrbiztos, Márkus mint sáfár nagyon jók voltak. Sok a panasz amiatt, hogy a hölgyek kalapjaikat még most sem veszik j le s igy a hátul ülők nem látnak, pedig azok a szerencsések, kik az első sorban ; kapnak helyet, lehetnének olyan figyelemmel i a hátrább ülőkkel szemben, hogy ezt a kis i szívességet megtegyék, mert azok is csak éppen annyit fizetnek. A karmester kitü­nően veaeti a zenekart, többször megtapsolta í a közönség. 10 én Madarászt vették elő másodszor. Az igazgató aratott diadalt. Művészies játé­káért sok tapsot kapott. Az összes szerep­lők jól játszottak. TUDOMÁNY, IRODALOM. Előfizetési 1 öllii Y ás. A lilik Dávid Péter faddi segédlelkész az év végével „Virág­szálak“ czim alatt egy mélységes vallásos érzülettől áthatott imakönyvvel lép a hit­buzgó róm. kath. hívek elé. A szerző az egy­házirodalom terén már évek óta nemes tevé­kenységet fejt ki. Ez a körülmény, valamint a. pécsi egyházmegyei hatóság dicsérő jóvá­hagyása garantia, hogy a vallásos hivek egy lélekemelő könyvet szereznek be igen olcsó ! áron. Az Ízléses kiállításért Báter János könyvnyomda ismeretes szolidságával és ki­tűnő technikai berendezésével kezeskedik. Az előfizetési felhívás a következő : Istent szerelő kedves lélek! „Virágszálak az Ur Jézus oltárára minden hónapban“ oktató és párbeszédes elmélkedések czimü könyvemet (I—II. rész egyben) akarom Kedvességednek beajánlani. Négy-öt évvel ezelőtt kezdtem s Írtam össze könyvemet. Jó része egy-két folyóirat­ban is megjelent. 1903. november 8-án a Pécs egyházmegyei Hatóság dicsérőleg jóvá­hagyta. De csak a fiókomban tartogattam igy is. Szegény embernek bajos ilyen nagy kiadással járó dologba kapni. Most azonban az Ur Jézus segedelmével szeretném útnak indítani. Czélja: Az imaórásoknak s az évről- évre ismétlődő szentségimádásra kijelölt ta­gaknak egy oly könyvet adni kezükbe, a | inelylyel — a szentség kitételkor — akár ! egész napon át is foglalkozhatnak, mindig j a legfülségesebb oltári szentséggel s az abban j lakozó Jézus Krisztussal. Kiváló szolgálatot tesz a papi imaegyesület tagjainak is. Le­bilincseli s bevezeti őket az önelmélkedésbe. Fiatal áIdőzárok, szerzetes növendékek és kispipok megtanulják belőie az elmélkedés tudományát. A bírálók szerint élvezettel fogják for­gatni úgy az egyszerű, mint az iskolázott emberek. Nyelvezete könnyű és érdekes. Különleges stylpéldákkal és hasonlatokkal fűszerezve. Tartalma: I. rész. Előszó. A legfölsé- gesebb oltári szentség ismertetése, meghatá- I rozása és elnevezései. Jézus Krrisztus vég­rendelete. A hit bensősége. A remény gerje- delme. A szeretet érzelme. Az imádás módja. Egy óra a legfülségesebb Oltári szentség előtt. Hódolatteljes fohászok a legfülségesebb Oltári szentségben lakozó Jézus Krisztushoz, II. Rósz. 12 virágszál a 12 hónapra, kapcsolatban a legfülségesebb -Oltári szent­ségben lakozó Jézus Krisztussal. Ezek: Nefelejts. Liliom. Rózsa. Fehér viola. Mezei katáng vagy' napraforgó. Rezeda. Árvácska. Katharina. Rozmaring. Fuxia. Hóvirág. Végén függelék : az elmélkedés tudománya példával: Jézus a legfülségesebb Oltári szentségben a mi Üdvözítőnk. Terjedelme : Nymlczadiven mintegy 350 oldal. Kiállítása: Bőrutánzatu, csinos vászon- j kötés, illusztrácziókkal s arany nyomású czimképpel. Á'-a: Az ivek arányában kissé leszál- | litva csak 2 kor. 40 fillér. Szétküldés bér­mentve újév körül. E végből az Istent szerető lelkekhez fordulok, hogy szives megrendelésükkel se­gítségemre legyenek. A megrendeléseket és 1 példány számokat kérném 1905. deczember i 7-ig czimemre küldeni, amit előre megkö- j szönve vagyok: Fadd (Tolna m.,) 1905. október 20. Szívélyes üdvözlettel Aulik Dávid | Péter káplán. Muzeum, közintézetek ügyei. Muzeumegyesiileti felolvasás. A múlt vasárnap tartott muzeumegyesületi felolvasá- j son felolvasásra került a„ Magas Tátra és kör­nyéke“ czimü útleírás. A közönség élvezte a felolvasást és gyönyörködött a Kárpáti hegyvidéket bemutató szép vetített képek­ben. Másnap a főgimnázium és polgári iskola növendékei teljes számban élvezték az ifjú­ságra nézve tanulságos felolvasást. A legkö­zelebbi felolvasást Wosinsky Mór apát-plé­bános, muzeum igazgató fogja tartani e hó I 19-én d. u 6 órakor a „Teremtés“ czimen tartott felolvasásnak folytatásául „Az ember“ czimen,melyre előre is felhívjuk a közönség figyelmét. TANÜGYI HÍREK. Tanitóválasztás. A nagymányoki róm. kath. kántortanitói állomásra' Straub János oki. tanítót választották meg a somogymegyei Kiskereszturból. Segélydij átutalás. Bitter Péter apari volt nyugalmazott tanitó a Széchenyi-Kollo- nits-féle alapítványból 126 korona segélyt élvez. Minthogy nevezett tanitó lakását Bony­hádiul tette át, ezen segélye a szekszárdi kir. adóhivataltól a bonyhádi kir. adóhiva­talhoz utaltatott át. Megbízás. A közoktatásügyi miniszter a Streitné Bézier Ilona nyugdíjazása folytán üresedésbe jött szekszárdi polg. leányiskolái kézimunka tanárnői állásra Tattal] Margit old. tanárnőt bizta meg e tanév végéig. Az 1 állás véglegesbetöltése tehát csakis az 1906—7. tanévben fog megtörténni. Megszűnt magániskola. Joó Károly bátaszéki magániskoláját 1905 junius végén beszüntette. Nemes és hazafias áldozatkészség. A „Bonyhádi Takarékpénztár Részvénytár­saság“ 1905. évben is 100 koionát adomá­nyozott a bonyhádi menedékház felszerelési alapjára, mely alap 418 K. 98 f. szaporodott. Glyerincknaptár. Az „Eötvös-aiap„ el­nöksége a köv. felhívást intézte a tanítósághoz : „Mélyen tisztelt Kartársak! Az „Or­szágos Állatvédő Egyesület“ kiadásában meg­jelenő Gyermek Naptárt közgyűlésünk meg­bízásából a mélyen tisztelt Kartársak szives figyelmébe ajánljuk, mint olyan munkát, melv alkalmas arra, hogy a gyermekeket az állat- védelem nemes eszméje iránt fogékonnyá tegye. Ezen áldozatok árán kiadott „Gyermek Naptár“ emellett az „Eötvös-alap“ czéljait is előmozditja, mert minden egyes eladott példány után 2 fillér jut annak az alapnak a gyarapítására, mely özvegyeink s árváink keserű könyeit száritgatja. Minél jobban ter­jesztjük a naptárt, kettős czélját annál ha­marább eléri. Ajánljuk a Gyermek Naptárt mélyen tisztelt Kartársaink figyelmébe. Buda­pesten, 1905 szeptember 15 én. Hazafias üd­vözlettel az „Eötvös-alap“ elnöksége. Az érdekesen összeállitott naptárt Ti­hanyi Domokos, vármegyénk tanfelügyelője is a legmelegebben ajánlja. Államsegély. A börzsönyi államilag segélyezett községi iskola 1906—1910. évi dologi szükségleteinek részben való fedezé­sére 839 korona államsegély utalványoztatott. A bonyhádi felső menedék ház 1905. év tavaszán fedett nyári helyiséget kapott, így k llene mindenütt. Tanítói fizetések kiegészítésére ki­utalványozott államsegélyek. A közok­tatásügyi miniszter a hátai újonnan szerve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom