Gregorich Mária: A bori és borfői Bory család és levéltára : Családtörténeti és levéltári tanulmány. (Szeged, 1935. Kolozsvári-Szegedi Értekezések a Magyar Művelődéstörténelem Köréből. 27.)

tosítják azt az új vevők számára, különben 16 márkával kell őket kártalanítaniok. Telekkönyv nem lévén, a birtok esetleges megterhelése vagy másfelől emelhető jogigénnyel szemben így védekeztek 1 borfia ístván és Herbordfia András. A vételösszeg nagyságából mintegy 3 ekeföldre, 450 királyi = 630 kat. holdra tehetjük a vásárolt birtokot. 1 íborfia István jó embere lehetett a családnak, mert egy negyed század múlva Borfői Lőrinc és fivérének közös megegyezéssel felkért tanuja egy borfői birtokosztály alkalmával. Nem rajta és nemesi társain múlt, hogy az osztály nem sikerült. Tegzes István fiai valószínűleg nem tartották igazságosnak a Lőrinc által kimódolt osztályt s elmaradásukkal akarták nagybátyjukat igazságosabb megoldásra kényszeríteni. Borfői Lőrinc tiltakozása üres szó maradhatott, mert a lábon álló termés — május hóban kelt az oklevél (VII. okt.) — úgy is gyors megoldást sürgetett. Borfői Lőrinc bizonyára nem kockáztatta meg, hogy osztály hiján elessék a tizedtől. Borfői Lőrincék ingatlana benyúlt Nádasd és Litas határába s emiatt határpör keletkezett egyfelől Borfői Tegzes István fiai, másfelől Móthfia Lukács, Litasi Miklós és Szádor fiai között, amiből párbaj (duellum) származott. De a fogadott bajvívók mérkőzése alapján se tudták eldönteni, hogy melyik a biztos határvonal. Végre 1342-ben Esztergomban léptek egyességre a pörös atyafiak, „proximi" és oklevélbe foglalva pontosan megállapították Dalmadtól kiindulva a határt (IX. oki.) Az egyességet a hatalombajban való elbukás terhe alatt kötötték meg. A PERDÖNTŐ PÁRBAJ ÉS A HATALOMBAJ. 2 Az európai középkorban a párbaj a próbákhoz hasonlóan a perbeli bizonyítás eszköze volt, s a tűz és vízpróbák megszűnte után a XIV. és XV. századokban az istenitéletnek hazánkban egyedül élő formája. A bíró bajvívást önhatalmúlag is ítélhetett, sőt nagyobb bűnesetekben tartozott is azt elrendelni. Az Anjou-kor után azonban 1 „1244-ben Petrina, zalai várjobbágy 5 ekealja, — tehát körülbelül 600 kis hold —földet ad el 12 márkáért." Holub. im. 49. 1. Hóman: Magyar pénztörténet. 501. köv. 1. Werbőczy törvénykönyve szerint egy kir. mértékű ekeföld 3 márka (gira). Werbőczy: i. m. 161. 1. 2 Hajnik: A magyar bírósági szervezet és perjog. 259. 1.