Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) január-május • 1-122. szám
1925-05-28 / 119. szám
Békéscsaba, 1925 május 28. Ára 1000 korona. Csütörtök VI. évfolyam 119. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal t Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. fűggotlen korasztény politikai napilap. Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN | Felelősszerkesztő MIGEND DEZSŐ ' Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K Bevonultál! (vk) Ami mindjárt a nagy handabandázáskor is biztos volt, az most beteljesedett: az ellenzéki blok utolsó vitézei, a szociáldemokraták is beérkeztek, bevonultak a Házba. Nagy beszéddel jelentette be a „passzivitás megszüntetését" Peidl Gyula. Akármilyen komolyan is olvassuk ezt a beszédet, lehetetlen nem mosolyognunk rajta, mert hisz semmi egyébbaz, mint vérszegény, erőltetett magyarázata annak, amit egyszerűbben ilyesféleképan lehetett volna szövegezni: A szocialisták meg a többi ..kivonulók" azt hitték, hogy falrergető nagy dolog lesz &bból, ha ók többé nem verik a képviselőház padjait s nem káromkodnak a Házban. Ugy képzelték, hogy ha ók kivonulnak, azonnal jönnek az összes antanthatalmak s követelik az ő megkövetésüket. Azt gondolták, hogy Bethlen István könyörögve fogja őket visszacsalogatni s akkor majd egyet-mást még ki is lehet revolverezni. De ha minden túlzott reménykedés volt is, azt már biztosra vették, hogy a nép összetöri a parlamentet, ha oda vissza nem édesgetik szent Ígéretekkel a pirosszegfüs honatyákat. Tévedtek a jó elvtársak. Az ántánt észre se vette a rajtuk esett „hallatlan sérelmet", Bethlen István nem zokogott utánuk, sőt — horri* bile dictu! — még a nép sem lázadt fel Budapesten. Hát bizony a nagy csalódás másokat elkeserített volna s bizonyosan odadobták volna mandátumukat a „zsarnok" elé s féléméit fővel távoztak volna. De hát ők nem hősök, nem lovagok, hanem jól számító agitátorok, akik inkább elszenvednek néhány gunymosolyt, minthogy lemondjanak arról a jó kis jövedelemről, amit nekik jelent a mandátum. Igy aztán nyeltek egyet és . . . bevonultak. Most uj csalódás érte őket. Nem zajongtak bevonulásukkor ellenfeleik. Egy kicsit odanéztek a tegnapelőtt még ür^s padokra — aztán ment minden a maga utján. Hát nem is esemény az, aminek a bekövetkezését mindenki jó előre tudta. Az ukránok is panaszkodnakaz oláhokra Zürich, május 27. Dr. Ducak Bazil csernovici ügyvéd, a román görögkatholikus ukrán kisebbség nevében petícióval fordult a nemzetek szövetségéhez. A petícióban, amelyet még e hó 23-án írtak alá, tiltakozik a román közoktatásügyi miniszter rendeletei ellen, amelyeket — bár nem alapulnak törvényen — mégis végrehajtanak. Ezzel a rutén vallásoktatást veszélyeztetik. A petíciót a nemzetek szövetségének juniusi tanácsülése fogja tárgyalni. "V m m Szombaton indul Eenfhe a miniszterelnök Budapest, május 27. Bethlen miniszterelnök szombaton indul el Ginfbe. Bud János pénzügyminiszter valamivel'korábban utazik el, hogy a szükséges előtanácskozásókat elintézze. • •••^••••••••••aaaiiiaoaaaiiaaaoaaaaBaiiaitviiBnni -a m • m ca a Felakasztottak három bolgár kommunistát Ujabb íteletek a szófiai székesegyházban történt merénylet ügyében Szófia, május 27. (Bolgár Távirati Iroda) Friedmann, Koev és Zadgorszky nyilvános kivégzését ma reggel végrehajtották. Szófia, május 27. A szófiai székesegyházi merénylet ügyében a tettesek ellen a haditörvényszék meghozta Ítéletét. Percsemliev, Leger és Nikolavené vádlottakat halálra ítélte. Legemét az enyhítő körülmények figyelembevételével életfogytiglani fogházzal sújtotta. Mallat vádlottra a bíróság 18 hónapi börtönbüntetést mért. I pénzügyminiszter tárgyal a városok kuíföidi kölcsöne ügyien Eerthóty polgármester a Bárascii kongresszusául gyűlésén Az utóbbi időkben igen sok szó esett különböző városok külföldi kölcsönakciójáról. Különösen Debrecen város külföldi kölcsönének ügye emelkedett országos nevezetességre. Nálunk is szőnyegre került többször valmelyes külföldi kölcsön szerzésének a problémája, sót (amint annakidején meg is irtuk.) nemrégiben egy londoni cég közüzemeknek hitelben való létesítése ügyében tapogatózott a polgármesteri hivatalnál. Az összes ilyen külföldi kölcsöntárgyalások és előzetes tapogatózások megszakadtak azonban arra a miniszteri rendeletre, amely szerint a maga kormány kívánja egységes eljárással megszerezni a városok külföldi kölcsönszükségletét. Ez az ügy most szőnyegre került a Városok Kongresszusának hétfőn tartott rendes időszaki gyűlésén is. Ezen a gyűlésen Békéscsaba város képviseletében dr. Berthóty István polgármester vett részt, aki hétfőn utazott Budapestre és kedden este érkezeit haza. Kézzelfogható adatok még nem kerültek felszínre a városok kölésönének előkészületeiről. Az erre vonatkozólag elhangzott beszámolókból csak annyit lehet megállapítani, hogy a kölcsöntárgyalásokat maga a pénzügyminiszter tartja a kezében és vezeti eredményre. A gyűlés napirendjének letárgyalása után a jeienvolt polgármesterekkel ismertették az alakulóban levő „Magyarországi Motorközlekedési Vállalat" programmját. Ez a vállalat rendszeres személy- és teherautó forgalmat akar bevezetni az országnak minden olyan részén, amelynek nincs kielégítő vasúti hálózata. Egyelőre csak informatív jellegű közlésekkel hívták fel a polgármesterek figyelmét a kiváló fontosságú vállalatra, amelynek programmja minden támogatást megérdemel. üz erdélyi oláhság visszakívánja a magyar uralmat Csati bahsisért dolgoznak az oláh prefektusok — Pillanatfelvételek az oláh ' iWkN/— — gatást fog teremteni, mint amilyen Bukovinában az osztrákok alatt volt. Egy hang: Mennyit kap ezért Niste miniszteríől ? Straucher élénken tiltakozik a vád ellen. Lupu dr.: Hagyják beszélni, hiszen havi 22,000 leit kap érte Straucher az iskolajavaslatra tér át és a zsidó kisebbség panaszait ismerteti a javaslattal kapcsolatosan. Kijelenti, hogy Sanielevici interpellációjára még mindig nem válaszolt Bukarest, május 27. A kamara tegnapi ülésén Straucher bukovinai zsidó képviselő, a liberális párt tagja beszélt. Kijelentette, hogy az ország konszolidációjának munkája az állandó gyors előrehaladás stádiumában van és a pénzügyi helyzet egyre kedvezőbb ... Lupu dr.: Ezt miből állapítja meg ? Straucher: Az idei költségvetésből. Beszéde további részében a közigazgatási reformjavaslatról szól s megállapitja, hogy a jobb közigaza kormány, hololt az ebben a kérdésben hónapokkal ezelőtt hangzott el. Dragici a közigazgatás hibáit ismerteti, azt mondja, hogy a prefektusoknál csak megvesztegetéssel lehet elérni azt, amit kivánnak. Tatarescu miniszter idegesen ugrik fel helyéről: Tessék tudomásomra hozni konkrét adatokat s akkor felfüggesztjük az illető prefektust. Dr. Lascu nemzeti párti: Jegyezze fel azt, amit Dragici mondott, hogy az egyik prefektus előtt hónapok óta fekszik egy kérvénye, ami még mindig elintézetlen. Dragici beszéde folytatása során elmondja, hogy egyes regátbeli származású prefektusok Erdélyben olyan atmoszférát teremtettek, ami az eredményezte, hogy a románok is elfordulnak tőlük és hogy visszakívánják régi közigazgatást. Dragici szavaira nagy zaj támad, az ülést felfüggesztik. Néhány percnyi szünet után Taterescu miniszter ismerteti besszarábiai utjának eredményét. Nem felelnek meg azok az állitások, hogy Besszarábiában anarhia van. Tatarescu: Felszólítom Lupu képviselőt, jöjjön velem körútra Besszarábiába, hogy meggyőződjék mindannak valóságáról, amit mondtam. Lupu: Megyek, megyek, akár a legközelebbi gyorsvonattal, akár repülőgéppel, ha ugy tetszik, de csak azzal a feltétellel, ha közben nem tartanak parlamenti ülést, mert még majd utazásom közben suttyomban megszavaztatnák ezt a panamajavaslatot! Sikkaszt az oláh posta Kolozsvár, május 27. Néhány nappal ezelőtt az oláh posta megbízhatatlansága került szóba a kolozsvári kereskedelmi iparkamara értekezletén. Racovita egyetemi tanár és szenátor több konkrét panaszt terjesztett elő a posta működése ellen, többek között felemlítette, hogy egy strassburgi egyetemi tanár elküldötte az ő számára egy tudományos értekezésének a kéziratát, melyen két évig dolgozott. Az értékes kéziratot 2000 francia frank erejéig biztosította is a feladás alkalmával. A kézirat az oláh határig sértetlenül el is jutott, itt azonban nyoma veszett és az oláh posta a mai napig sem fizette meg a 2000 franknyi biztosítási összeget. í