Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) október-december • 218-296. szám

1921-10-11 / 226. szám

£éRá>c3űbü ( iQ21 október 11. körö&vidék 3 — Szakértekezlet. A békésme­gyei iparosianonciskolák rajztanitói a kerületi szakfelügyelő elnöklésével ma, 11-én kezdődőleg 2 napos szak­értekezletet tartanak. — Megváltoztatták a határ­mentén a zárt területet. A föld­mivelésügyi miniszter Vas-, Sopron­és Mosonmegyék egész meg nem szállott területére és Zalamegye nagykanizsai és novai járására, Nagykanizsa városra és Szabolcs­megye ligetaljai járására kiterjesz­tette azoknak a rendelkezéseknek érvényét, amelyek a gabona "és őrlemények szállítási igazolvány kényszerére vonatkoznak. Tolna­megyét, Szeged és Hmvásárhelyt pedig felszabadította a zár alól. — A Szociális Misszió-Társu­lat közgyűlése. A Szociális Misszió Társulat békéscsabai szervezete hét­főn délután 4 órakor tartotta meg első evi közgyűlését a városháza nagytermében. Dr. Berényi Antalné, a békéscsabai szervezet buzgó el­nöknője nyitotta meg a közgyűlést. Röviden számolt be a szervezet egy évi, eredményekben gazdag tevé­kenységéről, amelyet a titkári jelen­tés ismertetett részletesen. A fiatal alakulat egy rövidke esztendő le­forgása alatt csaknem csodálatra méltó munkát végzett. Pénzel és kü­lönböző természetbeni adományokkal sietett mindenütt az Ínséget szenve­dők támogatására. A titkári jnlentés és egyes személyi változások tudo­másul vétele után Paula nővér, a Misszió-Társulat központi kiköldöttje tartotta meg lelkes előadását, ame­lyet a jelenvoltak feszült figyelem­mel hallgattak végig. A vezetőség eddigi önzetlen, fáradságot nem is­merő munkája és a jelen volt mun­katársak lelkesedése egyaránt bizto­síték arra, hogy a szervezet a jövő­ben erősödni fog és áldásos mun­káját a jövőben még sokkal széle­sebb körökre terjesztheti ki. — A közalkalmazottak ellátása. Felkéretnek mindazon közalkalma­zottak, kik ruha- és cipőutalványu­kat még nem válthatták be, hogy azt folyó hó 15-ig a helybeli szö­vetkezet fiókjánál feljegyzés végett feltétlen mutassák be. A vezetőség. — Avarescu üdvözlése Nagy­köveresen. Avarescu román minisz­terelnök bánáti körútján megérkezett Nagyköveres községbe. A miniszter­elnök vonatját megelőző különvonat­ról leszállt az állandó „lelkes tömeg" és mikor Avarescu az állomásra ér­kezett, a szomszédos falvakból ösz­szeterelt parasztokat erősen tarkí­totta a Bukarestből hozott „nép." Az üdvözlő beszédet — a hatóság rendeletére — az öregebbik köve­resi pópa mondotta: Köszönjük, Excellenciás Urunk, hogy gondol­tál a szegény népre és földreformod utján földhöz juttattad. De az igaz­ságot is meg kell mondanunk I Száz­szorta jobban éltünk a magyar ura­lom alatt, mint most, a Ti kormány­zástok idején, mert Ti három bőrt húztok le a szegény emberről, pedig neki csak egy van. A beszéd elején szorgalmasan jegyző gyorsírók sietve csapták a hónuk alá a jegyző­könyveiket. Avarescu sápadtan vála­szolt a vádakra, azután gyorsan beszállt a vonatba, hogy Buziáson előkészített bankett enyhítse a köve­resi arculcsapást. — Megcsappant a fabehoza­tal. A szokol hirtelen emelkedése miatt a budapesti és vidéki fake­reskedelem tartózkodóan viselke­dik. A már itt levő készlet árával a versenyt nem képes felvenni. A román fürésztelepek versenyképes­ségük teljes elveszte miatt sorra megszüntetik üzemüket. — Cipészek és csizmadiák bőr­ipari szakosztálya szerdán este 6 orakor az ipartestület helyiségében értekezletet tart. Kéretnek a tagok pontosan megjelenni. — A cseh sajtó a rutének ön­kormányzata mellett van. A Pra­ger Tagblatt vezércikkben foglalko­zik azokkal az eseményekkel, ame­lyek az Erdős-Kárpátokban a ha­tárrendezö bizottság ott időzése során történtek. Kijelenti, hogy az Erdős-Kárpátokban nincs értelme az elpalástolás politikájának, amelyet eddig folytattak A kormánynak rá kell majd szánnia magát, hogy az Erdős-Kárpátok népének megadja az önkormányzatot. A kormánypoli­tikának egyik legveszedelmesebb tévelygése, hogy siketséget és vak­ságot színlel és akkor azt hiszi, hogy az Erdős-Kárpátokban minden a legnagyobb rendben van. A nem­zetközi határmegállapitó bizottságnak az Erdős-Kárpátokban való tartóz­kodása idején a magyar lakosság tüntetéseket rendezett a bizottság magyar képviselője mellett. Ung­várott a tüntetőket a csendőrség széjjeloszlatta. — „Hazafiak vagyunk — de zsidók vagyunk". Pécsett a Ma­gyar Nemzeti Katonai Könyvtár a mult héten propaganda-előadásokat rendezett. Jóval az előadás előtt a rendezőség a laKosság vagyonosabb részének udvariasan felajánlotta a belépőjegyeket. A sokac keresztény lakosság megértette, hogy fontos vonatkozásban van szó a nemzeti hadseregről s tömegesen vásárolta a jegyeket. Nem igy a zsidóság. A rendezőség két tagja ugyanis több zsidóüzletbe is bennyitott, ahol szins­tén kínálták a jegyeket. Mikor a zsidó üzlettulajdonosok előtt előad­ták a célt, azok idegesen igy för­medtek rájuk: „Mi hazafiak vagyunk — de zsidók vagyunk s ezért sem­miféle „mostani hazafias" mozga­lomban részt nem veszünk". A hang­súly a „mostani hazafias" kitételen volt. Ehhez a durva hazafiatlanság­hoz bármit is felesleges hozzáfűzni. A pécsi keresztény társadalom bi­zonnyal levonja okulásul ennek a tanulságait. — Álhir Prónay meggyilkolá­sáról. Szombathelyről jelentik: A „Vasvármegye" cimü lap írja: Teg­nap az a hír terjedt el Budapes­ten, hogy Prónay Pál báró ezredest Festetich gróf Felsőőrsön megölte. Miután több budapesti lap felvilá­gosításért fordult hozzánk, utána­jártunk az ügynek. Azt az infor­mációt kaptuk, hogy a gyilkosság­ról elterjedt hir alaptalan. * Értesítés. A kereskedelmi Al­kalmazottak Országos Szövetségé­nek Bcsabai csoportja értesiti tag­jait, hogy a könyvtárat f. hó 13-án megnyitják. Hivatalos és könyvtár órák csütörtökön -este 8—10-ig és vasárnap d. e. 10—12 óráig. Egy­ben felkéri a n. é. közönséget, kiknél a román uralom alatt szét­hurcolt könyvekből birtokában van, szolgáltassák vissza az egyesület­nek. Kéri még a n. é. közönséget és tagjait, hogy adakozzanak az egyesület könyvtárának könyveket. Visszahozott és ajándékozott köny­veket átvesz az egyesület vezető­sége a hivatalos órák alatt a „Ko­rona" vendéglőben levő helyiségé­ben és ifj. Molnár Lajos könyvtár­nok a Körösvidék R. T.-nál. Azon kartársak, kik még az esteli tan­folyamra nem iratkoztak be és be­iratkozni óhajtanak, f. hó 16-ig a titkári hivatalban a hivatalos órák alatt jelentkezzenek, hol a német és francia órákra is iratkozhatnak. — Anyakönyvi hirek. Születések száma: összesen 12. (6 ág. h. ev. 6 r. kath. Meghaltak: Uhrin Má­tyásné ág. h. ev. 86 év. Kesjár Pál ág. h. ev. 55 éves, Juhász János r. kath. 25 éves, Boer Julianna r. kath. 10 napos. Házasságot kötöttek : Morvay László és Zelenyánszki Ilona, Sztrieborni György és Prisz­tavok Ilona, Knap Géza és Mészá­ros Karolina, dr. Kiiment Z. Pál és Kiiment Ilona, Drienyovszki Mátyás és Lipták Mária, Borsos Mihály és Zsilák Ilona, Zahoran Pál és Kitka Ilona. — 4500 hold földet ad el Szeged. Szeged város tanácsa el­határozta, hogy 4500 hold földet, holdankint 20.000 koronáért elad. A tanács javaslatát a legközelebbi köz­gyűlés tárgyalja. A kormányhatósági jóváhagyás után az árverést rövide­sen kitűzik. — Velencéből kereskedelmi város lesz. Bécsből jelenti az „Uj Európa" : Velence tiszta kék egére kohók füstje száll, gondoláinak halk neszét súlyos kalapácsütések fojtják el. Velencéből kereskedelmi város lesz. A szük csatornákat kibővítik, karcsú mólóit kiszélesítik és nem­sokára kereskedelmi és ipari cik­kekkel megrakott vasbordáju hajók bámulnak majd Szent Márkus so­káig alvó terére. Ez a terv nem uj. Még a háború előtt a Societe Porto Industriale nevü nagy kereskedelmi vállalat kezdte meg az előmunká­latokat. 1919-ben már a kereske­delmi kikötő jórészben fölépült. Többmillió négyzetméter homokot emeltek ki, töltéseket, csatornákat, mólókat készítettek, amelyek mind ennek a nagy tervnek meg valósí­tására szolgáltak. Ceoncagli mérnök egy közgazdasági munkájában ki­mutatta, hogy Velence kereskedelmi forgalma 1873. óta 1903-ig meg­hatszorozódott. Minden lehetősége megvan annak, hogy még ezt a számot is növeljék, ha Velence ki­kötőit teljesen kiépítik és Olasz­ország belső részeivel szorosan összekapcsolják. Most ennek a tervnek a teljjes megvalósítása kü­szöbön áll. Gróf Volpy a Societé Porto Industriale igazgatója tekintet nélkül az egész világon válságba jutott épitő iparra, tudott megfelelő tőkét, anyagot és munkaerőt sze­rezni a terv keresztülvitelére. Az építkezést hónapok óta a legna­gyobb erővel folytatják. — A rokkantak kenyérellátása. A Kisgazdák Egyletének akciója, mely a rokkantaknak ingyenkenyér­rel való ellátását célozza, szépen halad előre. Legutóbb a következő adományok folytak be: Nemeskey Andor 104, Szaszák János 27, Ko­vács Sz. Márton 79, Kaczkó Mátyás 26, Drjenyovszky Mihály 25, Áchim András 55, Kitka György 84, özv. Simkó Károlyné 100, Kazár Mátyás 39 klgr. — Megverte az édesanyját. Nagy Sándor csorvási lakos hétfőn délelőtt csúnyán megverte édesany­ját : özv. Nagy Pálnét. Az ügyész panaszára a csendőrök a lelketlen fiút kihallgatták és a gyulai ügyész­ségen feljelentették. — Kezdődnek a falopások. Orosházáról jelentik: A hidegebb idők küszöbén ismét kezdetét vette az utmenti akácok kivágása. Ifjú Székács József szentetornyai major­ját szegélyező akácosból ismeretlen tettes 5 darabot vágott ki. A csend­őrök megállapították, hogy a lopást Bella Sándor orosházi tanya 122. szám alatti lakos követte el Kunos Mihály bónumi lakos segítségével. A fát megtalálták és mindkettőjüket feljelentették. — A malmi pálya rendői vizsgálata. Szerdán, azaz 12-é délelőtt 9 órakor tartják meg Rosenthai-malomtól az állomási épített vasúti pályatest rendőri vizs gálatát. A bizottság a jelzett idő pontban a vasúti állomáson gyüle kezik. Ugyanott jelenjenek meg a érdekelt utcák lakói közül mindazok akik a pályatest használatára vo nalkozólag bármilyen kikötést akar­nak tenni. — Hány gyermek éhezik Orosz­országban? A moszkvai népegész­ségügyi hivatal közlése szerint az éhező gyermekek száma 4,700.000. Zarizin kormányzóságban egyre ter­jed a tífusz. Az éhinséges vidéke­kén több mint 60.000 ember beteg Leginkább a kolera, a vérhas és a hastífusz pusztítja a lakosságot. * Nádor Mozgó. „A császár komédiása" egyike a legélvezetesebb képeknek, mely még ma is bemutatásra kerül. A szebbnél­szebb jelenetek, azok festői összeállítása s a gyönyörű természetes felvételek oly méltó keretét adják e Napoleon-filmnek, melyről mindenki csak az elismerés hang­ján emlékezhetik meg. „A nevető ember* Hugó Viktor regénye lesz a legközelebbi szenzációs műsor, mely iránt máris nagy érdeklődés nyilvánult meg. — Kiskorú rablóbanda. A győri rendőrség egy kiskorúakból álló, hattagú rablóbandát, mely a MÁV. kárára több lopást kövelett el, le­tartóztatott. A kis rablóbanda a győri állomáson levő áruwaggono­kat feltörte s azokból különböző tárgyakat lopott el, amiket orgaz­dáknál értékesített. A rendőrség a lopott holmik egy részét az orgaz­dáknál megtalálta. — A „Magyar Nép." Rakosy Gyula nagy népszerőségnek örvendő képes csa­ládi lapja legújabb 41-ik szamában meg­ható fényképfelvételeket közöl a megszál­lott Komárom népének a magyar hazához való hűségéről. Bemutatja ezenkívül Ra­vasz László ref. püspök beiktatását, a ma­gyarországi Szent Domokos-rend jubileu­mát, az elszakított Sopront stb. stb. — A szövegrészből a „Szilánkok" mellett ki­emeljük Baja Mihály dalait. Timár József novelláját, Hatos Tivadar október 6-iki cikkét, Gulyás József regényfolytatását s a gazdag hir- és gazdasági rovatot. A „Ma­gyar Nép" előfizetése negyedévre 60 K, lélévre 110 K. Mutatványszámot készség­gel küld a kiadóhivatal, Budapest, Szent­királyi-utca 30. szám. Tőzsde Zürichben a magyar koronát 0'83-mal jegyezték Valuták i Napoleon 2080—90 Angol tont 2540—60 Dollár 652—625 Francia frank 47-50-48-50 Márka 5-36—549 Lira 25-10—26-30 Osztrák kor. 22—23 Rubel 29—30 Leu 560—570 Szokol 712—722 Svájci frank Dinár 10- 10 — Lengyel márka 13 3A—14 : 1/i NÁDOR MOZGÓ Október 11-én, kedden: 9 császár Komédiása a legújabb Napoleon kép, 4 felvonásban, előjátékkal. Előadások : Fél 7 órakor és fél 9 órakor

Next

/
Oldalképek
Tartalom