Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) március-május • 1-49. szám

1920-04-04 / 5. szám

yest Békéscsaba, 1920.. április 15. — fl selyemfonóda c. múlt számunkban megjelent cikkünkre szerkesztőségünkben megje­lent Feníős Pál ur az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség békéscsabai felügyelője igazolni, hogy ő is tisztviselője a' selyemfonodának, az oláhok rablásával szemben azonban természetesen tehe­tetlen volt. — Őrlemények tanyára naló szállítása. A ki tanyára akar szállítani lisztet és egyéb őrle­ményeket, köteles az őrlést végző malomtól az őrölt mennyiségről igazolványt kérni a mely iga­zolványt Zsilinszky utca 2. száni alatt a Szegedi m. kir. gyal. hadosztály ellátó hivatalánál látta­moztatni kell, hogy a katonaság a kiszállítás elé akadályokat ne gördítsen. — Adakozás. A Csáky társulata által 31-én rendezett díszelőadás tiszta jövedelmének 50 szá­zalékja : 5031 K, Réthy Béla 5000 K a hadsereg felszerelésére és 1000 K a katonák megvendégelé­sére. Kurilla András 200 K a felszerelésre s még többen adakoztak a város utján 2200 koronát. — Templomi nap a menekültekért. A gróf Bethlen István elnöklete alatt álló „Béke­előkészítő Iroda" „Templomi nap a menekültekért" tartását határozta el. Ai erre vonatkozó körlevél a következő: A hazájukból kiüldözött menekültek a készülő békeszerződés döntése értelmében el­szakittatnak szülőföldjüktől, A szülőföldjüktől távol élő magyarok, székelyek tízezrei nélkülözések közt élnek. A nélkülözést a magyar társadalomnak kell enyhítenie. Ebből a célból egy „Templomi nap a menekültekért" tartása határoztatott el, amikor a templomok szóllitják adakozásra a hÍTŐk millióit. A bnsvét első napi istentiszteleten az ország min­den templomában egy és ugyanazon órában kö­nyörögjenek a^Ur szolgái szent István birodal­mának integnfc'ffcáért, megemlékezvén a kiüldözött és itienekült Magyarország sorsáról. Siessenek a hívek e napon egész áldozatkészségükkel a földön­futóvá lett menekültek segítségére. A békéscsabai keresztyén templomokban is e célra történik az adakozás húsvét első napján. — Adakozás a hadseregnek. A Körös­vidék utján ujabban a következő adományok foly­tak be a hadsereg számára. Felruházásra adakoz­tak : Qál István 700, Ötvös Jánosné 50, N. N. 500, Gottennayer Károly 200, özv. Propper Gé­záné 200, Veress András 200, Havran Lajos és neje 1000, Laubner József 100, Pálfy János hen­tes 500, Lestyán Dániel 400, ifj. Kohut József 100, Hanesz József 2000 K-t. Élelmezésre: Gál István 300, Félix István 50, Ötvös Jánosné 50, Havran Lajos és neje 500, Lestyán Dániel 200 K-t. — Gyula román lakossága. Ne felejtsük el a gyulai románoknak, hogy jó részt nem ültek fel félrevezetőiknek. Viselkedésük, hűséges ragasz­kodásuk bizonyítja, hogy megértik, tudják, hogy az életükkel, a munkájukkal, a verejtékükkel és vérükkel csakis az ezeréves Magyarhazának tar­toznak, tudják, hogy a föld, amely szülte, táplálta és felnevelte őket : magyar volt és magyar lesz örökké! Jellemző a gyulai románlakosságnak a megszállás alatt tanúsított magatartására, hogy mindössze tizennyolcan (részben családosak) érez­ték szükségét a magyarok elől való távozásnak. Hrabovszkiék tanulhatnának! — Himlőoltás. Közhírré adatik, hogy az új­szülöttek himlőoltása folyó hó 11-én megkezdődik, minden szülő tartozik újszülött gyermekét himlő ellen beoltatni, annak elmulasztása hatóságilag büntetve lesz. A himlőoltások négy egymásután következő vasárnap d. u. 2 órakor a Városháza nagytermében iesznek megtartva. — Rendelet. A magyar kormánynak 384/1920. M. E. sz. rendelete értelmében a só árai megállapittatván, azo­kat a fogyasztó közönsúgtel az idevonatkozó rendelkezések­kel egy,itt a következőkben közlöm: Az étkezéshez hasz­nálatos közönséges konyhasó (főtt só, darabos só vagy őrölt só) ára papir tacskóval együtt kg.-ként 6 korona. A Lucullus kristáiysó ára 750 grammot tartalmazó dobozonként ÍO K. A denaturált murhasó ; ra papírzacskóval együtt kg.-ként 3 K­Állattenyésztési célokra szo :gáló darabos kősó ára kg.-ként 4 K. Mindazok az egyének, jogi személyek és cégek, akik­nek birtokában a jelen rendelet életbelépésének napján konyhasoból 50, marhasóból 100, denaturált vagy tisztátat­lan iparsóból pedig 200 kg.-ot meghaladó készlet van, kö­telesek a készletet, valamini annak tároslási helyét a békés­csabai pénzügyőri szakasznál azonnal bejelenteni. Aki a je­len rendeletben megszabott áraknál magasabb árt követel vagy fogad el, vagy a jelen ren leletben foglalt rendelkezé­seket egyébként megszegi, vagy kijátsza, az — amennyiben cselekménye súlyosabb büntatő rendelkezés alá nemesik — kihágást követ el s hat hónapig terjedhető elzárással és kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Békéscsaba, 192<; április 2. Dr. Debreczeny, m. k. állam­rendőrségi kapitány. — Hirdetmény. A gyalogsági laktanyában és a méníelepen nagy mennyiségű trágya van fel­halmozva, amelynek sürgős eltakarítása szükséges. Értesíttetik a gazdaközönség, hogy a trágyát in­gyen elviheti. A kik ezt igénylik, a kihordást április 11-ig eszközötjék. Vatga Sándor asztalos eljegyezte Galló Ilonkát, Galló János kisgazda leányát. Minden külön értesilés helyett. Özv. Prcpper Gézáné értesiti a t. hölgyközönséget, hogy április hó 6-tól újból vesz fel megrendeléseket. SZINHÁZ. Heti műsor: Hétfő b. szünet. Rendes helyárakkal, d. u. Tiszt ,urak a zárdában. Operett d. u. Sárga csikó. Népszínmű. Kedd. b. szünet díszelőadás. Cigánybáró Operett. Szerda. Páratlan b. Nemtudomka Operett. Csütörtök. Páros b. Nemtudomka Operett. Péntek. Páratlan b. Nóra Színmű. Szombat, b. szünet csak felnőtteknek. Osztri­gás Mici. Énekes bohózat. Vasárnap, b. szünetben Rendes helyárakkal d. u. Koldus diák. Operett, este, Vereshaju nép­színmű. Az elmaradt előadásokra váltott jegyek ér­vénytelenek s azok a pénztárnál visszaváltatnak. — Az „Aurora" a jövőhéten ismét meg­kezdi működését, f. hó 11-én tartja felolvasódél­utánját a közművelődés házában. A délután műsora következő: 1. Himnusz énekli a közönség. 2. Sajó Sándor: Magyarnak le*xi, Szavalja Horváth Jenő. 3. Hubay: Kreno­nat hegedűs, hegedűn játsza Fenyvesy Károly dr. dr. Südy Ernőné. 4. Művészetek a nemzeti eszme szolgálatában. Irta és felolvassa dr. Rell Lajos. 5. Szózat, énekli a közönség. Belépődíj 4 K- tagoknak 3 K. Diákjegy 2 K. Mulatságok. Özv. Berényi Jenőné, Krieg Lenke, fiac«­kája, Tudika s az összes rokonok nevében fájda­lomtól szétdúlt lélekkel tudatja férjének, Berényi Jenő századosnak, a hitvesi szeretet martirjának halálát. A megboldogultat folyó hő 3-án délelőtt 10 óra­kor adjuk át a boloogabb hazának. Az engesztelő szentmiseáldozat folyó hó 12-én délelőtt fél 8 ómkor tartatik meg. Legyen őrzőangyalunk az örök boldogság honában. Békéscsaba, 1920. április hó 2-án. Id. Berényi Antal és neje szülők. Berényi Antal testvére. Berényi Antalné sógornője. Minden külön értesítés helyett. — fl csabai fiatalság szerdán zártkörű magyarbálat rendez a Vigadó összes termeiben. A tiszta jövedelmét a Magyar Nemzeti Hadsereg felszerelésére fogja fordítani a rendezőség. A ne­mes célra váló tekintettel felülfizetések köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz. SPORT. — Serleg mérkőzés. Husvéth vasárnapján d. u. fél 4 órakor a Csak és Előre I. csapata a Csak pályán verseny serlegmérkőzét tart. A nagy sportesemény iránt óriási az érdeklődés. — Katonák Joodballmérkőzése. Husvéth hétfőjén a Csak pályáján az Előre I. csapata ba­rátságos mérkőzést tart a Rátvay zászlóalj foot­ballcsapatával. Egy ügyes fiu tanoncnak fölvétetik Kardos András kő­művesmesternél, IV. Munkácsi-utca 4. sz. Meghívó. A békéscsabai kisgazdák egylete 1920. évi ápri 11. napján délután 2 órakor az egvlet helyiségéb tirtandó közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. A választmány évi jelentése. 2. Az évi számadások megvizsgálása. 3. Az egyleti házbér ügye. 4. Tisztújítás. 5. Indítvány a román megszállás alatt az egyleti lyiségben hazaellenes politikát üző egyleti tagoknak egyletből az ílapszabály 2. § a értelmében való kizár; iránt. 6. A közbirtokosság házbizottságának 1919. évi z izámadása. Békéscsaba, 1919. márciui hó. 2— Kovács Sz. Mlhá egyleti elnök. fehrne varrodá, Kolboy Lniosné Békéscsabán, Orosházi-utca 62. szár Kész férfi-gallérok minden számban kaphatók nagyban és kicsinyben. A pénzbőség haszon nélkül még nem elég. Azért felkérném olyan gazda, uri, vagy tők egyént, aki szeretné, hogy pénze minden gond fáradság nélkül nagyobb jövedelmet hozna, m rendes kamatot, hogy fektesse pénzét olyan ip£ és kereskedelmi vállalatba, ahol minden kockáztat, nélkül teljes biztonságban szép jövedelmet hozi pénze. — BŐTebbet Bagyinka Jánosnál Bék csabán, IV. ker., Veres-utca 1. Szőlősgazdák Mmébi Szőlők termőre metszését szakszerűen, felelőssé mellett végzi Csató Péter oki. szőlész és kertés rolt állami szőlészeti munkavezető. Lakik: Béké csaba, Felsőkörössor 15. A magyar állatni rendő rség szeg edi kerületének főkapitán Másolat. 1086/1920. sz. Hirdetmény. A magyar állami rendőrség szervezésével kapcsol ban Szeged, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kishunhal Hódmezővásárhely, Makó, Szentes, Gyula és Békéscsa városokban működő kapitányságoknál, valamint Orosíiá Dorozsma állami rendőrségi kirendeltségeknél mintegy 12 gyalog és 300 lovas rendőri állás töltendő be. Ezen állásokra az alábbi feltételek mellett pályáza hirdetek : Pályázhatnak 22 évet túlhaladott, de 40 évnél n idősebb korú katonai kötelezettségüknek eleget tett, bi tetlen előéletű, irni-oNas-ni tudó magjar állampolgárok. A pályázók személyesen jelentkezve, kérvényt nyt sanak de azon államrendőrségi kapitányságnál, mely szolgálni óhajtanak. ~ A pályázatoknál bemutatandó a pályázó sziileté erkölcsi, iskolai bizonyítványai és katonai okmányai. Harctéri szolgálatot tellesitett, kitüntetéssel biró altiszti rangot elért volt katonák, a pályázatnál előnyöse elbánásban részesülnek. A pályázók behivót fognak kapni, melynek alapjá az abban jelzett helyen orvosi vizsgalatra tartoznak uiej jelenni, melynek eredményéhez képest fogok felvételi iránt határozni. A felvett pályázók egy évi próbaszolgálatra kötele tetnek, végleges kinevezésük ezen próbiszolgá'iat megfele teljesítése és az elóirt rendőri tanfolyam sikeres bevégzé uián fog megtörténni. Az állami rendőr illetményei az első három évben következők: Évi fizetés 2400 K Háborús pótléka 1900 K Rendőrségi pótdija 1500 K Családi pótléka családtagonként évi 480 K és a törvényszerű lakpénz. Gondoskodás történt, hogy az állami reedőrség 1 génységének élelmezése és ellátása feltéllenül és oly mt tékben biztosittassék, hozy ugy a családos alkalmazotta mint a nőtlenek illetményeikből megélni képesek legyene Tájékozásul közlöm még, hogy minden rendőr háro évenként fokozatosan előlép, ugy hogy 12 évi szolgál után az ellenőri, 18 év! szolgálat után a főellenőri rang éri el. Az ellenőr évi összjavadalmazása kb. 8500 korona főellenőré 10,000 korona. Amennyiben a rendőr szolgálatában kiváló eredm nyeket ér el, a megbízhatóságával és szorgalmával bajtá sainak példát ad, altisztté nevezhető ki s ez esetben megfelelő ntagásabb fizetéssel őrmesteri, törzsőrmester? tiszthelyettesi rangot nyerhet. Szeged, 1920. évi március hó. Dr. Szalay József s. kerületi főkapitány.

Next

/
Oldalképek
Tartalom