Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-12-01 / 96. szám
2. oldal. KOMAROMI LAPOK 1937. december 1. len van az egész világ magyarsága, bárhova is hullatta az embersors az összetartozó vércsöppeket. Mert közénk ékelődhetik hegy, völgy, folyó vagy tenger, az élet és az ember törvénye, a határ vagy a műveltség és a meggyőződés határa, sőt a magyar átok, a visszavonás közénk sulykolhatja kegyetlen és végzetes mesgyeköveit, azért egyben mindenkor egyek vagyunk: az alkotó magyar géniusz rendületlen megbecsülésében. Hát mindazoknak, akik itt láthatatlanul vannak jelen, szálljon innen Jókai szellemének Géniusz-rádióján ál meleg köszöntés. Jókai a magyarnak több volt, mint bármelyik nagy írója és költője. Jókai a magyaroknak több, mint más nemzeteknek az ő nagy íróik és költőik. Ő a nemzet legnagyobb jóit evő je volt. Képzeljék el a szenvedő, az ősz magyarokat, a szenvedő fiatalságot 1849 után, ahogy titkos, fájdalmas órákban, az elnyomatás rabnapjaiban lapozzák Jókai regéit, melyektől valahogyan aranyszélű lesz a látóhatár ónos köde, valahogyan csillagfényes lesz a fekete éjszaka is. Képzeljék el a nemzedékek hosszú sorát, akik az elnyűvő köznap, az idegölő vagy áldozatos küzködés után, vagy kínlódó betegágyon a könyv után nyúlnak, melyen Jókai neve áll és ettől a könyvtől édesek és csodásak lesznek lázas álmai. És mégis, — igaz, hogy a mai materialista kor titánjai precíziós mérlegre rakják a halott írók lelkét és zsenijét. Lekicsinylő legyintéssel írják fekete betűkkel a fekete bírálatot: Jókai csak romantikus volt. Jókai irreális volt. Jókai nem ismerte az életei és az élet igazi problémáit. És írják csak azért, mert minden írásában a jóság győz és az igazság, — mert egyetlen művében sincs csalódás és valóságos kegyetlen tragédia, hanem csak igazi emberi igazság és megérdemelt sors. Mi, a mai időknek árvái, legjobban tudjuk, hogy nem állott meg az idők kereke. Tudjuk, hogy az Ízlés nem az írótoll percegésével halad és változik, hanem a repülőgép zakatolásával és a rádiószikrák pattogásával. Mi tudjuk legjobban, hogy ez a szegény élet milyen bonyolult, hogy útvesztőjéből a problémák spanyol lovasai és drótakadályai közül nemcsak a köznapi ember nem bír kitalálni, hanem a lángszellemű írók izgalma sem. Ezért mi e szobor alól elriasztjuk az átértékelőket, az ikonoklasztákat, a képrombolókat, mert annak, aki írásaiban reményeket osztogatott, csak a legnagyobb, hála jár és nem cpigon-krilika, — annak, aki csak fényt osztott, az utókortól csak fény jár vissza és nem epigon-bírálat. A nemzedékek nagyjaiknak szobrokat nem azért emelnek, hogy érccel és kővel halhatatlanná tegyék őket. Halhatatlanná csak egy teszi a múló embert, lelkének alkotássá kristályosodott része, melyet az utókornak, nemzete nemzedékeinek hagyott hátra. Nekünk magyaroknak ez a szobor több, mint bála, kegyelet, vagy ünneplő emlékezés jele. Nekünk ez a szobor búcsújáróhely, hol nehéz órákban meggyujthatjuk gondolatink örökmécsét, meglobbanthatjuk nehéz órákban érzéseink szövétnekét, hogy hazavigyük a köznapok sötétségébe, mint a monda szerint a firenzei fegyverkovács, aki a szent sírnál gyújtott fáklyát féltve, óva vitte hazájába. Nekünk magyaroknak a szobor nemcsak ércbe vagy márványba formált művészet, hanem erőforrás, melyhez úgy járulunk, mint a görög hitrege hőse, aki erősebb bajnokkal viaskodott és ahányszor a másik földre sújtotta, az anyaföldtől új erőt kapott és talpra ugrott. Mi is e szobor előtt a magyar géniusz e hitregéjének hívő pogányái vagyunk, akik erőt kérünk az érc és kőemléktől, mert tudjuk, hogy a múltak géniusza — a jövőnk is. Nekünk Jókai szobra élő szobor, mert ő él szívünkben. Nekünk ez a s/flbor cselekvő szobor, mert a jóság és a szépség vigasztaló betűje a legnagyobb jótett. Ez a szobor alkotó szobor, mert Jókai tovább alkot a lelkekben. Valamikor egy angol könyvben láttam az angol Jókai, Dickens száz éves születése napja fordulójának leírását. Az angolok azzal ünnepelték írójukat, hógy felsorakoztatták regényeinek korhű alakjait. Én is így emlékezem Jókairól . . . Látom magunk közt Ankerschmidtet, az új földesurat, aki osztrák ellenségként jött a magyar levegőbe — és éppen, mert megismerte fajtánkat, megszerette a magyart és eggyé váll velünk. Hol vannak a mai időkben ilyen új földesurak? Látom közöttünk a régi jó táblabírákat, kiknek jellemén nem fog a rozsda, sem a kincseké, sem a szerelemé. Hol vannak ma az ilyen rendületlenek? Látom levelinci Tímár Mihályt, a komáromi hajóst, ki szegény-gazdag a talált kincsek és a művelt emberek között és ezért elmegy gazt lag szegénynek Senki szigetére, mert tudja, hogy csak annak oldalán lehet boldog, aki benne hisz. Hol vannak ma, akik így tudnak lemondani? Látom a Sárga Rózsából Decsi csikóst, aki maga a magyar szántásból termett ősi virtus. Hol van ma az öntudat, amely virtus és hol van a virlus, amely öntudat? Tovább számlálhatnám őket atyamesterük lábainál és tovább is idézem őket, Jókai képzeletének alakjait. Tetemre idézem őket, a múlt bűnei és a ma bűnei tetemére... Mi, akiknek már fehér a halántékunk, elmegyünk szárnyaszegett reményeinkkel, de igaz hitünkkel. Az aggodalmak rohanásai között egyszer csak megáll a szívünk. Elmegyünk oda. ahol nincs gyűlölség, ahol nincs probléma, ahol nincs világnézet, ahol nincs kisebbségi kérdés, nincs bellum omnium contra omnes, hanem csak fény, az egyetlen, kioltliatatlan fény, melynek igazság a neve. Ezért a távozók, a morituri nyomába idézem Jókai szobrához a magyar ifjúságot, mely a materializmus korában annyi kétkedéssel néz vissza Jókai hőseire. Találkozzék a magyar ifjúság e szobor alatt ezekkel a hősökkel! Találkozzék az ifjúság a fiatal Garamvölgyi mérnökkel, aki kockáztat életet, boldogságot, hogy az árvíztől megmentse a Tiszahát népét, mert örök szerelemmel szereti ezt a népet, az ő magyar fajtáját. Találkozzék Fenyéry táblabíróval, aki odadobja pályáját, jövőjét, sőt az úgvnevezett úri becsületet, hogy az éhező nincsteleneknek kenyerei oszthasson. — találkozzék Fenyéryvel, mert ebben az alakban több szociális érzék van, mint nagyhangú könyvek minden frázisában. Találkozzék itt a Kőszívű ember fiaival, a Baradlayakkal, akiktől megtanulhatja ez a magyar ifjúság, hogyan kell a meggyőződésért élni vagy meghalni. Találkozzék itt az Egy az Isten meséjének Adorjánjaival, akik a magyar vérség összetartó varázsának hitével megbocsátják egymásnak a legnagyobb vétket és hűtlenséget is, mert nemcsak egy az Isten, hanem egy a nemzet is. Ha a magyar ifjúság e szobornál találkozni fog velük, megszereti őket és hinni fog bennük. ... És most annak a Komáromnak, mely az elszegényedés és a lelki elszegényedés nagy őszén állította e szobrot, hála és köszöntés. Kalaplevéve és oldott saruval léptünk e város, a komáromi magyarok mesgyéibe és Jókai — tudom, az ő lehunyt jóságos kék szemeivel büszkén néz az ő Komároméra. Ä Jókai szobor A remekbekészült gyönyörű beszéd megragadó hatást váltott ki a hallgatóság leikéből, mely után ismét a K o máromi Dalegyesület adott elő egy ünnepi, alkalmi énekszámot. A mű ódái szárnyalású szövegét dr. B o r k a Géza, a jeles költő írta, zenéjét pedig Schmidt Viktor, a Dalegyesülel nagytehetségű karnagya. A nemes páthoszt*és lendülő erőt kifejező énekművel teljes szépségében tolmácsolta a kar, melynek előadása ezúttal is művészi teljesítmény volt. Az ének után lehullott a szoborról a lepel és megjelent az ünneplő közönség előtt Be r e ez Gyula kitünően sikerült Jókai szobra. Mélységes áhítat fogta el az ezrekre menő közönség szívét a szobor láttára, a kalapok önkéntelenül lekerültek a fejekről, lelkes taps zúgott a szobor körül, melyet gyönyörködve szemléltek. A szobor Jókait ülő helyzetben, másfélszeres nagyságban szemlélteti. A múlt század hatvanas éveiben élő, költői hírnevének teljessége idejéből ismert alakját ábrázolja a művész a halhatatlan regényírónak, aki csodálatosan szép mesét mond nemzetének. Egyik keze szelíd gesztussal nyúl előre, másik kezével a mellette levő kézirat-kötetet forgatja. Magyar atillában, az akkori idők viseletében látjuk a költőt a pompásan kifaragott kőpadon, a feléje tekintőkre szelíden mosolyogva... megszólalásig hű arccal... A szobormű Berecz Gyula legszebb alkotása s a legteljesebb elismerésre tarthat számot művészi szempontból is. Valóban dísze Komáromnak. Az impozáns bronzszobor talapzata haraszti kőből készült nagy műgonddal és pontossággal, Komáromi Viktor és Reicher Miklós komáromi jónevű kőfaragók vezetése mellett. A bronzöntő munkát a prágai Anizs-cég végezte kifogástalanul. Szijj Ferenc elnök átveszi a szobrot Szijj Ferenc dr., a Jókai Egyesület érdemes elnöke lépett a mikrofon elé és szivekig haló, szép beszédben mondott köszönetét azoknak, akik a Jókai szobor megteremtését előmozdították. Mély hatást keltő beszéde, mellyel a szobrot az egyesület nevében átvette, a következő volt: Mai ünnepünkön, a Jókai Egyesületnek ezen a nagy ünnepén áhítatos, fohászkodó lélekkel adok hálát a mindenható Istennek azért, hogy megengedte érnem azt a pillanatot, amikor Jókai Mór szobra megjelent előttünk. Hosszú évsor, küzdelmes negyedszázad teli el azóta, mikor a Jókai Egyesület, életrekelésének első jeleként kitűzte a nagy célt: szobrot Jókainak ! Tizenöt évvel ezelőtt, az első Jókai szobor leleplezésénél fogadalmat tettünk, hogy felállítjuk Jókai szobrát a szülővárosban is. Felállítjuk szobrát annak a Jókainak, aki nemcsak legnagyobb, legkiválóbb fia volt Komáromnak, hanem a legszerető bb fia is, aki lángeszének tüneményes gondolataival, költői ajkának mézédes szavaival, mesemondó tollának gyöngybetüivel olyan elbájoló történelcket mondott el, olyan gyönyörködtető képeket festett szülővárosáról, amelyekhez csak a szeretet adhatta a szavakat és színeket. íme, itt van Jókai szobra, melybe beleöntöttük hálánkat, kegyeletünket, szeretőiünket és büszkeségünket! Megvalósult az álomnak gondolt cél, beteljesült a lehetetlennek tartott feladat! Jókai neve elhárított minden akadályt, Jókai szelleme meghozott minden támogatást! Nem tartozást róttunk le ezzel a szoborral, nem a kötelesség ösztökélt bennünket, hanem a szívünk vezérelt, a szívünk dobbant össze egy érzésben, egy nagy és szent célban. Ez a nagy, erős szívdobbanás csendült ki abból a gyönyörű visszhangból, mely kérő szavunkra keletkezeti. Palotáktól a kunyhókig, kormányférfiaktól a legegyszerűbb munkásokig, aggastyánoktól az iskolás gyermekekig közel és távol sok ezer ajak zengte ezt a visszhangot, mely az adományok ezreseinek, százasainak suhogásából, koronácskáinak, filléreinek csengéséből olyan fenségesen szép, harmonikus egységbe olvadt. Benne van ebben a harmóniában a megértés, a tiszteletadás, az áldozatkészség, a lelkesedés, az összetartás, a hit és a szeretet! A mi szívünk pedig csordultig van köszönettel, hálával, mindazok iránt, akiknek szívében megzendült egy-egy hangja ennek a hatalmas visszhangnak s akik adományaikkal lehetővé tették Jókai szobrának megvalósítását, elismeréssel és köszönettel a művész iránt, aki megalkotta, elismeréssel és köszönettel minden munkás kéz iránt, mely segített ezt a szobrot idevarázsolni. Mély megilletődéssel, hálával és tisztelettel veszem át Jókai Mór szobrát a Jókai Egyesület nevében azzal a fogadalommal, hogy a Jókai Egyesület mindenkor kegyelettel, féltő szeretettel, büszkén és boldogan fogja őrizni ezt a szobrot, mint a szülőváros hálájának, a csehszlovákiai magyarság szerétetének és a magyar kultúra erejének fénylő dokumentumát! Ä szobor megkoszorúzása A nagy tetszéssel fogadott beszéd elhangzása után következett a koszorúk letétele, példás rendben. Elsőnek a miniszterelnök koszorúját Országh József országos elnök tette le a szoborra magyar beszéd kisérelében. A járási választmány koszorúját Parassin Sándor járásfőnök, Komárom városét Nagy Jenő kormánybiztos, a Értesítés Visszaköltöztünk újonnan átépített és megnagyobbított modern üzletünkbe. Eddig is jól felszerelt raktárunkat minden igényeknek megfelelően új árucikkekkel bővitettük ki és az általánosan emelkedő árak dacára olcsón árusítunk. Tekintse meg üzletünket és kirakatainkat minden vételkötelezettség nélkül 1 Kérjük at. Vevőközönséget, hogy eddigi irántunk tanúsított jóakaratával továbbra is támogatni szíveskedjék. Kincs Mór Fin porzellán és üvegkereskedés, saját porzellán festészeti telep.
