Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-07-25 / 60. szám
1936. július 25. »KOMÁROMI LAPOK* 3 oldal Oroszország kapuja: a MURIBAN vasút A világ legészakibb vaspályája, amelynek épitése tízezernyi hadifogoly életébe két ült padi játék és annyiban uj, hogy — i a darab elejétől az utolsó felvonásig egyetlen egyszer sem csukódik össze a függöny. Színdarabom egy drogériában játszik. Amikor a közönség a színházba jön, maga előtt látja a nyílt színpadot, egy pesti elegáns drogériát. A nézőtér világos, a színpad sötét. Kezdődik az előadás. A nézőtéren elalszanak a csillárok, a színpad kigyul, kívülről kinyitják a boltot. Bejönnek a főnök, a pénztáros kisasszony, a segédek: az ő életüket adom három felvonáson és két napon át. Karácsony előtti napon kezdődik az »Illatszertár« és a szent estén ér véget. Egy csomó ember élete, szerelme, küzdelme, baja és boldogsága zsúfolódik össze erre a két napra. Kerültem a sablont és happy end helyett igyekeztem az életet adni. Azt az életet, amely körülöttünk tombol, amiben élünk és amin változtatni nem tudunk úgy sem. Amibe — akár akarjuk, akár nem — bde kell nyugodnunk, mert hiszen, ha nem is nyugszunk bele, akkor is úgy ér véget az életünk* ahogyan azt a sorsunk előírta. Amikor vége az előadásnak, a függöny nem csukódik össze, a kisasszony a pénztárban leszámolja a losungot, a portékát elrámolják és megy mindenki a dolga után. A főnök úr bezárja kívülről a boltot és — vége a darabnak. Talán egészen uj ötlet a darabomban az, hogy a főszereplőt, aki körül minden megfordul, — az öreg droguista élni akaró feleségét — nem is látja a közönség. Róla beszélnek, körülötte fordul meg minden tragédia, de ő maga odahaza éli le az életét, a boltba nem teszi be a lábát... — A másik darabom címe: »Egy ember, aki pénteken született«. Ez a darab tizenhét képből áll, a dráma a Lánchíd alatt kezdődik és ott is ér véget. Egy ember életéről szól, aki meghasonlott magával és az élettel, sok-sok csalódás és börtön után újra elölről kezdi és — második életében pontosan azok a csalódások érik, mint az elsőben. Hiába: a sors ellen nincsen orvosságunk... — Budapesten fogtam hozzá a két darabhoz, a színházak és kiadóm sürgettek, de Pesten nem tudtam dolgozni. Ide: az Alacsony Tátra paradicsomába, Telgártra kellett eljönnöm, hogy dolgozni tudjak. Három hét alatt el is készültem és — télen visszajövök újra, síelni és uj darabot írni... ni derekát, amint a tálcát az asztalra tette és magához vonta. Aztán megcsókolta a két keze minden ujját külön-külön. Végre pedig leült az asztalhoz. Leült, megigazította a monokliját, kivett egy tojást és beleállította az ezüstpohárkába. Tinka néni szorosan melléje ült és szelíden a vállára hajtotta kontyos, fürtös fejét. Ernőéi pedig megkopogtatta a kanálkával a tojás tetejét s leszedte a felső héját. Az iszonyat kiáltása tört ki mindnégyünk torkából. A tojásból borzas, idétlen csirkefej konyult elő. Ernőéinek leesett a monoklija és nagyot csörrent a tányéron. Tinka néni szörnyűt sikoltott. Mi négyen remegő térdekkel felálltunk, egymásra pillantottunk, aztán hanyathomlok iparkodtunk kifelé. Megéreztük, hogy jobb, ha egyedül hagyjuk kettőjüket. Kint újra egymásra néztünk. Arcunk sötét volt és komor. — Mindennek vége, — jelentette ki Muzslay Ilka. — Az ilyesmiért szoktak kiábrándulni a férfiak... — Tinka néni nem tehet semmiről! — tiltakoztam elszántan. De magam is éreztem, hogy gyenge az érvelésem. Az élet könyörtelen és logikus. Ha Tinka néni kevesebb szépérzékkel, de több gyakorlatiassággal lett volna megáldva, akkor inkább arra figyelt volna, friss-e a tojás, mint hogy ezüstpohárkával és tiszta abrosszal terítsen és rózsacsokrot teAz orosz politikusoknak — még az orosz-japán háborút megelőző időpontban — a legnagyobb gondot az okozta, hogy miképen lehetne biztosítani az orosz hajózás akadály tálánságát. A mérhetetlen orosz birodalom fekvése miatt kiesik a világtengerek forgalmából és beltengereit részben a Skagerraknái, részben pedig a Dardanelláknál bármikor el lehet zárni. Oroszországnak így csak két szabad kijárata maradt a világtengerekhez, az egyik Vladivosztokon keresztül a Csendes óceán felé, a másik pedig az Északi Jegestengeren keresztül az Atlanti óceán felé. Mind a két útvonal kedvezőtlen. Vladivosztok több mint 10.000 km. távolságra van Moszkvától, az északi kijárat pedig féléven keresztül nem használható. Az orosz birodalmat tehát mindezek alapján bátran olyan felhőkarcolóhoz lehetne hasonlítani, amelynek ezer szobája, de mindössze egy ablaknagyságú kijárata van, de ez a kijárat is csakj létrán közelíthető meg. A BAJBA JUTOTT TRANSSZIBÉRIAI VASÚT Nyolc éven keresztül építették a Moszkva-vladivosztoki vasútvonalat, amely csak a szerencsétlen japán hadjárat után készült el teljesen. Az oroszok vereségét katonai körök annak tulajdonították, hogy a transszibériai vasút akkor még képtelen volt lebonyolítani az óriási forgalmat. Ezen okulva, az orosz hadvezetőség közbenjárására a transszibériai vonalat állandóan modernizálták, úgy, hogy a világháború kitörésekor egyes szakaszokon már a második sínpár is le volt fektetve, ezenkívül Csitától Vladivosztokig horogalakú szárnyvonalat építettek, amely végig orosz területen fut keresztül. A legutóbbi esztendők eseményei igazolták a háború előtti orosz politikusok aggodalmait. Japán mandzsuriai előretörésével a transszibériai vonal veszedelmes helyzetbe került. A baj még ma sem múlt el, bár egyelőre elcsendesedtek az orosz-japán ellentétek hullámai. A szovjet kormány röviddel ezelőtt mégis elhatározta, hogy a háború alatt épített Murman vasutat megerősíti és modernizálja. AZ ÉSZAKI SARKVIDÉK ÁLDÁSA: A GOLF-ÁRAMLAT Az Atlanti óceán északkeleti része, vagyis Európa északnyugati partvonalain furcsa jelenséget észlelhetünk. Amíg az ugyanolyan magasságban lévő amerikai partok és szárazföldek nagy része kopár jégsivatag, addig Norvégia és Dánia egész éven keresztül hajózhatók. Norvégia ezt a kiváltságos helyzetet a Golf-áramlatnak köszönheti, amely az afrikai partok mentén működő passzátszelek által mozgásba hozott óriási mennyiségű meleg víz. Az állandó szelek járása előbb a Mexicoi öbölbe, majd onnan Anglia, Dánia és Norvégia partjai felé irányítja ezt a többszázkiloméler széles tengeralatti víztömeget, amely végül is az Északi Jegestenger hullámaiban vész el. A Golfáramlat nagy gyakorlati eredményéről könnyen meggyőződhetünk. Norvégia legészakibb kikötői: Narvik, Vardő és Vadső egész éven keresztül hajózhatók, mig ugyanakkor a sokszáz kilométerre délre fekvő Lulea svéd kikötő, amely a Botteni öbölben van, nyolc hónapon keresztül be van fagyva. Amikor tehát a luleai kikötőmunkások kis faházikóikban a végtelen sarki tél befejezését várják, az alig 400 kilométernyire levő norvég kikötőkben vígan folyik a munka .A svéd vasbányák kénytelenek nyolc hónapon keresztül norvég kikötőn keresztül szállítani termékeiket, hacsak nem akarnak óriási vasúti fuvarköltséget fizetni. A MURMAN VASÚT Hasonló a helyzet a norvég partok közelében levő orosz kikötőkben is. A különbség csak az, hogy itt a Golf-áramlat melegéből már sokat elvett a sarki tenger vize, de a Kola félsziget északi partjain legalább hat hónapon keresztül zavartalanul közlekedhetnek a hajók. Ez a természeti tünet adta meg a vasútvonal megépítésének a gondolatát. A Murman vasút segítségével az orosz gabonát és ásványi termékeket aránylag könynyen lehel a Murmanszk kikötőbe szállítani, ahonnan a gőzösök szabadon eljuthatnak az Atlanti óceánba. Természetesen csak a hat nyári hónapban. Október és március között ugyanolyan jégtömegek fekszenek a Murman partokon, mint Oroszország többi északi tengermelléki részein. 1912-ben kezdték meg a vasút építését, amely kereken 1200 km. hosszú. A világháború kitörése siettette a munka befejezését és erre a célra a hadifoglyokat használták fel. Az építés most már télen is folyt, holott a háború előtt csak nyáron dolgoztak. Mit számított azonban néhány tízezer hadifogoly élete? A rettenetes télben a skorbut és más sarki betegség tizedelte a rosszul táplált és hiányosan öltözött hadifoglyokat. Végül teljesen elkészült a Murman-vasut és az angol fegyverek a Jegestengeren keresztül akadálytalanul eljuthattak Oroszországba. Ez azonban már nem segített az oroszok hadi helyzetén. Kitört a forradalom, amely a szovjet kezébe juttatta a birodalmat. KARÉLIA A békekötéskor Európai-Oroszország testéből hatalmas területeket hasítottak ki. Lengyelország, Finnország, Észtország, Litvánia és Lettország visszanyerték egykori függetlenségüket. A legtöbb uj állam, de különösen Finnország többször is kifejezte elégedetlenségét uj határaival szemben. Az »Ezer tó országa« ugyanis igényt tartott a Murman vasútra. Megállapítható, hogy Finnország igényei részben jogosultak, mert a Murman-vasut az úgynevezett Karéba tartományt hasítja keresztül, amelynek lakossága finn és lapp. A finnek egy időben megszállás alatt tartották Karéliát, de végül is kénytelenek voltak a békeszerződésekben megállapított határok mögé vonulni. FINN TERJESZKEDÉSI VÁGYAK Helsinkiben azonban nem adták fel azt a reményt, hogy Karéliát sikerülni fog megszerezni az oroszoktól. A Karéliában lakó finnek száma többszázezerre tehető és már maga ez a körülmény is elegendő ahhoz, hogy kitartásra tüzelje a túlzó nacionalistákat. Van azonban a karéliai expanzív politikának egy másik oldala is: ez a Murman-vasut, amely mindöszsze 100—150, néhol pedig 50 kilométernyi távolságra húzódik a jelenlegi finn határtól. Finnország jegestengeri szakasza mindössze 100 km. széles, de egyetlen kikötőnek alkalmas pontja sincs. Már pedig a déli kikötők léte a skagerr aki tengerszorostól függ, amelyet Dánia és Svédország tartanak a kezükben. Finnország lakóinak jelentékeny része svéd, akik ugyan jelenleg teljes jogegyenlőséget élveznek, de sohasem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő és az előrelátó finn politikusok már most szeretnék biztosítani tengeri sza— őrültség! — mondta Muzslay Irén. — Ebben az esőben. — Hiába próbálkozol, — mosolygott a nagyobbik Muzslay-lány szánakozóan. — Náthát kapsz és ágyba dugnak, — ijesztgetett a húgom. Úgy éreztem, meg kell keresnem a gyűrűt. Ha megtalálom, akkor van a világon lehetetlenség is, csoda is, akkor lehet bízni minden szépben, jóban, akkor maradhatok felhőábrándok kergetőjének... akkor Tinka néniből nem ábrándult ki Ernőéi a csirke miatt, hanem szeretni fogja továbbra is, mert akkor a szerelem több, mint aminek az emberek általában gondolják. Kimentem az esőbe és egy ócska rozsdás konyhakéssel nekifogtam a keresésnek a bokáig érő hóban. Vágtam, túrtam nagy türelemmel. A lányok hazamentek. Esteledett már. Tinka néni még mindig sírt odabenn. S amikor már úgy fáztam, hogy arra gondoltam, hazamegyek, mert nincs semmi remény, — egyszerre keményet ért a rozsdás kés és a tenyerembe perdült a sárból a gyűrű. Bevittem Tinka néninek. Másnap megérkezett Ernőéitől a rajongó szerelmes levél, amit hálából megmutatott nekem Tinka néni. Azóta makacsul él bennem a romantika. Még mindig nem pusztult ki s attól félek, benne marad a lelkemben örökké. gyen az asztal közepére. A húgom egyszerre nevetni kezdett s vele együtt a két Muzslay-leány is. Ernőéi jutott az eszükbe, amint a csirkére meredt... Én azonban nem tudtam nevetni. Elbúsúltan mentem haza és megrendült bennem a hit a felsőbbrendű szépségekben. Hátha csakugyan nem érdemes rózsaszínű felhőkben járni, magasabbrendű életet kívánni... jó háziasszonynak kell lenni, ez az egész. Materialista világfelfogású és kényelmesen éldegélő szakácsnőknek áll a világ, — gondoltam sóhajtva. És az járt az eszemben, hogy megváltoztatom egész életnézetemet.. . Hanem akkor történt megint valami. Aznap, mikor Ernőd elutazott, már volt zongoraóránk. Én voltam az első. Tinka néni nemrég tért vissza zuhogó esőben az állomásról és nagyon érzelmes és bánatos hangulatban volt. A tojásról nem esett szó köztünk, bennem is volt annyi tapintat, hogy nem emlegettem, de az volt az érzésem, hogy valami titkolt fájdalom nehezedik a szívére. Szórakozottan maga elé nézett, mintha a hulló esőcseppeket nézné, mialatt arról beszélt nekem, hogy az életben senki sem lehet egészen boldog. Megértéssel hallgattam. így telt az idő. Tinka néni csak akkor riadt fel, mikor megláttuk a húgomat és a két Muzslay-leányt felfelé kapaszkodni a házhoz vezető síkos úton. Jöttek már ők is zongoraórára. Bementünk a szobába. Sóhajtva készültem hozzá, hogy a zongorához üljek, mikor Tinka néni szívszaggatóan Telsikoltott: — A gyűrűm! Balkeze gyűrűs ujjáról hiányzott a széles aranykarika. — A jeggyürűm! — zokogta és az asztalra borult. Megrendültön álltunk ott. Muzslay Ilka jelentősen nézett rám. Tudtam, mire gondol. Arra, hogy ez rossz jel. Ernőéi, úgylátszik, csakugyan kiábrándult Tinka néniből. Nem szereti többé. Szerelmének záloga, a karikagyűrű elveszett. Lehet, hogy Tinka néni lelkét is ilyenféle előérzet árnyékolta el, mert vigasztalhatatlan volt. — Először is azon kell gondolkozni, hol veszhetett el, — mondta az aranyszőke, kisebb Muzslay-leány, aki józan és gyakorlatias volt. — A sárban lesz, bizonyosan a sárban — sírta Tinka néni. — Akkor megkerül pár nap múlva, ha ugyan a sebesen folyó esővíz el nem sodorta az uccára és ott valaki megtalálta... — Pár nap múlva... — sóhajtotta Tinka néni olyan hangon, mint mikor valakit azzal biztatnak, hogy egy másik életben talán emeletes hgza lesz, vagy megüti a főnyereményt. Nem bírtam nézni a könnyes szemét. Felvettem az esőkabátomat. — Kimegyek és megkeresem a gyűrűt, — mondtam. A szívem túláradó érzése hajtott.
