Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-07-08 / 54. szám
4. uulal. »KOMAROMI LAPOK« Í933, július 8. dór 10 I\c. A vasipari osztályokban: Jedlicska Aladár 30, Podhorny László 30, Bajkai Lajos 20, Beké Zoltán 20, Mészáros László 10, Kovács László 10 Ive. Az asztalosiparban: Földes József 30, Szondra Pál 30, Bedecs István 20, Németh Géza 20; Todorov György 10, Serényi Sándor 10, Mura Vilmos 10 Ke. A szabóiparban: Szász Béla 30, Horváth Vilmos 30, Komárom, junius 7. Az előző számunkban nagy könnyelműséget követtünk el, amikor örömmel jelentettük be, hogy no végre Komáromba is megjött a nyár. Amire cikkünk megjelent, a nyár tovább libbent és hűvösre vált az idő. Csak ekkor jutott eszünkbe, hogy egészen elfelejtkeztünk egy régi újságírói babonáról, amely szerint azonnal megváltozik az idő, ha Írnak róla és éppen ellenkezője lesz annak, ami valóságban van. Például ha panaszkodunk, hogy nagy a szárazság, mire a cikk megjelenik, már elkezdődött a negyven napos eső. Ha annak örülök cikkemben, hogy hála Isten véget ért az esős évszak, akkor újra megerednek az Egek csatornái. Sokan azt mondhatnák erre, akkor valósággal kormányozni lehet az időjárást, mert hiszen csak éppen az ellenkezőjét kell Írni annak, amit akarunk és akkor komandóra megy az egész dolog. Ezt azonban nem merném sokszor megcsinálni, mert egyszer csaknem meglincseltek érte. Valamikor, amikor még kezdő újságíró voltam és a Breznóbányán megjelenő Garamvidéke cimii lapnak voltam a legszorgalmasabb munkatársa és nemcsak naponta, hanem laponta jelentek meg ott cikkeim, tárcáim és szégyenlem bevallani, hogy verseim is. A jó Isten ennél a bűnömnél, már a versfaragásnál enyhilő körülménynek fogja venni, hogy a verseim rimesek voltak, mert nekem hiába beszélnek a haladó kor kritikusai és hiába mondanak maradinak, nekem a rimtelen vers nem vers, hanem csak hosszabb, rövidebb sorokban irt próza, éppen azért lehetséges öt perc alatt rimtelen verset irni, már tudnillik annak a számára, aki a rimtelent is versnek tartja. Szóval boldogult Garamvidékében egyszer megpróbáltam ezt az újságírói babonát időcsinálásra fölhasználni. A komáromi és a csallóközi gazdák esőért imádkoztak, hát gondoltam, hogy próbáljuk ki a dolgot. Megírtam hát, hogy milyen kellemes a nyár, hogy pompásan lehet fürödni, napozni és a nyaraló közönség nagyon örül annak, hogy eső nem zavarja a pompás nyaralást. A kabala bevált és Csallóköztől Breznóbányáig el kezdett szakadni a ■ több hetes eső. Mivel a cikkemben megírtam, hogy ezt a cikket egyenesen esőcsinálás céljából irtam, mindenki tudta, hogy kinek köszönheti ezt a bő istenáldást. A komáromi és a csallóközi gazdák örültek az esőnek, de mivel a breznóbányai Garamvidéke erre a vidékre csak egy példányban, — nekem — járt, az itteniek nem tudták meg sohasem, hogy kinek hálálkodjanak, ellenben megtudta egész Garamvölgye, Garamvidéke és pont ezen a vidéken nem kellett az eső és erősen szidtak a gazdák. Ezt még csak elviseltem volna, de mivel az általam csinált eső a breznóbányai juliálist is elmosta nemcsak egyszer, de többször is és hiába volt iányomtatva a meghívóra, hogy a nyári mulatságot kedvezőtlen idő esetén a rákövetkező vasárnap tartjuk meg és mivel ezeken a rákövetkező vasárnapokon is szakadt az eső, sok édes angyal, sok leánvos mama és anyós jelölt átkozott meg. Az elkészített fehér kis moll ruhákat hiába mutogatták meg az ismerősöknek, azokra abban a nyárban nem volt szükség. A gondos mamák hiába tervezték, hogy a nyári mulatság majd Smicsek Lajos 20, Lehner László 10 Ke. Az építőiparban: Rehák Ödön 30, Windmühl János 30, Sárkány János 20, Bedecs János 20 Ke. Az élelmezési iparban: Tóth Béla Pál 30, Yégh Dezső 30, Sárközy Pál 20, Nagy Gyula 20, Patócs Béla 10 Ke. A leánytanulók: Tóth Margit 30, Kreschka Margit 20, Kovács Ilona 20, Herdics Gecilia 10 Ke. összerezurázza a fiatalokat, sok kis lány nem lett az én esőm miatt abban az évben menyasszony, igy nem is veszem rossznéven az átkokat. Egyik breznóbányai mama öt eladó lányával azt a súlyos átkot mondotta a fejemre, hogy örökös agglegénységben éljem le ezt a földi életet és még merje valaki állítani a babonásokkal szemben, hogy az átok nem fogamzik meg! Hiszen még most se találtam meg a páromat. Egyik budapesti barátomnál éppen családi perpatvar volt azután, hogy ezt a breznóbányai mama átkát elmondtam, szegény barátom szinte irigykedve tört ki: — Ehj! Azt a keserves mindenségét ennek a nyavajás világnak, hogy engemet egy anya se tudott igy megátkozni! És a barátom e kitörése utám még áldom is azt a mamát, aki már bizonyára ott porladoz a breznóbányai kakukfüves temetőben. Azóta se akartam irányítani az időjárást, de most megint megpróbálom. Dolgozik bennam a boszu. Szerdai cikkemben szépen megírom, hogy itt a nyár, most már Komáromban is itt van és másnapra újra elkezdődött a szeles, hideg, naptalan és esős idő. Hát most megpróbálom és nyíltan megírom, hogy a nyár rutul becsapott, mert amikorra napvilágot látott a megérkezéséről szóló személyi hir, nyomban el is kotródott innen. Hát amint a rádióbemondó szokta mondani, ha tévedett, én is úgy kezdem, hogy pardon, helyesbitem, Komáromban még nem érkezett meg a nyár. bt megint fáznak az emberek és bánják azok, akik kivitették a szobából a kályhát és a papírkosárnak használt és papírral teletömött kályhákban sorra meggyujtják a papirt és ürülnek a pár fokos fölmelegedésnek. Mindenki boszus és bánatos. A Gólya, Szúnyog, Béka, a Pokol nyári vendéglősök legkivált, hogy a rossz idő miatt alig jár ki egypár edzett vendég. A benaftalinozott és becsapott kabátok előszedéséről kezdenek gondolkodni. A boák előkarülnek a már ilyenkor a pettyes katicabogár mászáshos szokott asszonyok csiklandós hófehér nyakára. A sok bánat között van néhol egy kis oázis. Néhol örülnek ennek a pocsék időnek. Néhány férj, akinek nagy pénzügyi gondot okozott az asszony tervezett nyaraltatása. Itt a férjek örülnek, hogy a rossz idő elrontja az asszony nyaralását, illetve meghiúsítja. Szóval próbáljuk meg a kabalát. Itt nálunk újra hideg van. Az emberek újra fölveszik a szvettereket, pulóvereket, jégereket,,trikókat, parkettujjasokat és egyébb mellvérteket. A vaskereskedésekben már megtették a korcsolyarendeléseket. A jégvermeket kezdik náddal újra bélelni, mert ha igy haladunk, maholnap beáll a tél. A fakereskedők, ha találkoznak az uccán és olyan fegyelmezettek, mint az ókori augurok, nem mosolyognak egymásra, magukba zárják a hideg idő közeledtére a lelki örömüket, a nőegyletek a téli ingyen cipő és ruha akciót készítik elő és a többi és a többi. .. No nyár testvér, tessék, cáfold meg ezt a cikkemet! Faun. nevelő apja és valahol a Balaton mellett, Balatonfüreden élt a szépséges Róza, ahol nevelőatyja, gyakran meglátogatta. A két lélek egymásra talált és semmivel se törődő, végzetes nagy szerelem támadt a két szivbnn egymás iránt és élte Jókai Mór kettős életét, ott lent a Senkiszigetnek nevezett Balaton partján, mint rajongó szerelmes és fönn Pesten, a kötelességét tudó férj. Nem kellett a fántázia bűvös varázsvesszőjéhez nyúlnia a nagy mesemondónak, csak le kellett irni mindazt, amit szive, lelke érzett. Azért olyan mestermü a regénynek ez a része mert azt nem a képzelet, hanem a szive dobbanása diktálta. így érthető még jobban, amikor Jókai erről a regényéről azt mondja, hogy „Be kell vallanom, hogy nekem magamnak ez a legkedvesebb regényem!“ Aztán igy nyilatkozik még: „De egyéb is van, amiért szeretem ez a regényemet, ennek az alakjai mind olyan jó ismerőseim nekem, ki korábból, ki későbbrői!“ Természetesen, hiszen a senkiszigetbeli Tímár ő maga, aki csak akkor lesz Domonkos János, amikor mint leleményes üzletember szerepel. De amikor Noémire gondoló, a Noémihez siető, a Noémitől távozó Domonkos Jánost festi, akkor önmagát rajzolja. Természetesen, hogy kedves ismerőse volt a nőiesség, bájosság megtestesülése: Noémi, hiszen az nem volt más, mint a kis Róza, aki szivében azt az olthatatlan szerelmet oltotta és a Senki szigetét, az igazit, a Jókai lelkében élő Senki szigetét ne keresse senki az Al- Dunán, Ada-Kalé körül, vagy magában Ada-Kaléban, mert az a balatonfüredi part volt, ahol lobogott a világ egyik legnagyobb szerelmének perzselő lángja. Azt is mondja Jókai Mór Az arany ember regényéről, hogy: „Az alakok és a helyzetek mind meg voltak a valóságban!“ Amikor ezt mondotta nagy mesemondónk, akkor még csak a leg szükebb családi körében tudták, hogy mennyire igazat mondott Jókai Mór. Az arany ember sokféle emberi tulajdonságból összetett alakjának iöbbi része Domonkos Jánosé volt, aki immár száz éve ott porladozik a komáromi görögkeleti temetőben. Érdekes, hogy az arany ember, Domonkos János utódai, testvérének, Domonkos Sándornak a leányai, a szépséges Domonkos lányok aztán tovább szőtték a regény fonalát, illetve valósággá akarták tenni a regény meséjét. Az egyik Domonkos lányt kömlődi Pázmándy Dénes vette el feleségül, aki a magyar szabadságharcban nagy szerepet vitt. Ugyanis, a Kömlőd melletti Párnák pusztán lakó Pázmándy utódok több olyan ereklyét mutatnak, amelyek azt akarják megerősíteni, hogy Timea, a török lány, nem regényalak, hanem valóságban élt személy. A Pázmándy birtokon gyakran megfordulok és a sok ereklye között ott van egy bájos török nő olajfestésü képe, amelyről azt tartja a Pázmándy család hagyománya, hogy az Timea képe és van birtokukban egy hatalmas menyasszonyi fátyol, tele török motivumu hímzéssel, amelyről pedig azt tartják,. hogy Ttmea menyasszonyi fatyla volt. Esetleg azt lehetne mondani, hogy Az arany ember regény megjelenése után a Domonkos ivadékok családi nimbuszának az emelésére készítették ezeket az ereklyéket, de ez a feltevés nem állhat meg, mert ez a regény 61 éve jelent meg és az említett emlékek sokkal régebbiek. Talán a komáromi mendemonda által szőtt Timea mese hatása alatt készítették az utódok ezeket az ereklyéket, hogy a nagybácsi, Domonkos János emléke még érdekesebb legyen. Szeptember 24-én lesz száz éve, hogy meghalt 65 éves korában Domonkos János a komáromi arany ember, akinek olajfestésű arcképe, altwieni porcelánjai és halotti címeres levele a Jókai Egyesület kulturpalotai múzeumának egyik legértékesebb emlékei. A százéves évforduló alkalmával a kegyelet bizonyára fölvirágozza azt a sirt, amely alatt a mi arany emberünk pihen, akinek a révén ős Komárom városa az egész világ előtt ismertté lett, mert a nagy mesemondónak ezt a népszerű regényét a világ minden müveit nyelvére lefordították, (bj.) Száz éve halt meg Jókai „Aranyembere“ Egy érdekes centennárium. — Ki voit az aranyember? — Kikről irta Jókai Mór a senkiszigetbéli idillikus szerelmet. Irodalomtörténeti titok, amelyek már nem is titkok. Saját tudósítónktól. Van-e olyan regényt olvasni szerető fiatal leány és férfi, aki nem ismeri Komárom halhatatlan Írójának, Jókai Mórnak egyik legnépszerűbb regényét, Az arany ember cimüt? Ha van, kissé szégyeije magát és siessen elolvasni, hiszen a szerelmesek két bálványa, a senkiszigetbeli Noémi és a révkomáromi Timár Mihály minden szerelmes szívben, lélekben megelevenedik és minden szerelmes ifjú Noémit lát szive bálványában és minden szerelmes leány olyannak tartja a szive kiválasztotta férfit, aminő Jókai Arany embere, Timár Mihály, akinek szép szavaira még a béka is olyan kedves lesz, mint a kis madárfióka. Azt már mindenki tudja, hogy ki volt az Aranyember, illetve, hogy Jókait ki inspirált ennek a népszerű regényhősének a megírására. Domonkos Jánosnak hívták, dúsgazdag komáromi gabonakareskedő voit, akinek sok gabonaszállító hajója úszott a Dunán, ha lefelé haladtak ezek a hatalmas tölgyfa hajók és a komáromi szekeres gazdák lovakkal vontatták föl, ha a vízfolyással szemben volt a hajóknak útja. Akkor a Duna mentén egész hajővontató néposztály keletkezett és sok volt ilyen hajóvontató Ko máromban is. Jókai Aranyemberének megtestesült alakja a regényben Tímár Mihály, a valóságban Domonkos János, porladozó holtteste ott pihen künn a komáromi görögkeleti temetőben levő sírboltban, amely előtt egy nagyméretű síremlék áll egy nőalakkal, amelyről azt mondják, hogy a kötelességét tudó, hálás hitvest, Tímeát akarja ábrázolni. Persze ezt csak a fantázia mondja, mert a Komárom, július 7 valóság Aranyembere, Domonkos János sose nősült meg és mint agglegény halt meg éppen száz esztendővel ezelőtt, 1833-ban. Mint gazdag gabonakereskedő, akinek ügynökségei voltak Magyaróvárott és lenn Baján, aztán a Tiszamentén, Tiszaváriban, gyakran volt távol Komáromtól üzleti ügyeinek lebonyolítására és a pletykára mindig éhes komáromi nénikék hamarosan suttogni kezdtek róla, hogy biztosan nője van valahol, odajár, annál tölti a rengeteg időt. Azt is beszélte a komáromi mendemonda, hogy megölt egy gazdag törököt, annak elrablóit kincseiből van a töménytelen gazdagsága. Pedig az akkori háborús világban megszerzett hadseregszállitási megbizásból is lehetett nagy vagyont szerezni és nem kellett mindjárt orvgyilkosnak lenni. Jókai Mór rokonsága és hozzátartozói körében már régen tudták, hogy bár az Aranyember testi alakját Domonkos János után rajzolta meg a nagy mesemondó, de a lelkét önmaga után mintázta Jókai Mór. A közeli években több emlékirat jelent meg Feszty Árpádnétól és másoktól, amely emlékiratok szépen elbeszélik azt, amit csak suttogtak eddig és senki másnak nem volt joga ezeket elmondani, csak a Jókai rokonoknak. Azt a nagy szerelmet, amelyet Timár Mihály, alias Domonkos János érzett Noémi iránt, azt a kettős életet, amelyet az aranyember él a regényben, mind átérezte, mind végig élte maga a regényíró, Jókai Mór. Ismeretes, hogy amikor Jókai elvette Laborfalvy Rózát, már egy felserdült leánya volt, a kis Róza, akinek később maga Jókai Mór lett a Pardon! Helyesbítem: Komáromba még nem érkezett meg a nyár! A nyár csak bekukkantott Komáromba, de aztán újra eltűnt. — Előveszünk egy régi újságíró babonát. — Ha ez se segít, akkor nem tudjuk, hogy hogyan idézzük meg a nyarat. A befagyott nyár. — Saját tudósítónktól. —
