Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-01-24 / 11. szám
2. oldal „Comlrw»! LajKtfr i*i. Jaaeár 34 1 Háló és ebédlő mesés kivitelben, a legmodernebb stílben. Nagy választék konyha bútorban, bau, matracokban és gyermek- |||0[ä[ll|liiZäl!äll, ÜÖIMHÓ ](M[|. 15. ágyakban a legolcsóbb árakban. — n«fonu*tu» templomnak mmb n. — Saját kárpitos és asztalos műhelyek. Kérem kirakatomat megtekinteni Vidékre díjtalan csomagolás!! __________________________________________________________Wft foglalkoznak ezzel a problémával. Ezek a politikusok nem látják többé a mohamedánizmust azon a fátyolon keresztül, amelyen Ernest Renan borított raj» Renan, aki sokat utazott Keleten, azt hitte, hogy döntő Ítéletet mondhat az izlámról Az ő felfogása az volt hogy az iszlám alkalmatlan a fejlődésre — Egy mohamedán nép számára — álla-Eitotta meg a kedves bölcs — az a legjobb, a valamelyik európai állam uralma alá kerül. Ez az állam azután vagy rábeszéléssel, vagy erőszakkal a rend és a civilizáció útjára terelheti. Magamagától a mohamedán sohasem fogadja el a rendet és a civilizációt. Évtizedeken keresztül doktrinaszámba ment ez a Renan-felfogás és bizonyítékokat is 1 hoztak az alátámasztására. Lám, mielőtt Franciaország Észak-Afrikába bevonult volna, ez a mohamedán! kta vidék az anarchia benyomását keltette. A kultúra leg- j csekélyebb jelét sem lehetett sehol látni, a marakkóiak egyszerűen rablásból éltek, de ami- ' kor a francia katonák megjelentek, nyomban derengeni kezdett a civilizáció. A régi, hires andaluzai birodalomnak az alapjai kétségen kívül a bizánci kultúrából kerültek ki. Hogy Marokkó a XVII. században szebb napokat látott, azt annak köszönhette, hogy keresztény mérnökök, építőmesterek, művészek és katonák teremtették ott meg azt a világot, amelyet a mohamedánok nem tudtak megteremteni. Mindad dig, amig Marokkó a keresztény Európával pzemben barátságos magatartást tanúsított, f j lődött; de abban a pillanatban, amikor elzár kozott előle, vége volt a fejlődésnek és vissza esett régi barbárságába, amelyet csak a franciák törtek meg ismét. Egyptom szintén európai állam segítségével emelkedett ki a sötétségéből.. Ezek az argumentumok eloltották a diplo maták skrupulusait, — már amennyiben felme rültek ilyenek — ha mohamedánlakta országok erőszakos annektálásáról volt szó. A háború előtt a mohamedánizmust a beteg ember fogalma alá fogták, s ilyennek tekintették mindazokat az önálló mohamedán államokat, amelyek az önállóság valamilyen látszatát megtartották. Négy ilyen mohamedán állam volt. 1 Törökország. 2 Perzsia 3. Afganisztán. 4. Marokkó Jóval a háború előtt kezdődött meg ezeknek az önálló mohamedán egységeknek a megtörése. Olaszország 19 ll ben annektálta Tripoliszt, egy évvel később a Balkán-háború hatalmas területektől fosztotta meg Törökországot, ugyanabban az évben Franciaország ünnepélyesen kinyilatkoztatta a protektorátusát Marokkó fölött s amikor a háború megkezdődött, Anglia Egyptomra tette rá véglegesen a kezét. A mohamedánizmus ellen való előtörés a háború alatt sem szünetelt. 1919 ben Anglia már oly szerződést kői hetett Perzsiával, amely Perzsia igazi urává a londoni kormányt tette. Majdnem szóról szóra ugyanez történt Afganisztánnal is Ha most már hozzávesszük azt, hogy a j sévresi szerződés Törökország területét igen! igen megszüntette, akkor el lehet mondani, hogy az európai hadjárat a mohamedánizmus ellen nagy sikerrel járt. . Nagy sikerrel járt, de csak papiroson! Alig kerültek ugyanis ezek a papirosok a diplomaták archívumába, a mohamedánizmus megrázkódott, s megrázta azt a jármot, amelyet rája illesztettek. — Mi volt ennek a kö vetlen oka, — veti fel a kérdést a Manuel de Politique 'Musulmane cimü kis könyvecske, amelynek a szerzője névtelen akart maradni — talán sohasem fogják tudni megállapítani Csak az bizonyos, mintha megmozdult volna a mohamedánok alatt a föld, az i^azhivok talpra ugrottak és azt mondották, hogy nem olyan lesz a sorsuk, mint amilyennek az európaiak azt megszabták, hanem olyan, mint amilyennek ők azt akarják... Először Mustafa Kemai pasa győzelmeiben jelentkezett ez a földrengés, Törökország szembeszállt egész Európával, s visszaszerzett POLIO szappan és mosópor a legjobb mosószerek! Gyártja: FOCSATKÓ TESTVÉREK ÉS FRIEDMANN KOSICE. Noémi születése. Irta Lőrinczy György, Még korán reggel volt, vagyis délfelé járt az idő. Jókai már az Íróasztalnál ü t El olvasta az újságot, a mi neki már nem volt újság, hogy félévi börtönre Ítélték. O maga föl se vette a dolgot, de a feleségét Laborfalvy Rózát nagyon fölizgatta az. A művésznő idegesen járta sorra a szobákat rendben van-e minden. Éppen a konyhába akart befordulni, de az ajtó előtt ismeretlen fiatal leánykával találta magát szembe A zavar naiv tétovázásával nézett a művésznőre, nyilván nem tudta, ki áll előtte. Nagyon bájos teremtés volt. Kezecskéjében levelet szorongatott, Laborfalvy Róza megszólította. — Kit keres, kis lányom? A leányka csak gyürögette a levelet. A keze is reszketett, a hangja is. — A tekintetes urat. A művésznő kijavitotta, — Jókai Mórt? — kérdezte hangsúlyozva. A kérdésben benne volt a lecke is Jókai nem tekintetes, hanem Jókai Mór. A fejedelmeket nem lehet polgári címekkel degradálni. — Igen, igen, — kapott a szón a leányka. — Jókai Mórt. A nagy irót. A nagy költőt. Egyszóval: őt! Laborfalvy Róza kanosaiul a leányra sandított. — Öt?—gondolta magában. —Ez még gyanusabb. Jókai csak neki, egyesegyedül neki: 6; másnak lehet akárki, akármi, csak 5 nem. Ridegre erőszakolta a hangját. — Az uram nincsen itthon. Ha valami közlendője volna, kislányom . . . A művésznőnek igaza volt: Jókai csakugyan nem volt otthon. Ilyenko már rendszerint messze kóborolt álmai és meséi birodal- j mában. Berend Ivánnal harcolt a fekete gyémántok bányaréme ellen. Vagy Ebradlay Ödönnel korcsolyázott a Néván. Boór Ádámot, a kétszarvu embert kereste a török hegyek közütt. Nem volt itthon. A leányka megszeppent. — Pedig én vele szerettem volna beszélni. Levelet hoztam neki. Laborfalvy Rózának életében két szerelme volt: az első, meg — az utolsó. Az első Lendvay Márton, a legszebb férfi Pesten és a legnagyobb színész Magyarországon. A másik, az utolsó, Jókai, a mesék királya, a legnagyobb iró talán az egész világon. Az örök áimodó, akinek annyi álma volt, hogy maga nem győzött rá vigyázni, hát az Isten külön őrangyalt rendelt melléje: Laborfalvy Rózát. A művésznő megfelelt a mennyei mandátumnak. Azon túl, hogy a színpadtól megvált, jóformán egyebet se csinált, mint számon tartotta Jókai regényhőseit és őrizte a költő álmait. Jókainak tömérdek szerelme volt, de valamennyi az első. Naivitásra, szépségre, halhatatlanságra nézve valamennyi az első. Olyan király volt, akinek minden napra uj királyné kellett. Tulájdonképpen valamennyi hősnőjébe szerelmes volt. Hiszen mi, az olvasói is beleszeretünk valamennyibe. Hát még ől Aki legelsőnek látta, aki megálmodta és meg is teremtette őketl Mindeniket olyan szépnek, olyan bűvösnek, amilyennek a sóvárgás titkos lázában kívántai Elképzelte, milyen a legszebb? Milyen az a nő, akiért mindent föláldozni érdemes? Képzelete karonfogva vezette elébe: itt vanl A tied! Lehetséges-e, hogy akkor szerelmes vágya kialudt volna7 Dehogy! Magához ölelte gyönyörű szerelmeseit: Katinkát Vilmát, Evilát, Pálmát: az enyém vagyl Laborfalvy Rózának mindezt néznie kellett. Sohase tudhatta, mennyi a valóság és mennyi a csapodár képzelet költői játéka a mesékben, amik körülötte teremnek. Mennyit szenvedhetett! A féltékenység mennyi gyötrehnes gyönyörét kellett átélnie! Talán az elmúlt éjszakát is rémlátomások között vergődte át, félig ébren, félig álmodozva. Még háborgott a lelke, mikor ime, váratlanul elébe toppan a sok vetélytárs: Evila, Pálma, Katinka, meg a többi. Valamennyinek csábító szépsége, gyermeteg bája és megejtő ártatlansága együtt, egy leányban : a kacér, a ravasz, a magaföláldozó, a kedves és a tudatlan. Csodálkozó őz-tekintettel a szemében, mely még csak sejtve fürkészi az üdvösség édes titkait. Tiszta a homloka, mint a felhőiden ég s az ajka piros, mint a cseresznye, rajta bujkál a csók ördöge és angyala, méze és mérge! Laborfalvy Róza mindezt meglátta a leány bűvös arcán és félénk mosolygásában. Láthatatlan árnyék sugdosott a fülébe: vigyázz! Ez ő! Védd meg magad! És — védd meg őt magadnak I A veszedelem közelsége erőssé tette. Gertrud királynővé, a zsarnok nagyasszonnyá, aki nem feleletet vár, .hanem engedelmességet, sőt meghódolást. Térdre! A királyné beszél! — Adja ide, lányom, — szólt a fölény biztonságával és energiájával, amit úgy megszokott a színpadon. A leányka nyújtotta a levelet. — Tessék . , . Bizonytalanul mondta és úgy szorította ujjacskái közé a levelet, mintha semmi szin alatt sem akarná odaadni. De a művésznő büszke, mély, parancsoló tekintettel nézett rá «
