Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-02-24 / 24. szám
?»95. február 24. »Komáromi Lapok« 5. oldal. KI \w* Ehétközn°ípk8Mt? I MODERN MOZI KOMÁROM |vasár-é* \l ÉS \Á Mr I TISZTI PAVILLON |(1.D. 2,4,6, fe'lz) ó. ■■■iiiibiwi ii mii ■mi «Miir 11 r hit i Tirmn miiiinrTfnniiwni^-iiíTiiT^^ "T-r—rTT3CTC,”",,>r Keddre hirdetett előadás farsangi mulatság miatt hétfőre esett! Szerdán és csütörtökön, február 25 és 26 án. Nordisksláger! Nordisksláger! 645 Komédia. Főszerepben: EUNNAR TOLMAES és KARINA BELL, akik a világhírű Nordisk-társaságnál Ps^lander és Ásta üiieisen örökébe láp. Kísérő műsor: Lovacskám amerikai groteszk 2 felvonásban. iránt gondviselésnek irántam s házam népe való jóságát tapasztaltam különösen. Egyházunk a keresztség sákramentumának Istennek e szent hajlékában történt kiszolgáltatásával születése utáni második napon vette fel gyülekezetünk tagjai közé. E szigorúan vallásos hitbuzgóságu szülők öröme és családi boldogsága Istenben bizó, mennyei hittől átsugárzott környezetben rakta meg a puha, melengető fészkel számára, amelynek öléből minden nap az áhitat szárnyain szállt az ima s búgott fel a zsoltár: Az Ur énnékem őriző pásztorom! ... Ebben a családi fészekben nyerte magasra felrepült lelke az első táplálékot, majd kollégiumunk kálvinista levegője fejlesztette földi elhivatásához az egekből lehozott képességeit. Ez a csa:ád, ez a gyülekezet, ez az acélos magyar föld, melynek történeti hagyományokkal fűtött talajából pattant ki isteni szikraként, amelynek melegében nevelkedett, melyben lelke gyökeret vert, indüotta el életfutásának szédületes messzeségekbe emelkedő útjára! Ennek a földnek, érmék az életnek hevét, hitét, erejét, színét szívta fel lelke, annak a fényéből, füzéből táplálkozott akkor is, mikor a magyar Élet kimagasló, messze ellátszó vezéralakja s a magyar írás felkent fejedelme lett. Gyülekezetünk születése napján s órájának századik évfordulóján ünnepi istenitiszteletben ado't hálát a Mindenható kegyelmének, hogy Őt nekünk s nemzetünknek ajándékozta. Egyháztársadalmunk még ez évben, a centennárium dicsőséges esztendejében gyújt újból őrömtüzeke*, hogy gyülekezetünk örök emlékezetű halhatatlanjának a csillagok feletti magasságában hódolhasson. Legyen áldott a nemzetség, mely fiának virágjából szivet-lelket gyönyörködtető gyümöl cseként megérlelte. Legyen áldott ákáclombos temetőnkben szomorú fűz ága alatt porladozó hamvaiban és áldott a két szülő, akik a ma gyár Élet ormán tündöklő fényességül adták őt a letűnt századnak és az örökkévalóságnak! Legyen áldott a város, mely a családban, szentegyházban, iskolában és társadalmában lelkét kiformálta! A föld, melynek könnyel és vérrel áztatott méhéből bűbájos mesemondásának kiapadhatatlan forrása felbuzgott! És legyen áldott minden élő úgy a jelenben, mint a jövendőben, aki az Ő pazar bőkezűséggel osztogatott szellemi kincseiből a szép, jó, nemes iránt felbuzdulva fajának bulturhivatottságával az ő dicső emlékét nemzedékről-nemzedékre átörökíti ! És légy áldott tenmagad is megdicsőült Sze'lemóriás, aki vigasztalója és felderitője voltál a szomorú napokban népednek. A látható Isten imádatára tanítottál bennünket. A ki eszményeket varázsoltál elénk, leventéket talpig férfiakat, nagy asszonyokat, egetvivó asz szonyszivet ragyogtattál szemeink előtt, óh arra kérünk, ne távozzál közülünk! Ami? magyar él a te küldetésed nincs béfejezve: Oh maradj hit velünk . . . Jókai Mór. . . mindörökre! Adományok a Jókai múzeum részére. Majd dr. Alapy Gyu'a főtitkár tett jelentést a Jókai Egyesület elnökségéhez érkezeit levelekről, melyben Feszty Masa fesíőmüvésznő Az arany ember kéziratát, Feszty Árpádné a Jókai kiállítás Laborfalvy Róza relikviáit és Feszty Béla igen sok és értékes Jókai relikviát ajándékoznak a Jókai Egyesület részére a cetitennárium felejthetetlen ünnepnapja emlékére, 1 amelyek igen nagy értéket képviselnek. Az ünnepi ülés ezért az adományozóknak hálás köszönetét mondott. Végül dr. Szijj Ferenc elnök a következő szavak kíséretében fejezte be az ünnepi ülést. Tisztelt ünnepi Közgyűlés! \ ős Komárom egykor bevehetetlennek hitt j falai között sok-sok nap suhant el. Volt közöttük , sok szép is, de volt még több szomorú. Voltak ennek a városnak dicsőséges napjai bőven, de \ fényes, tündöklő napja csak egy volt: az az egy, amelyen Jókai Mór szülelett. Ennek a ragyogó napnak a fénye a száz év távolából is idevilágit hozzánk. Nem veszített ragyogásából, ellenkezőleg most kapott uj fényre, uj erőre a tündöklése. Mert azon a száz év előtti fényes napon egy diadalmas élet kezdődött és az az élet, a Jókai élete, nem ért véget a testi halállal. Most, e napokban láttam egy kis fiút, aki a Jókai-szobrokat nézve, azt kérdezte: Hát az élő Jókai hol van ? Igen, az élő Jókai! Mert Jókai él, — Jókai itt van közöttünk, itt van ä szivünkben. Nemcsak a miénkben, hanem annak a kis fiúnak, a gyermeknek, a jövőnek a szivében is. Az ő élele eleven hatóerő, megtörhetetlen erősségű fundamentum a mi számunkra. Erre a fundamentumra van kultúránk szépséges -vára felépítve, ezen a sziklaszilérd alapon kell nekünk kultúránk épületét megtartanunk és tovább épi fenünk. És ehhez az épiíéshez szintén Jókai adja az eszközöket, a köveket, a téglákat. Az ő soha nem csökkent optimizmusa, az ő megrendi heteden hite, az ő minden népet egyformán megbecsülő szeretete kell, hogy példát mutasson, erőt adjon nekünk a mi sajátos kulturmun kánkban. Énnek tudatában mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik ünnepünkön való megjelenésükkel, lelkesült és lelkesítő szavaikkal Jókai halhatatlan emlékének áldozni segítettek s a református egyház tanácsának, mely a templomát átengedte a mai ünnepünk színhelyéül s ezzel kegyeletadónk lerovását magasztossá, Jókai nagyságához méltóvá, annak a száz év előtti napnak fényében osztozóvá tenni szívesek voltak.“ A magasztos és fölemelő ünnep végén a Komáromi Dalegyesület Endrődi- Révffy „Áldás“át énekelte el művészi szabatossággal, melyen megindítva az ünneplő közönséget, mely az ének elhangzása után fél egy órakor hatalmas tömegekben vonult az utcára. A Jókai kiállítás megtekintése. A zsupán és a kísérete ezek után a Jókai emlékkiállítás megtekintésére indult, amely a muzeum egyik nagy termét tölti meg. Gazdag anyagából kiemelkednek a családi bútorok, a Jókai kéziratok nagy tömege, a levelek, a családi képek és a Jókai első kiadások, melyeket a komáromi muzeum, őzv. Jókay Gézáné, Feszty Béla, özv. Feszty Árpádné, Feszty Masa, Szka'os Emil (Rozsnyó), Sipeky Sándor (Illává), özv. Vargha Sándorné (Komárom). Mérey Ótlilia, dr. Stampfel Hugó, Samarjay Emil (Pozsony), dr. Alapy Gyuláné, Zechmeister János, Berecz Gyula, Harmos Károly, Nagy Márton és mások állítottak ki. A kiállítás elrendezését dr. Alapy Gyula museum igazgató végezte nagy körültekintéssel. Berecz Gyula szobrászművész Jókai szobrai és plakettje egyaránt méltó elismerés tárgyai voltak. A közönség nagy tömegei nézték meg a kiállítást a nap folyamán. Kívánatos volna, ha az iskolák tanulói is megtekintenék a kiállítást, mely az iskolás gyermekek részére is nagy tanulságokkal szolgálhat. Társas ebéd. A Jókai kiállítás megtekintése után a közönség egy nagy része a Jókai Egyesület vezetőségével az élén a Dózsa féle Vigadó emeleti nagy termébe vonult közös ebédre. Az asztalfőn a Jókai család képviseli foglaltak helyet. A közös ebéd alatt felköszöntő ugyan nem volt, de a teljesen megtelt teremben magyar testvéri hangulat áradt szerte és a jelenlevők elragadtatással emlékeztek. meg a díszközgyűlés felemelő, magasztos lefolyásáról, valamint az előző este megtartott remek díszelőadásról. A Jókai arcképével díszített étlap szerint a vendégeket a Vigadó személyzete közmegelégedésre szolgálta ki, a figyelmes elrendezés munkáját Igó Aladár rendőrkapitány, a rendezőség agilis titkára látta el. A társaság délután fél négyig maradt itt együtt, amikor átvonulta Kultúrpalotába, hogy résztvegyen a Jókai születési és családi házánál tartott ünnepélyen. Az emléktáblák előtt. ^ A babérral feldíszített emléktáblák előtt nagy közönség jelenlétében tartott d u. ünnepélyt a Centennárium Bizottság, melynek felkérésére dr. Jankovics Marcell a pozsonyi Toldy kör nevében az alábbi nagy tetszéssel fogadott beszédet tartotta: Mélységes meghatottsággal és felemelő büszkeséggel állunk Jókai szülőháza előtt. E falak között 100 év előtt kicsi bölcső ringott. A bölcsőben a magyar nemzet egyik legdicsőbb fia.1) A gyermek szelíd, nefelejtskék szemeit fölemelte a téli napsugár felé és a napfény után nyúlt, hogy abból szőjjön magának ragyogó, gyönyörű álmokat. Elmosolyodott és azt képzelte, hogy kis kezével megfogta a fényt. Így is volt. Abban a napsugárban megfogta gazdag élete legnagyobb kincsét, a tündöklő képzeletet. És egy hosszú, harmonikus emberéleten át osztott a kincséből nemzetének, — ingadozások napjaiban dicső történelem példáit, — a kétségbeesés óráiban életerős derűt, a reménységek glóriás idején a szép és jó, az igaz diadaláról vonzó regéket . . . A napsugár, mely ebben a házban hullott az ő bölcsejébe, az ő kék szemeibe, megmutatta neki az élet igaz útját. Mikor 1849 után a hatalom el akarta idegeníteni a nemzetet nyelvétől és magyarságától, ő sietett visszavezetni faját a poézis és a nyelv szépségeinek örök ősforrásához. Hirdette: „Mások a költészetet az égben keresik, mi keressük a földön. Máskor a költő tanította a népet, most taníts te engem, lelkem hajlamaitól ölelt nép.“ Mikor a hatalom pusztulásnak szánta egész faját, ő biztatta: „Jó az Isten! zöld füvet ad a MEINL - KÁVÉ FI6KOK3 BRATISLAVA L6rlnckapu»(itCB 7 Ssépiakwlca Ounauld 21
