Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)

1925-02-24 / 24. szám

2. oldal.

.Komáromi Lapok“

1925 február 24

olvasni tudó felnőtt ember, aki nem részesült az ő munkáinak áldásaiban, akit földi gondjaitól meg ne váltott volna akár csak órák tartamára az 6 életének egy-egy csodatéíele, akinek leikébe bele ne világított volna az ő lángeszének száz, meg száz sugara közül akár csak egy kölcsönkért, odatévedt fénycsóva.

Ennek a csodatévő Mesternek századik karácsonyát ünnepeljük ma mi is, a szülőváros népe és Jókai hal hatatlan nevét viselő közművelődési egyletünk. Hanem a mi ünnepünk több, nagyobb, mélyebb a többi milliókénál ezen a napon, mikor múltba néző szemünk büszkén Reá tekint. __ ;

Látjuk Ói a „tizek“ közt, Petőfi oldalán, amint az ő ajkán ad hangot a „tizenkét pont“, amit a nemzet kívánt. Majd féltő szemünk aggódva keresi őt, a bujdosót a Bükk rengete- j gében. De halljuk csakhamar, amint a „szomorú napok“ sötét éjszakáján megszólal ajkan apáink hite és halljak, hogy e „hangok a vihar után“ miként válnak gyógyitó balzsammá, biztató igékké, mikor nemzete újból „virradóra“ ébredt.

Büszkén ismerjük fel benne azt az igazi „magyar nábobot“, azt az „arany embert“, aki lelke dús kincseit osztogatja pazarul, aki maga a „lélekidomár“, mart egész nemzedék lelkét idomítja át, s egész nemzedéket tanít Íróvá lenni, akinek betűi azok a „fekete gyémántok“, melyek egy nemzet soha el nem értéktelenedő közkincsévé váltak, s fényüket szertelövellik minden müveit nemzet kincsesházába.

Nagyobb a mi ünnepünk, hiszen mi: „az elátkozott család“ ő általa leltünk „gazdag szegények“. Gazdagok, meri szegénységünket az ő dicsőségének, az ő halhatatlanságának soha el nem múló fénye aranyqzza meg

Magyar pantheonnak nagy szellemlakosa 1 Nézz le most hozzánk, nézz Te is ide', a Te városodra, melyre most országok szeme tekint 1 A Te soha ki nem apadó fantáziádhoz illik az a kép, amit most itt látsz. íme, nyugat, kelet, észak, dél küldöttei hódolnak itt együtt nagy emléked előtt. Testvérek jobbja kapcsolódik forró kézszoritásba és nemzetek találkoznak, hogy a kultúra szent nevében békejobbot nyújtsanak egymásnak. \ *

• És mi, a Te városod, a Te nevedre büszke egyesületünk, áldozatot mutatva be magasztos emlékednek, túláradó örömmel köszöntjük mindazokat, kik osztozni kívánnak a mi ünnepünkben, a Te örökké élő neved dicsőítésében.

Igaz ünneplő érzéssel, szeretettel, hódolattal üdvözöljük Jókai családjának jelenlevő t. tagjait, akik legközelebb állottak hozzá, s akik személyi kapcsolatot alkotnak számunkra az Ő eszmévé átszellemült alakjához.

A legmélyebb tisztelettel, s hálás köszönettel üdvözöljük az államkormány magas képviselőjét, aki szives megjelenésével értékes megtisztelésben részesíti egyletünket.

Tiszteletteljesen köszönjük az országgyűlés és a helyi hatóságok mélyen tiszteit kiküldötteit és megjelent tagjait s a kül- és belföldi sajtó igen tisztelt képviselőit.

A kultúra jegyében örömmel és mély tisztelettel köszöntjük a csehszlovák valamint a magyarországi tudományos és irodalmi intézetek és testületek jelenlevő képviselőit; testvéri öleléssel fogadjuk a szlovenszkói és ruszinszkói irodalmi és kulturális egyesületek kiküldötteit és a kulturmunka minden osztályosát.

És köszöntjük végül Komárom népét és egyesületünk tagjait, kik közös érzésben egybeforrva gyűltek össze itt, hogy le tegyék áldozatos kegyeletük virágait Komárom örök büszkeségének, örök dicsőségének, Jókai Mórnak halhatatlan emléke élőit.

Az elnöki megnyitó után dr. Aiapy Gyula főtitkár olvasta föl a köztársaság elnökének, a nemzetgyűlés szenátorainak és képviselőházának üdvözlő iratait.

A diplomáciai karból meleg üdvözletét küldöttek a prágai pápai nuncius, Nagybrit jania, Németalföld, Japán, Lengyelország, Svédország prágai követei. A lengyel követ kimentette magát és azt írja: Annyival is inkább sajnálom, mert a nagy iró működése hazámban is ismeretes és nagyra becsült és magam is nagy csodálója vagyok. Ezenkívül a görög és a magyar követ küldött meleg üdvözletét.

Pálóczi Czinke István püspök, a ref. konvent elnöke, gyönyörű levélben fejezte ki hódolatát Jókai előtt, úgyszintén dr. Srobár Lőrinc • szlovák írók egyesületének elnöke a Cenrr n 1 • f 1

Győződjek meg az

766

pipere- és borotvaszappan jóságáról

Gyárija: POCSATKO TESTVÉREK ÉS FRIEDMANN KOSICE

stf

tennáríum emlékünnepén Jókai nagy szellemének őszinte hódolatát fejezte ki. Üdvözlő iratokat és táviratokat küldöttek még a Szepesmegyei történeti társulat, a Rimaszombati polgári kör irodalmi társasaga, a losonci Madáchtársaság és ellenzéki sajtó iroda, Léva és Érsekújvár városok közönsége, a SzlovenszKói Képzőművészek egyesülete, a Pozsonyi Orvos és Természettudományi társulat, a lekéri kath. Tanítókör közgyűlése, a Magyar Asszonyok nemzeti szövetségének debreceni egyesülete, a kassai kath. olvasókör, a katti. legényegylet, a Sajóvidék szerkesztősége. Tost Barna kassai kanonok-plébános, Jamnicky Ottokár volt komáromi zsupán, Mattyasovszky Elemér Késmárk és számosán.

Az üdvözlések után ifj. Gergelyt József joghallgató szavalta el dr. Borka Géza pályanyertes ódáját Jókai szelleméhez, amely a legszebb Jókai költemények közé tartozik, gyönyörű hangja, nemes páthosza, a szavaló elő adásában kidomborodva, mint a várvavárt eső hullottak a szomjuhozó lelkekre.

A felzúgó tapsok után dó Erdélyi Pál egyetemi tanár, a Jókai Centennárium Bizottság elnöke tartotta meg Jókairól szóló émlékbeszé dét, mely a legszebb Jókai assay-k sorába tartozik. Gondolatmenetet az alábbiakban foglaljuk össze:

Szülőföldjéhez láthatatlan szálak fűzték. Nyelve minden magyar írónál gazdagabb, plasztikusabb, fantáziája páratlanul gazdag. Költészetének alapvonása az etikai tisztaság és a mélyen gyökerező nemzeti éfzés, melyet szülőföldjén szerzett. Ez a város mindig nemzeti és vallásos életet élt. Jókai művei az igaz hitet, még pedig az igazságba vetett hitet hirdetik. Az Alföldet Petőfi fedezte fel, de Jókai volt az, aki feltárta annak romantikáját. Müvei minden magyar iró művénél eszményiebbek, igazabbak. ötven éves irói jubileuma alkalmával eggyé olvadt nemzetével s ekkor mondta: „Azt gondoltam, hogy ötven év óta egy kis nemzet Írója vagyok, és most megtudtam, hogy egy nagy nemzet szolgája voltam.“ Jókai élete maga is regény, amelynek hőse ő maga volt. Élete élményeit regényeibe lehelte bele. „Nem tartom érdememnek, — mondta Jókai — hogy sokat Írtam, magamnak Írtam, gyönyörűségem telt benne.* Mégis az Aranyember az, amelybe legtöbbet vitt bele saját életéből Szülővárosának lehelete, szelleme, légköre, gyermekkori élményei finomodnak át abba az egyetemes emberi érzések művészi egységébe.

E>ek után Erdélyi finom elmeéllel párhuzamot von Tímár Mihály és Jókai, a két komáromi aranyember jelleme és sorsa között. Jókai népszerűségéi még Gyulai sem tudta ki- Kezdeni. A kritika Jókaira vonatkozó ellentmondásai abbói erednek, hogy romantikus művész volt, a korabeli kritika pedig a realizmusból szüle-. tett műbirálat volt. Egy költőt csak a saját mérté: kével lehet mérni, s mértékét illetően egyedüli igazságos fórum a műbölcselet. Bármit mond is a kritika, kevés iró volt, aki csak a kritikának dolgo. zott. Erdélyi előadásának végén párhuzamot vont Jókai és a világirodalom kapacitásai között,

: majd igy végezte: Ha a világ kezd visszatérni Dumashoz, úgy Jókaitól el nem távozott, mért Jókai nemcsak mesemondó volt, mint Seherezáde, de epikus is volt, mint Homérosz. Jókait olvasva, mintha az élet álom, az álom pedig valós lenne. Stílusa prózában érte el Aranynak a költészetben való tökéletességét.

Jókai a mesefa, amelynek lombjai a világot beárnyékolják, amely alatt megpihennek

és üdülést találnak mindazok, akiket elárasztott az élet.

A mély gondolától'ban gazdag előadás értékes emléke marad a Jókai C«ntennáriumnak és a Jókai Emlékkönyvben egész terjedelmében megjelenik.

Azután az egyes irodalmi társaságok és egyesületek üdvözletei következtek:

Dr. Bújnák Pál, a szlovák irók egyesülete nevében a következőket mondolta kifogástalan magyarsággal:

— A szlovák irók egyesületének nevében járulok hozzá én is a nagy iró ünnepléséhez. Jókai magasra emelte az akkor még fejlődési utakat kereső magyar irodaimat, megnyitotta a magyar mesemondás forrásait, uj világot tárt fel, uj hősökkel gazdagitoita. Hozzájárult az élet, a nyers földi erő nemesítéséhez. A szlovák irók ezt a gyöngyöt, a szépség imádását becsülik, legjobban Jókai géniuszában. A kor sokat javiihat Jókai eszmevilágán, de becsülésünk számára örökre megmarad.

Majd a Magyar Tudományos Akadémia, Kisfaludy Társaság, Pázmány Tudomány Egyetem és a Petőfi Társaság nevében dr. Császár Elemér egyetemi tanár a következő beszédet mondotta:

Tisztelt ünneplő közönség 1 A három nagy magyar tudományos és irodalmi társaság: a M. T. Akadémia, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi-Társaság, valamint a legrégibb magyar egyetem, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem megbízásából állok itt, hogy egypár rövid és talán hideg szóval kifejezést adjak annak a forró és forrongó érzésnek, mely e három intézmény minden tagjának szivét a mai napon eltölti. Ebben az ünnepi órában minden igaz magyar szeme az ősi Komárom felé tekint, minden igaz magyar szive összedobban azokért, akik Jókai komáromi oltára köré öszszegyüllek. Megbízóim nevében mély íregilletődéssel és teljes együttérzéssel üdvözlöm önöket, a Duna-Ipoly Hernád magyarságát, nemes Komárom város polgárságát és a mai megható, lélekemelő ünnep rendezőjét, a Jókai Egyesületet, a magyar szellemnek, a magyar műveltségnek, magyar érzésnek ezt a várát.

Ennek az üdvözletnek tolmácsolásával bíztak meg; engedje meg a tisztelt ünneplő közönség, hogy az üdvözlethez a magam nevében hozzáfűzzek egy gondolatot — arról, akinek emléke ma bennünket itt egybegyűjtött.

Nem méltatni akarom Jókai Mór nagyságát — vétek volna egy szót is hozzátenni az imént elhangzott remek emlékbeszédhez — csak föl akarom hivni a figyelmet arra a mély szimbólumra’ amelyet Jókai születése rejt magában. Az 1825-ik esztendő ugyanis az, amely Jókait nekünk és az egész világnak adta, szent év volt a magyai ság életében s melynek említésére gyorsabban dobog minden magyar szive. Ez az év volt az új Magyarország megszülető-