Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-01-06 / 3. szám
2. oldal. „Komáromi Lapok 1993. január 6. rető szomszédai nyugtalanitásának. A fenti újság párisi jelentése szerint a csehszlovák köztársaság, Románia és Jugoszlávia párisi követei kollektiv jegyzéket inléztek a nagykövetek értekezletéhez, amelyben tiltakoznak Magyarország biztosítására, a hadiadóra és az általános mnakakötelezettségre vonatkozó magyar törvényjavaslatak ellen. Bäcsben megerősítik a hirt, hogy a kisantant közös demarsot intéz'a magyar kormányhoz. Egy prágai jelentés beszámol a csehszlovák kormány fölfogásáról is', amely úgy véli, hogy a magyar kormány ugyan nem részese a legújabb időben Magyarországon lejátszódott eseményeknek, de mindenesetre felelősséggel tartozik azért, hogy a különböző mozgalmakat tűri. A cseh és délszláv lapok tele vannak hírekkel, amelyek egyértelműen azt hangoztatják, hogy Délmagyarországon mozgósítanak, a tartalékokat kioktatás céljából behívják. A kisantant sajtójában különö sen Fridrich István karácsonyi beszéde, amelyet a fascisták táborában mondott, okozott heves ellenérzést. Hosszan foglalkoznak Friedrichnek Rómába és Konstantiuápolyba tervezett utazásával is. A cseh lapok tudni vélik, hogy a különböző mozgalmak és mozgósítások célja Pozsony, Kassa és Komárom fegyveres viszgzaszerzése, melyet a magyarok állítólag ta vaszra (?) terveznek. Ilyen és hasonló hírekkel táplálják a kisantant lapjai az olvasókat, melyeket nem lehet másnak, mint rémképeknek minősíteni.— Egyes fairek szerint a kisantant együttes föllépése a Magyarországra kivetendő jóvátétellel van kapcsolatban. = Kállay miniszter és a komáromi kikötő. Ismeretei-, hogy Kállay szlovák teljhatalmú miniszter a Práger Pressében egy hossza cikket irt & szlovenszkói állapotokról. Természetesen dicshimnuszt zeng arról a szerinte boldog állapotokról, amelyeket a cseh aralom 3 év alatt itt teremtett. A Dunáról, a dunai forgalomról, a komaromi kikötőről is megemlékezett a következóképp-m: A köztársaság dunai hajóközlekedése 1919-ben kezdődött. A kormány fölállította Pozsonyban a csehszlovák danái hajóközlekedési hivatalt, amelynek az volt a föladata, hogy a bécsi gózhajóközlekedési társaságtól a szükséges hajóteret kibérelje. A hivatal eddigi tiszta bevétele 25,060.484 korona. Ebből az összegből fölépítettek négy csavargőzöst. 1922 februárjában lejárt a bécsi társasággal kötött bérszerződés s ezzel a csah-Petőfi két barátja. Irta: dr. Alapi Gyuia. A magyar Kiskunság halhatatlan fiának életében két barátja játszott nagyobb szerepet. Az egyik barátság közismert tény, a másikról csak nevesen tudnak. Petőfi — legalább versei szerint — mind a kettőt egyformán értékelte és legbensőbb barátai közé sorozta. Jókai Mór az egyik, akihez diákköri barátság fűzte, mely még Pápán, az ősi kollégiumban, az iskola padjai közt és az ifjúsági képző-társulatban szövődött. Pápán, a kollégiumhoz közel, egy kis diákszobában három diákgyerek szövi az álmokat. Az első, Petrovics Sándor, mögött már kalandos múlt áll, tizenhét éve ellenére is katonaviselt fiú és a színpadon is belekóstolt a dicsőségbe. Vékony cseppeket szürcsölt ugyancsak belőle, de aki egyszer abból a kehelyből ivott, azt örökké égeti a dicsőség szomja; Petrovics is diák ugyan, de újra csak színész akar lenni. A másik, Jókai Mór, festőnek készül; a harmadik iró szeretne lenni. És hogy össze csereberéli a sorsukat az élet. Orlay Petrich Soma lesz a festő, Jókai Mór a regényíró, s a nyugtalan szinészvér a legnagyobb magyar lirikus. Az elvál hatatlan barátok Pápától 1842. augusztusában megválva, még erről mit sem sejtenek. Petrovics és Orlay Petrich augusztus végén egy kis kerülővel Komáromba érkeznek és három napig vendégei özvegy Jókai Józsefné nemzetes asszonynak. Azután a diák-barátok elválnak. Petrovics Sándort kemény fából faragták; csakugyan beáll vándorszínésznek, végignyomorogja fél Magyarországot, kergeti a dicsőséget hamis ösvényen, di azt nem találja meg a világot jelentő deszkákon soha, hol számára csak nyomor és Ínség terem. Jókai Mór is szorgalmasan festeget, de ezalatt Kecskeméten szészlovák hajóvállalat önállósága megkezdődött. Képviseleteket állított föl Budapesten, Belgrádban, Szófiában és Bukarestben. Osusky dr. párisi követ közbenjárása után sikerült a békeszerződés által biztosított két gőzöst a délnémet hajóstársásáítól s három személyszállító gőzöst az osztrák Dana hajóstársaságtól meg kapni. A hajóközlakt-dési hivatal a jövö évben átalakul a „Cseh-szlovák Dana-hajóközlekedés részvénytársasággá.“ Pozsony csak az uj államalakulat után lett kikötöállomás s éppen ezért kiépítése óriási pénzösszeget emésztett föl. Most Komárom kikötőjének a kiépítésén dolgoznak. — A Times Friedrichről. A Times azt írja, hogy a magyarok lelkébnn lábrakapott az a meggyőződés, hogy kilátás van jóvátételi kötelezettségek megváltoztatására. A sévresi szerződést eltörlő aagorai egyezségnek Magyarországon óriási hatása volt. Friedrich István fascista vezér Rómába és Konstantinápolyba látogat el, hogy Kemal és Mussolini módszereit tanulmányozza. Búcsú a zsupántól. — A magyar közönség nevében. — A vármegyei zsupán bárom évi hivatali működését befejezve, távozott Komáromból a múlt év utolsó napján. A városból való távozása előtt többen búcsúztak már tóle: igy a a legutolsó megyei közigazgatási bizottság ülésén egy bizottsági tag igen kedvező távozási bizonyítványt állított ki működéséről, ami a helyi magyarság legszélesebb rétegeiben keltett ellenmondásokat, mert ezt a bizonyítványt a tapasztalati tények nem erősítik meg a legtávolabbról sem s igy arra a közvélemény pecsétje rá nem üthető Búcsúztak tőle az alárendelt hivatalok tisztviselői is és ezt természetesnek találjak: hiszen három évig tartó viszonynak szakadt vége vasárnap, az év utolsó napján, valamilyen formát csak kellett adni a dolognak. A bocsa is olyan volt, amilyen a viszony főnök és tisztviselők között, melegnek és bensőnek éppen nem mondható; az ntitársak viszonya volt ez, akik messze, ismeretlen állomások felé utaznak és szétválnak az ut folyamán. Búcsúznak, msit együtt voltak és mert — búcsúzni szokás. A társadalmi konvencióknak vagyunk vágynak rabjai mi is, amikor buc-uzunk a kő- 1 pen elvégzi a jogot is és közben megirja a „Zsidó fiút“-t. Ezt a drámát 1843. januárjában Kecskemétre vetődött vándorszínész barátja, Petőfi, másolja le az akadémiai pályázatra, hol dicséretet nyer. Jókai patvarista lesz, udvarolgat a komáromi szépeknek, a Domonkos kiasszonyoknak, az Arany-ember unokahugainak; Asztalos Etelkának, principálisa leányának és előszeretettel festegeti le őket olajban. Megirja első novelláit és elkészül első regénye is a gyönyörűséges komáromi szigeten. A két barát ismét találkozik. Petrovicsot most már Petőfi néven széltében ismerik az országban a divatlapokban közölt s versei után. Mikor Jókait Komáromban ismételten felkeresi, 1845-ben, a két fiatal iró már egy pályán halad, felismerték igazi élethivatásukat. Mind a kettő Pesten él; Jókai Mórt Petőfi vezeti be az írói körökbe, s örömmel egyengeti barátja útját az ifjú Petőfi névnek önérzetes tulajdonosa, aki a „Közvélemény'-asztalnál már nagy tekintélynek örvend. A Pesti Divatlap-ban 1845. december 11-én megjelenik „Jókai Mórhoz“ irt verse: „.. . Te lészsz sötét, kietlen éjem Hamvadhatatlan csillaga“, írja Jókaihoz, akit „lelke megmaradt felé“-nek nevez. Csakugyan a két költő-lélek szoros egymásba fonódásának külső jele és tanúsága ez a költemény, melyet életüknek további folyása és eseményei is igazolnak. A mézeshetek után, 1847. november első napjaiban, Pestre költöző Petőfiék Jókai Mórral közös lakást bérelnek és együtt is étkeznek. A mély gyökeret vert barátság talán az 1848. márciusi nagy napokban éri el tetőpontját, mikor Petőfi az akkor már y-jától megszabadult Jókai Mórral együtt, a márciusi ifjúság vezére és együtt szerkesztik az Életképek- et is. Ifjúságuk barátságának forró nyarára hazönséer nevében a volt zsupántól. Mi már nem vagyunk abban a kellemes helyzetben, hogy csapa bókokat mondjunk a távozó zsupán urnák. Mi gondosan és lelkiismeretesen megvizsgáljuk az éremnek mindkét oldalát (mivel ezt a búcsúzó bizottsági tag elfeledte), a tisztviselők pedig elfogultak a saját ügyeikben, sőt objektiv bírálat mondására talán nem is hivatottak. A bucsuzá8 virágcsokrát, melyet a távozó utasnak át kell nyújtanunk, megpóbáljuk öszszeálütani és bokrétába kötni, vagy koszomba. Ezek a virágok mind itt termettek, százpercentes magyar földön; okuljanak belőlük azok, akiket illet s akiknek ebből okulniok kell. A közönségnek bizonyára feltűnt, hogy e lap dr. Folkman István személyével hosszú idő óta nem foglalkozott. Nem mintha erre oka nem lett volna: hiszen adattárunkat a volt zsupán három évig tartó helyi kormányzata tetemesen kibővítette. Mi a közönség körében élő és szállongó mendemondákra nem építettünk soha, csak tényekre és bizonyítékokra. E bírálatokkal kapcsolatban az itt élő magyarság helyzetére kellett tekintettel lennünk, melyet megnehezíteni és rosszabbá tenni igazán nem akarhattunk éles támadásokkal, amire elegendő oknak lett volna. Mível azonban azt tapasztaltuk, hogy ezekkel homlokegyenest ellenkező célt érünk el s mivel mindig a védelmünkbe vett egyének, intézmények és közérdek adták meg ennek az árát, a nyugodt szemlélés álláspontjára kellett helyezkednünk. (Tanulságos például szolgált erre éppen a szokolok talpának ismert ügye.) A távozó zsupán ugyanis az elfogultságnak és a köteles objektivitás hiányának olyan nem mindennapi mértékével mórt minden és mindenki iránt, aki magyar volt, hogy valóságos diplomáciai ügyességre volt szükség ahhoz, ha ezen a téren valamit elakartak érni nála. A magyar ügynek ártottunk volna, ha a zsupántól időnként számonkérjük azt, amit tett, vagy amit tennie kellett volna, de nem tett meg. Ezért inkább semmit sem írtank róla, ami azonban a bucsazásban egyáltalán nem korlátozhat bennünket. Az ifjú zsupán. Egy alig harmiucesztendős ifjú urat, ki szolgálati rangjára nézve közigazgatási gyakornokból egész frissen előlépett főszolgabiró volt, korábban pedig ügyvédjelölt egy kis városkában, a zsnpáni állásra nevezett ki a kormány és reá bízta Komárom, Esztergom, Győrmegyék és Komárom törvényhatósága város I már ráköszöntenek elhidegülésüknek hűvös napjai. Petőfi nem helyesli Jókainak Laborfalvi * Rózával tervezett házasságát, sőt ezt megírja Jókai édesanyjának is Komáromba, s a puritán lelkű, konzervatív felfogású öreg nagyasszony, aki pedig Komáromban bizonyára elégszer gyönyörködött a szépséges Déryné ifjasszony játékában is, nem is adta áldását fia frigyéhez. Jókai ezt egyenesen Petőfinek tulajdonítja és ez az ék egyre mélyebben hatol barátságuk közé. 1848. junius 12-én Jókai elköltözik Petőfiék lakásáról és később elkövetkezik a teljes szakítás is, mely Vörösmarty személye miatt történt. Az 1848-as nemzetgyűlés nagy többsége Kossuth indítványára megszavazta az újoncjutalékot az osztrák (közös) hadsereg részére azzal az utógondolattal, amiről mindenki tudott és nyílt titok volt az országgyűlésen, hogy ez a tény a magyar nemzeti hadsereg céljait szolgálja. Ámde Petőfi radikalizmusa, az osztrák hadseregről lelkében még mindig sajogva égő emlékek hatása alatt, ezt nemcsak politikai hibának, de a nemzetre nézve egyenesen végzetesnek tartotta, amit betetőzött előtte az is, hogy Vörösmarty, a nemzet elismert legnagyobb költője, szintén a javaslatot támogatta törvényhozói szavazatával. 1848. augusztus 27-én Petőfi, szerkesztőtársa, Jókai Mór távollétében, kiadja annak tiltakozása ellenére „Vörösmartyhoz“ című költeményét az Életképekben, megcsillagozva és megokolva. („Nem én téptem le homlokodról, Magad tépted le a babért.") Jókai erre éleshangu nyilatkozatban válaszol, helytelenítve Petőfinek ez eljárását és ekkor végleg szakit egymással a két jó barát. Augusztus 29-én pedig Jókai megesküszik Laborfalvi Rózával és ugyanekkor örökre elválik a két barát útja is. Petőfi és Jókai barátsága mélyen él a köztudatban, hiszen a ieggyönyöröségesebb magyar álmok megálmodójának, a legnagyobb magyar
