Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-06-09 / 69. szám
2. oldal. «Komáromi Lapok 19^3. jum®s 9. BOEHMISCHE DNION-BA BRATISLAVAI FIÓKJA folyó évi Junius hó 13-én kezdi meg; működését. Cim; András-ut 15. Sürgönyeim: Union hank. Bratislava. Telefon: 4-60, 21 90, 21-9!, 21-92. cD Ki Status Viator a nemzeti kisebbségekről. Amikor magérkezett Szlovenszkóban az angol professzor Scotus Viator, nem számítót* tnnk arra, hogy az itt él5 magyarság vezéreivel j is fog megbeszéléseket folytatni. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor nem is egy, de több napot is szentelt, a magyarság vezetőivel való tárgyalásra. Hogy aztán elfogulatlanul birálja-e meg a vezető emberektől hallott dolgokat, az már aztán nagy kérdés. A kormánysajtóban megjelent nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy nem egészen elfogulatlan Scotus Viator, aki most Erdélyben tanulmányozza a viszonyokat. Erdélybe megérkezvén, több román és magyar ujságiró interjúvolta meg és az itt leadott interjuvjai már sokkal inkább mentesek az elfogultságtól. Többek között rendkívül érdekes beszélgetést folytatott Erdély egyik magyar napilapjának, a kolozsvári „Keleti Újságának munkatársával. Ez interjuvból kiemeljük a következőket: — Különösen vigyázni kell arra, nehogy a hatalomra került nemzetek a régi igazságtalanságokat kövessék el azokkal a nemzetekkel szemben, amelyek ma kisebbségeket alkotnak. A nemzeti kisebbségek ügyének megoldására a következőkben fejtette ki véleményét. — A kisebbségi jogok nem teszik szükségessé a békeszerződések megváltoztatását, hanem arra kell törekedni, hogy a Népszövetség Búcsú. : Irta: Vándor Iván. Az asszony arca szenvedő volt, de a te- j kintete bátor. A vívódás elült lelkében és j megjelent ajkán egy kis bánatos mosoly, mikor S a férfit nézte, ki homlokát az ablakhoz szorítva j állott és nem mert megfordulni. — Jöjjön ide Zsolt — szólott halkan, ; végre. — Jöjjön ide. A férfi lassan közeledett. Homlokán három j ránc szaladt keresztbe, arcán egy álmatlan éj- j szaka kegyetlen vergődése látszott. Az asszony látta, hogy szégyenkezik és j szégyenében gyötrődik. — Jöjjön ide — mondta neki halkan — nekünk még van egymásnak mondani valónk. — Ada — szólott Zsolt — ez életemnek legkegyetlenebb perce. Ügy állok maga előtt, mint egy gonosztevő, ki megrabolta a maga bizalmát és megrabolta egy kis leány hitét. És olyan átkozottul ostoba az egész dolog, hogy magyarázni is alig tudom. . . Az asszony felemelte kezét. Ez a mozdulat tiltakozott minden ellen, ami hazudhatik. — Minél kevesebbet arról. Tegnap még fájt nagyon és igazságtalan voltam. De azóta egy álmatlan éjszaka telt el — egy éjszaka, mikor elcsendesül minden, az ember okos lesz ■agyon és megöregszik. Ilyenkor tudjuk meg, mit kell tennünk. Zsolt most ráemelte az asszonyra szemét és fürkészve vigyázta az arcát. — Ada, édes Adám, az életemet adnám, ka meg nem történik, ami tegnap történt. Más asszony nem értené meg, de maga olyan okos, maga megérti azt is, ami érthetetlen. Sohasem szerettem mást, mint magát. A lelkem csupa kála azért a gazdagságért, ami a maga leiké- ■ bői áradt felém .. . — Tudom, Zsolt. A lelke csupa hála és I eszméje megerősitessék. Ugyan a népszövetség mai formájában nem felei meg az eszme követelményeinek, mégis hiszek abban, hogy a mai Népszövetség fejleszthető a nemzeti kisebbségek érdekében is. Hiba volna, ha a kisebbségek propagandát indítanának a szerződések megváltoztatására. Biztosíthatom a kisebbségeket, hogy a nyugati közvélemény nem közömbös a kisebbségek panaszaival és szenvedéseivel szem ben. Bár érzelmeink háborubeli szövetségeseink iránt most is barátságosak, de nem lehet közömbös előttünk, ha a kisebbségek komoly képviselői bizonyítani akarják, hogy azok a jogok, melyeket nekik mi is aláírásunkkal garantáltunk, pusztán a papiroson maradtak. Ez a mi érdeklődésünk nem idegen államok ügyeibe való avatkozás, de erkölcsi kötelességünk, mert a mi becsületünket is érintené, ha a nemzeti kisebbségek jogai megesorbittatnak. — A kérdést rendkívül megnehezíti, hogy ma négy különböző állam dönt olyan kérdésekben, amelyek eddig csak egyetlen államot érintettek, ügy látom, hogy még ha meg is volna a jóakarat a kérdés megoldására, különböző módozatok volnának alkalmazhatók, mivel a lekapcsolt részek gazdasági és kulturális helyzete rendkívül eltérő. Ettől eltekintve, úgy látom, hogy a magyar kisebbségeknek sok jogos panaszuk van s hogy nemzeti és kulturális létük eddig nincs kellőképen biztosítva. Ezt részben ngy lehet megmagyarázni, — hogy maguknak az újonnan egyesitett fajtestvéreknek helyzete sincs sem lélektanilag, sem kulturailag megoldva. Ez csak fokozatosan jöhet létre. A maolyan jó néha háládatlannak lenni. c.s olyan őszinte. Maga hálás nekem és — megcsókolta Margitot. — Igaz — szólott Zsolt égő arccal. — Igaz. De meg kell értenie, hogy valami rendkívüli történt. El kell hinnie, hogy én azért mégis magát szeretem, hogy a lelkem minden szépérzése a magáé... Ez a csók nem azt jelenti . . . Ada újra felemelte kezét. Ez a rsozdulat rémülten tiltakozott minden, fölösleges beszéd ellen. — Ez a csók azt jelenti, Zsolt, amit minden csók jelent. Valaki elfelejtette az egyiket a másik kedvéért. Maga már régen felfedezte, hogy mennyire hasonlít hozzám Margit. Szerette összehasonlítani az arcunkat. Ilyenkor hosszan elnézegetett bennünket — öt, aki húsz éves és engem, aki harmincnyolc vagyok. Maga harmincöt éves, Zsolt ... A kislány szilaj, vakmerő, érdekes, amilyen én voltam az ő korában. És maga, aki az én vőlegényem, magához vonta őt és megcsókolta. — Ez igy rettenetes, igy egyszerűen kimondva. Megcsókoltam, de a csóknak is ezer hangsúlya, ezer értelme van. így durván, egyszerűen rettenetes. — Rettenetes — mondta utána Ada. — Tegnap rettenetes volt, ma már nem az. A szeme nagy lett. Sötét árnyak jelentek meg mélyén, mint mikor éjjel egy csöndes vizre füzek borulnak. — Értse meg, Ada. Mi tegnap elbúcsúztunk. Margit megmondta, hogy — megszeretett, sirt — és elbúcsúzott tőlem. Olyan megható volt bánatában az a gyermek és úgy hasonlított magához. És panaszkodott. És lemondott mindenről.. . Sírva fakadt ... Mi búcsúztunk, Ada, szavamra, búcsúztunk. Valami érthetetlen elfeledkezés lett úrrá rajtunk. Az első csókunk volt, a bucsucsókunk — mikor gyár kisebbségek ki nem elégítő helyzetének egyik további oka a mai Magyarország sajátos lelkiállapota. Én rá tudok helyezkedni; a mai magyar rendszer álláspontjára és elismerem, hogy aa utódállamok mai demokráciája egyáltalán nem ideális és nem lehet utánozandó példakép. Mégis én egy alapvető különbséget látok az utódállamok és a mai Magyarország közélete között. A helyzet az, hogy például Romániában megvannak, a demokrácia előfsltételei és lehetőségei, — azonban régi angol politikai tapasztalat —hogy a nép az önkormányzatra csak az önkormányzat által válhatik éretté. — így különösen Romániában az uralkodó osztály egészen megdöbbenő koncessziókat tett a kor eszméinek, például a legradikálisabb agrárreformob hajtotta végre, de mint mondám, a viszonyok még nem értek meg ezeknek a demokratikus kereteknek igazi tartalommal való kitöltésére. Elismerem, hogy mindezen tényezők következményeként a magyar kisebbség többet szenved, mint, a román nép, mivel ő több szabadsághoz és jogokhoz volt hozzászokva. Erős meggyőződésem, hogy a kisebbségek kérdései megoldásának egyedüli útja az, hogy az alkotmányos, a parlamenti és a jogi intézmények élő valósággá váljanak. Semmi elvi akadályát nem látom annak, hogy a kisebbség nyelvének,, kultúrájának, iskoláinak, egyetemi oktatásának szabadsága biztosíttassák. — Az a meggyőződése», hogy egy okos nemzetközi politika sokat tehetne a nemzeti kisebbségek javára. A kisántántnak békésen Í maga, belépett. Ada halvány lett nagyon— Abban a csókban Zsolt, tőlem bucsu- 1 zott — nena, tőle. Ezért kérettem Zsolt, hogy | jöjjön most ide. Meg kellett mondanom, hogy i nagyon szerettem mindkettőjüket,. Azt a húszéves kis leányt, ki úgy hasonlít hozzám és magát, Zsolt,, a vőlegényemet. Köszönöm magának, hogy szerethettem. A legnagyobb jó, amit adhatott, hogy szeretetet adhattam magának. Most sincs a szivemben egy csöppnyi ! harag. Higyje ei nekem. Sem harag, sem fáj| dalom. Maga boldog lesz és én — elmegyek. A férfi agyán, forró hullám csapott kereszs tül, Ott látta az Ada háta mögött Margitot, Imint egy észbontó víziót. — Ada, ezt maga igy egyszerűen mondja. Ada, maga mindig gazdagon ajándékozott. Azt | hiszi, igy is meg lehet oldani három ember j sorsát. Ez töb. mint jóság. Az a gyermek is ' boldogtalan. És maga most átveszi az ő szomorúságát. Szabad ezt? És nekem lehet ezt elfogadni, hogy maga szomorú legyen értem, hogy szenvedjen. Szabad nekem mást boldoggá tenni? Feleljen, Ada — szabad ezt? Szabad egy embertől ennyit elfogadni ? — Tőlem szabad. Én magának adom Margitot. Nekem már minden mindegy. A szeme lecsukódott. Az arca mozdulatlan, dermedt volt. — És maga? A Zsolt tekintete a homlokát érte. Az a tekintet, mely zavarba ejtette mindig, ha egy gondolatot, vagy vágyat el akart rejteni előle. — És maga? — hallotta újra. — Mit akar maga? A szeme felnyílt, tekintete az égboltra szállott, mely mint egy opálkagyló borult a j szomszédház piramisforma tetejére. — Mi lesz magával? — hallotta újra messziről.
