Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
Magyar orvostörténeti adattár 231 (Hieracis néven). «Flora pannonica seu posoniensis» c. munkája kéziratban maradt és elveszett. (V. ö. MOE III. 429.) — Loew Károly Frigyes, az előbbinek sógora, már máshol lett említve. — Torkos Jusztusz János szintén foglalkozott a florisztikával s írt is egy értekezést a győrmegyei Kony község közelében található Cicuta-fajról, melyet Weszprémi (I. 187.) Torkosnak kiadatlan munkái között említ. Ezt az értekezést T. a londoni Royal Society-nek is beküldte, mely társaság őt tagjai közé választotta. — Nagyborosnyai Márton, nagyszebeni orvos (megh. pestisben, u. o. 1738.), szép növénygyűjteménye a nagy- enyedi kollégiumnak jutott. — Raymann János Ádám, Sárosmegye és Eperjes nagyhírű fizikusa (1690—1770), ki Brückmann-nak felvidéki növénytani kutatásaiban lényegesen kezére járt. — Deccard János Vilmos, soproni orvos (1722—1788), ki botanikai és orvosi megjegyzésekkel egészítette ki a Loew- féle Flora Semproniensis-t. — Agnethler Mihály (1719—1752) nagyszebeni születésű helmstádti tanár, kinek botanikai és másnemű munkái felsorolvák Weszpréminél (I. 4—5.). — Horvátovszky Zsigmond, bártfai magyar, a «Flora Tyrnaviensis» (1774) szerzője. — Csapó József, az «Üj füves és virágoskert» (1775, 1792) szerzője. — Mauksch János Dániel, kézsmárki születésű ; doktori értekezése a botanikai terminológiáról : Dissertatio inaug. med. de partibus plantarum, (Tyrnav. 1776), továbbá még négy hasonló (Winterl tanár vezetése alatt készült) doktori értekezés Schimert János Pétertől, Kótzy Ignác Bálinttól, Lumnitzer Istvántól, Rigler Zsigmond Györgytől. Ezekről, valamint Brúz László, Martini, Sebeők Sándor, Csirbesz, Hedwig János (lipcsei növénytantanár, 1730—1799) értekezéseiről és az utóbbinak tudományos működéséről lásd Haberle 17., 18. 1. Itt említhetjük végül Kolbány Pál pozsonyi orvosdoktort (1758—1816), kit Lumnitzer vezetett be a botanikai tanulmányokba. Különösen a mérgekkel és a mérges növényekkel foglalkozott. Nagyobb számú munkái közül minket különösen a következők érdekelnek : 1. Ungarische Giftpflanzen. Pozsony, 1791. Nyolc színezett képpel. 2. Abhandlung über die herrschenden Gifte in den Küchen, nebst Gegengiften. Pozsony, 1792. 3. Giftgeschichte des Thier-, Pflanzen- und Mineralreichs. Bécs, 1798 és 1807. 4. Bemerkungen über den ansteckenden Typhus, der im Jahre 1809—10 in Pressburg herrschte ; über die Wirkungen des kalten und warmen Wassers stb. Pozsony, 1811. (V. ö. Szinnyei. VI. 724.) — Keszler Antal Ferenc, Gömörmegye tiszti orvosa nemcsak az ibolyáról írt orvosbotanikai értekezést, hanem megyéjének ásványvizeit is analizálta s ezért földijei 60 forint jutalomban részesítették (Bartholomaeides, 411.) — Erdélyi (marosszéki szentimrei) születésű volt Balogh József, ki egy darabig Bécsben Jacquin tanítványa volt s Leydenben doktorált 1779-ben, mikor orvosbotanikai érzekezése is (a nevezetesebbErdély- ben termő, orvosi növényekről) megjelent. Életéről nagyon keveset tudunk ; lehet, hogy gyüjtőútjában a kis Antillák valamelyik szigetén betegség vagy emberevő bennszülöttek támadása okozta halálát. 741/c. Acta studiosorum acatholicorum. — Már más helyen említettem, hogy a magyar medikusnak, ha a kor színvonalán álló képesítésre akart szert tenni, vagy Bécsbe, vagy a távolabbi külföldre kellett mennie. Bécsben azonban túltengett a vallási elfogultság, úgyhogy ezen az egyetemen még a 18. század második felében sem avatták medicinae doctor-rá a nem-katolikusokat, sőt a nagyszombati egyetemen is így akarták ezt csinálni. Márpedig a külföldi egyetemekre való kijutás fölötte meg volt nehezítve. Bécsben s az innen kormányzott és irányított hatóságoknál (a magyar helytartótanácsnál is) éppen nem látták szívesen a tanulni vágyó magyar ifjúság külföldjárását. A kormányzat, mint Győry Tibor írja, messzemenő intézkedésekkel igyekezett ezt megnehezíteni, sőt megakadályozni : többnyire azon a címen, hogy ily módon sok pénz megy ki a külföldre ; (ez igaz, de hát akkor mért nem adták meg a doktori címet a Bécsben tanuló protestánsoknak?) 1725-ben elrendelték, hogy ezek csakis az udvari kancellária által engedélyezett s a pozsonyi helytartótanács által kiállított útlevél (passus) birtokában hagyhatják el Magyarországot. Hatvani István Komáromból utazott Pozsonyba, hogy ott útlevelet kapjon, erre azonban két hónapnál tovább kellett várakoznia. Érthető tehát, hogy ifjaink sokszor kereskedőnek vagy iparoslegénynek öltözködve igyekeztek kijutni a külföldre, hol a reformátusokat 24, az evangélikusokat 8 egyetemen várták ösztöndíjak és egyéb kedvezmények. (V. ö. MOE I. 10—11.)
