Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Régi magyar gyógyszerészekről és gyógyszertárakról
Régi magyar gyógyszerészekről és gyógyszertárakról 89 korlatot folytat.®2 1739-ben dr. Forlani soproni orvos feljelenti Ehrlinger Bertalan városi gyógyszerészt, hogy egy váltólázas asszonynak mérges gyógyszert adott, ki attól súlyosan megbetegedett; kéri a tanácsot, hogy a gyógyszerészt, kit gyilkosnak (homicida) nevez, példásan büntessék meg.62 63 Egyik-másik városunk régi statútumaiban is nyomát találjuk az efféle visszaéléseknek; így például Kőszeg városának 1736. évi törvény- hatósági jogszabályában, mely azt mondja, hogy „az borbélyok és appothi- cariusok sub poena gravissimae animadversionis meg ne merészeljék próbálni, hogy olyan betegekhez, kik az professiojokon kívül vannak (mint ennek előtte) járjanak s annyival inkább azoknak purgatiot és más orvosságot sine praescriptione doctoris adjanak“, sőt ugyanezt a helytartótanácsnak egyik 1742. évi rendelete is (a gyógyszerészek esküjére való hivatkozással) ismételve megtiltotta.64 A renitens gyógyszerészekkel nemcsak Pozsonyban, hanem más városokban is elég sok baj volt. Így például a két soproni fizikus: dr. Degen- hardt és Stockinger (a 18. század közepén) beadványt intéztek a város tanácsához,65 melyben elpanaszolják, hogy a városi gyógyszerészek, sebészek, sőt még a bábák sem adják meg nekik azt a tisztességet, mely állásuknál fogva megilleti őket és orvostársaikat. Ez okozza aztán, hogy a köznép inkább a sebészekhez és a gyógyszerészekhez fordul gyógyíttatása végett, tőlük kap (akár kell, akár nem) hashajtót, hánytatót, köpölyt, érvágást, persze mindezt jó borsos áron. Nem is volt hiány olyan rendeletekben, melyek arra intették a gyógyszerészeket, hogy az orvossal szemben „comme il faut“ viselkedjenek. Némelykor e rendeletek az orvost is hasonló magatartásra kötelezik, de ez inkább kivételes. Sopron város tanácsa már 1613-ban meginti a városi orvost és gyógyszerészt, hogy ne torzsalkodjanak egymással.66 Debrecen évkönyveiben olvassuk, hogy 1714-ben meghagyják a város tisztiorvosának, hogy semmiféle gyógyszert a magáéból ne adjon, hanem mindent a város patikájából szerezzen be, az elöljáróság tudta nélkül vidékre ne távozzék, a gyógyszertárra gondosan felügyeljen s végül, hogy az orvosok és gyógyszerészek között jó egyetértés legyen, egymást ne kisebbítsék. A pozsonyi gyógyszerészek 1736-iki eskümintájában67 benne van, hogy a gyógyszerész az orvosok, kiváltképpen pedig a város fizikusa iránt kellő tisztelettel fog viseltetni s ha ez a gyógyszertárt vizsgálja, köteles készséggel áll szolgálatára, semmiben sem ellenkezve; hasonló szakaszt tartalmaz a Torkos-féle Taxa pharmaceutica Posoniensis függeléke is. Mindezt megértjük, ha meggondoljuk, hogy azokban a régmúlt időkben az orvos nemcsak képesítés, hanem társadalmi állás tekintetében is jóval a gyógyszerész fölött állott. A kettejük közti rangkülönbség talán legjobban lerí arról a régi francia képről, melyen a jól táplált orvos bent terpeszkedik az elegáns hintóbán, a sebész és a szintén pocakos pati- kárius pedig a hintó után kullog: coguntur ire pedes. A gyógyszerészek társadalmi állásának mindenesetre sokat ártott, hogy igen hosszú időn keresztül (egészen a 16. század végéig, sőt nálunk még azután is) ők voltak (a bábák mellett) a klisztérozás specialistái; orvosdoktorok sohasem 62 Lőcse város levéltára: XII. 188—13. 63 Sopron város levélt. Lad. XXIX. mim. 60. 64 Linzbauer: II. 195. 65 Sopron város levéltára: Lad. XX. et. U. fasc. 1. 66 Sopron szab. kir. város monogT. (1894.), II. 292. 67 Vámossy (i. m. 298.) teljes szövegében közli ezt a (latin) eskűmintát.
